3p

Több statisztika is megjelenik a jövő héten, közöttük a Privátbankár Ákosár-felmérés, a januári infláció, a szálláshelyek 2021-es forgalma, a külkereskedelem tavalyi teljesítménye.

Hétfőn közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a kereskedelmi szálláshelyek tavaly decemberi és egész éves adatait. A múlt év első tizenegy hónapjában az összes vendégéjszaka 4,0 százalékkal haladta meg a 2020. január-novemberit. A belföldi vendégéjszakák száma 9,886 millió volt, 0,8 százalékkal több az egy évvel korábbinál, a 4,183 millió külföldiek által eltöltött éjszaka 12,2 százalékos bővülést jelent. Itt írtunk erről:

Kedden a külkereskedelem 2021-es teljesítményét publikálja a KSH, előzetes adatok alapján. Tavaly az első tizenegy hónapban az export 13,2 százalékkal, az import 17,4 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához mérve, a kereskedelmi mérlegtöbblet 3,135 milliárd euróval 2,204 milliárd euróra csökkent - emlékeztet az MTI összefoglalója.

Szintén kedden jelenik meg a Magyar Nemzeti Bank januári kamatdöntő ülésének rövidített jegyzőkönyve. Januárban a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa a várt 30 bázispont helyett 50 bázisponttal 2,90 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot. Az ülés után kiadott közlemény szerint a másodkörös inflációs kockázatok mérséklése és a várakozások megfelelő alakítása az alapkamat-emelési ciklus havi ütemű, a decemberinél nagyobb lépésközzel történő folytatását teszi szükségessé.

Kedden közli a Pénzügyminisztérium  a gyorstájékoztatót az államháztartás központi alrendszerének 2022. január végi helyzetéről. Az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt központi alrendszere 5101,5 milliárd forintos hiánnyal zárt tavaly - ez a módosított törvényi előirányzatnak a 223 százalékát tette ki.

Csütörtökön érkezik a Privátbankár Árkosár felmérés legfrissebb eredménye. A legutóbbi felmérés szerint az új évben is folytatódik a masszív áremelkedési trend az élelmiszereknél: újabb csúcsra értek az árak a hipermarketekben, és az áremelkedés tempója is rekordott döntött.

Pénteken adja ki a KSH a fogyasztói árak januári alakulásának statisztikáit. Tavaly decemberben a fogyasztói árak átlagosan 7,4 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál, egy hónap alatt 0,3 százalékkal nőttek, 2021 egészében pedig 5,1 százalékkal nőttek az előző évhez képest.

Szintén pénteken teszik közzé az ipari termelés 2021-es teljesítményének második becslését. Az MTI összefoglalója szerint az első becslés szerint 2021 decemberében az ipari termelés volumene 5,8 százalékkal, munkanaphatástól megtisztítva 3,6 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Novemberhez képest 0,1 százalékkal csökkent a szezonálisan és munkanappal kiigazított ipari kibocsátás.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG