1p
Szeptemberben a vártnál nagyobb mértékben, másfél éves mélypontra csökkent a németországi pénzromlás.

Az előzetes adatokon alapján a fogyasztói árak szeptemberben az egy évvel korábbihoz képest 1,2 százalékkal emelkedtek, az előző havihoz képest nem változtak, elemzők 1,3 százalékos éves és 0,1 százalékos havi áremelkedést vártak.

A szeptemberi 1,2 százalékos infláció 2018 februárja óta a legalacsonyabb Németországban. Az infláció szeptemberi lassulása a Destatis, a német szövetségi statisztikai hivatal kimutatása szerint elsősorban az energiaárak csökkenésére és az élelmiszerárak emelkedésének mérsékeltebb ütemére vezethető vissza.

Szeptemberben az energiaárak 1,1 százalékkal csökkentek éves bázison az augusztusi 0,6 százalékos emelkedés után, az élelmiszerárak pedig mindössze 1,3 százalékkal emelkedtek, míg az előző hónapban még 2,7 százalékkal.

Augusztusban 1,4 százalék volt az éves infláció, havi bázison a fogyasztói árak 0,2 százalékkal csökkentek.

Az európai uniós összehasonlítási célokra kalkulált harmonizált fogyasztói árindex (HICP) szeptemberben éves bázison 0,9 százalék volt, havi bázison mínusz 0,1 százalék.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hétfőtől megint szembejöhet a valóság az Orbán-kormánnyal
Privátbankár.hu | 2025. október 5. 09:04
Fontos adatok jönnek – tarthatók lesznek a tervek?
Makro / Külgazdaság Klasszis Befektetői Klub: nem érdemes most a forint ellen tenni
Imre Lőrinc | 2025. október 5. 06:14
Paradigmaváltás történhetett a Magyar Nemzeti Banknál, aminek a hazai fizetőeszköz az egyik legnagyobb nyertese. Ezer milliárd forintnyi forró pénz áramlott az elmúlt időszakban forintbefektetésekbe, a magyar deviza stabilitása pedig akár a 2026-os választásokig is kitarthat. A globális piacokon a kedélyek április óta valamelyest megnyugodtak, egyre inkább a sztorikat, és nem a volatilitást érdemes megvenni. A lapcsoportunk, a Klasszis Média által szervezett Klasszis Befektetői Klubon jártunk.
Makro / Külgazdaság Világcsúcs ütemet diktál Magyarország a vagyonosodás tempójában
Privátbankár.hu | 2025. október 4. 17:16
Mészáros Lőrinc például még Elon Muskot is lepipálja a gazdagodás gyorsaságában.
Makro / Külgazdaság Ismét távozásra szólította fel Magyar Péter az egyik kormánytagot
Privátbankár.hu | 2025. október 4. 14:31
Megismételte követelését, hogy Takács Péter távozzon posztjáról. A Tisza párt évi plusz 500 milliárdot csoportosítana át az egészségügyre.
Makro / Külgazdaság Plusz pénzhez juthatnak a hazai kkv-k
Privátbankár.hu | 2025. október 4. 13:27
Jelentősen bővültek a Széchenyi Mikrohitel MAX+ lehetőségei a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) szerint.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor elárulta, mekkora növekedést várnak idén és jövőre
Privátbankár.hu | 2025. október 4. 12:01
Erről laptársunk kérdésére beszélt a magyar miniszterelnök. 
Makro / Külgazdaság Itt van Orbán Viktor bejelentése: hitel a magyar kkv-knak három százalékos kamattal
Privátbankár.hu | 2025. október 4. 10:56
Már hétfőtől elérhető lesz. 
Makro / Külgazdaság Kiszámíthatatlan változásoktól kell tartania a központi bankoknak?
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 16:51
A New York-i Fed-vezér szerint igen.
Makro / Külgazdaság Elszakadjunk az orosz olajtól és gáztól? Óriási a megosztottság Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 13:25
Az energiafüggőség kérdéseit vizsgálta az Europion legújabb felmérésében.
Makro / Külgazdaság Az orosz hírszerzés embere rejthette el a konzervdoboz-bombákat egy lengyel temetőben
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 13:04
Kukoricás dobozba rejtett robbanóanyagot ásott ki egy litvániai temetőből Władysław D., és elásta egy lengyelországi temetőben. Az autópálya mellett is hagyott a dobozokból, de ezeket egyelőre nem találják.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG