2p
Kitartott a lendületes emelkedés, különösen bizonyos élelmiszerek és a szolgáltatások ára kúszott az egekbe.

Éves szinten 0,8 százalékkal, szeptemberhez képest pedig 0,2 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak a Destatis német szövetségi statisztikai hivatal közlése szerint. Az eredmény megegyezett az elemzői várakozásokkal. Ekkora mértékű inflációt utoljára két évvel ezelőtt mértek. Az uniós harmonizált fogyasztói árindex (HICP) 0,7 százalékkal nőtt tavaly októberhez képest, havi összevetésben pedig 0,2 százalékkal emelkedett.

Elsősorban az alacsony energiaárak húzták vissza az emelkedést, az élelmiszerek összességében nem változtak, bizonyos termékekért azonban jelentősen többet kellett fizetnie a németeknek októberben: a vaj 21,7, a hal 3,8, a gyümölcsök pedig 2,6 százalékkal lettek drágábbak, a tejtermékekért viszont 15 százalékkal kevesebbet kellett fizetni. A szolgáltatások ára 4,4 százalékkal emelkedett.

Örülhet az EKB?

Az adatok azt mutatják, hogy nő az árnyomás az unió legnagyobb gazdaságában, ami jó hír az EKB-nak, akik a laza monetáris politikával igyekeznek elérni a 2 százalékos inflációs célt. Az infláció gyorsulása ugyanakkor erősíti a túlzottan megengedő politika ellentáborát, Jens Weidmann, a német központi bank elnöke például sürgeti a kötvényvásárlási program visszafogását.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG