3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Az IMF továbbra is aggasztónak tartja a görög gazdaság állapotát.

Bár  Görögország szerény növekedéssel kilábalt a recesszióból, továbbra is jelentps kockázatok fenyegetik a gazdaságot, többek között a hosszú lejáratú adósságállomány volumene – figyelmeztetett  Az előrejelzés szerint a tavalyi 1,4 százalék után idén 2,0 százalékkal, jövőre pedig 2,4 százalékkal bővülhet Görögország reálértéken számított bruttó hazai terméke, míg a munkanélküliségi ráta a tavalyi 21,5 százalékról idén 19,9 százalékra, jövőre pedig 18,1 százalékra mérséklődhet – erre a fejlődésre azonban komoly veszélyek leselkednek, köztük a pénzügyi feltételek szigorodása, a belpolitikai fejlemények és a reformfáradtság.

A görög gazdaság 2010 óta csaknem 275 milliárd euró pénzügyi támogatást kapott nemzetközi hitelezőitől az államcsőd elkerülése érdekében – ezért cserébe azonban drasztikus megszorító intézkedések sorát kellett meghoznia. Az ország augusztus 20-án zárja le az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) hároméves gazdasági kiigazítási programját.

Maguktól is tudják finanszírozni?

Az IMF szerint azonban a hosszú távú államadósság fenntarthatósága bizonytalan maradt. Középtávon nagy könnyebbséget jelent az adósságszolgálat finanszírozásában, hogy az euróövezet pénzügyminiszterei haladékot adtak 96 milliárd euró tartozás törlesztésére, elengedték a kamatok egy részét és felszabadították az augusztusban lejáró harmadik mentőcsomag utolsó, 15 milliárd eurós részletét – további könnyítések nélkül azonban nehézségekbe ütközhet, hogy hosszú távon miként tudja majd magát finanszírozni az állam.

A görög államadósság jelenleg a GDP 178 százaléka, ami a legmagasabb arány Európában. A kormány vállalta, hogy 2022-ig évente a GDP 3,5 százalékának, azt követően pedig 2,2 százalékának megfelelő elsődleges aktívummal zárja a költségvetést. Szakértők szerint reális elvárás, hogy nagyjából 1 százalékos éves gazdasági növekedés mellett 1,5 százalékos elsődleges költségvetési többletet érjen el Görögország. Az európai intézmények véleménye szerint azonban Görögország képes ilyen költségvetési többletet elérni akár 3 százalékos gazdasági növekedés mellett is.

Ezt is megéltük - szinte lehetetlennek tűnt, de működtek a megszorítások

Mostanra a nagy hitelminősítők mindegyike javította a görög államadós-besorolást - azt is megemlítik, hogy a görögök teljesítménye a megszorításokban minden várakozást felülmúlt. Úgy tűnik, tényleg saját lábra akarnak végre állni, erre pedig több esélyük van, mint az elmúlt évtizedben bármikor - de azért még mindig van néhány sötét felhő az égen. Részletek >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Itt van Lannert Judit nagy győzelme: már ősszel újraindul az Erasmus
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 12:26
Minden magyar egyetemre visszatér a program.
Makro / Külgazdaság Nem kell a két lépcső: továbbra is szervezik a tüntetést a szociális ágazatban dolgozók
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 11:37
Meglepte őket a miniszterelnök bejelentése, azonnali emelést követelnek.
Makro / Külgazdaság Eddig tartott a benzinkutasok türelme, azonnali beavatkozást kérnek a kormánytól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 11:06
A teljes piac és a teljes rendszer átvilágítását kéri a független benzinkutak érdekvédelmi szövetsége.
Makro / Külgazdaság A csütörtöki sokk után mi történik pénteken a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 10:28
Itt vannak a legfrissebb számok a kutakról.
Makro / Külgazdaság Elnéző mosollyal szemlélhetik a magyarok ezt a román adatot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 10:06
Hatalmasat esett a román üzletek forgalma tavaly ilyenkorhoz képest.
Makro / Külgazdaság Megváltoztatta Lázár János egyik utolsó döntését Vitézy Dávid
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 09:43
76 milliárdot spórol az új kormány.
Makro / Külgazdaság Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 09:11
Növekedik a rokkantsági és a rehabilitációs ellátás összege is.
Makro / Külgazdaság 4900 milliárd forintnyi aranyon ülnek Varga Mihályék, most elárulták, mit terveznek vele
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 08:58
Rekordszinten a magyar aranytartalék, mit lép ezután az MNB?
Makro / Külgazdaság Friss júliusi adatok érkeztek a boltokból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,9, az előző havit 1,0 százalékkal haladta meg.
Makro / Külgazdaság Ezeket a kihívásokat kell kezelniük Magyar Péteréknek? Értékelés jött Londonból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 17:27
A megemelt költségvetési hiánycél is jelzi, hogy a magyar kormány jelentős közfinanszírozási kihívásokkal kénytelen szembenézni – áll a Fitch Ratings Londonban ismertetett új helyzetértékelésében.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG