4p
Londoni elemzők úgy látják, átmenetileg kissé lassulhatott a múlt hónapban a magyarországi infláció.

A Morgan Stanley bankcsoport londoni befektetési részlegének feltörekvő piacokkal foglalkozó elemzői a keddi adatismertetés előtti előrejelzésükben 2,8 százalékos tizenkét havi inflációt valószínűsítettek márciusra a februárban mért 2,9 százalékos éves drágulás után.

A ház szerint ez a pálya követi a legnagyobb nyugat-európai kereskedelmi partnerek, elsősorban Németország inflációs pályáját, amely lefelé ható meglepetéseket okozott az utóbbi időben.

A Morgan Stanley londoni elemzői szerint emellett a márciusi tizenkét havi inflációs adatban az idén a szokásosnál nagyobb a volatilitás, tekintettel arra, hogy a húsvéti ünnepek tavaly márciusra estek, az idén pedig áprilisra, és ehhez járul az energiaárak emelkedésének lassulása is. A cég közgazdászai hangsúlyozták, hogy az idén 2,9 százalékos növekedéssel számolnak a magyar gazdaságban, és ennek a növekedési lendületnek a fő hajtóerői közé sorolták az erősödő költségvetési ösztönzést, valamint a növekvő EU-folyósításokat.

Becslésük szerint a magyar gazdaság potenciális éves növekedése jelenleg 1,7 százalék körül járhat. Ennek alapján a Morgan Stanley várakozása az, hogy az idei egész éves átlagos magyarországi infláció 2,9 százalékos lesz a 2,4 százalékos konszenzusos előrejelzési átlag helyett, jövőre pedig eléri a 3,2 százalékot. A Morgan Stanley 2018-ra szóló átlagos inflációs előrejelzése szintén meghaladja a londoni konszenzust, amely 2,7 százalékos egész éves átlagos inflációt valószínűsít jövőre.

A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének elemzői szintén 2,8 százalékos tizenkét havi inflációt várnak márciusra. A ház szerint a várakozásoktól jelentősen elmaradó nyugat-európai élelmiszerár-inflációból valószínűleg arra lehet következtetni, hogy a magyarországi élelmiszerárak is jórészt stagnáltak a múlt hónapban az ilyenkor szokásos 1 százalék körüli szezonális emelkedés helyett.

Olcsóbb lett a tankolás

Emellett az üzemanyagárak is csökkentek havi összevetésben, és a JP Morgan londoni elemzői szerint mindez együtt márciusban egytized százalékponttal csökkenthette a tizenkét havi inflációt a februárban mért ütemhez képest.

A ház szerint a nyugat-európai pályához hasonlóan, valószínűleg egész Közép- és Kelet-Európában lefelé korrigáltak az élelmiszerárak a múlt hónapban, mivel a dél-európai szezonális importélelmiszerekben korábban keletkezett, elsősorban időjárási szélsőségek okozta hiányok inflációs hatása múlóban van.

Bezavar a húsvét

A JP Morgan elemzői is kiemelték a tavalyinál későbbi idei húsvéti szezont, amely várakozásuk szerint szintén lefelé ható nyomást gyakorolhatott a márciusi inflációra. Kirívóan ellentétes előrejelzést állítottak össze a Goldman Sachs (GS) bankcsoport londoni befektetési részlegének elemzői, akik 3,3 százalékra gyorsuló inflációt várnak márciusra, elismerve, hogy ez a prognózis meghaladja a konszenzust. A ház szerint a gyorsulást a maginfláción kívüli összetevőkben jelentkező bázishatások okozhatták.

A Goldman Sachs londoni elemzőinek várakozása szerint majd az idei második negyedévben várható a tizenkét havi magyarországi inflációs ütem valamelyes lassulása; a cég arra a negyedévre 3 százalék körüli éves inflációs számokat valószínűsít.

Lépnie kell a jegybanknak

Más nagy londoni házak arra hívták fel a figyelmet, hogy a magyarországi infláció már jócskán a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 3 százalék plusz/mínusz 1 százalékpontos célsávján belül jár, és ennek előbb-utóbb monetáris szigorítás lehet a következménye.

A Fitch Group pénzügyi szolgáltatási és hitelminősítői vállalatcsoporthoz tartozó BMI Research pénzügyi-gazdasági elemzőház szakértőinek véleménye szerint az MNB a gazdasági növekedés és a hitelkihelyezés élénkítése érdekében azt is hajlandó lenne eltűrni, hogy az infláció túllépje a célsávot. A ház szerint azonban e monetáris alapállás a jelenlegi inflációs környezetben egyre nehezebben lesz fenntartható, különös tekintettel arra, hogy a cég várakozása szerint az idén a maginfláció is gyorsulásnak indul.

A BMI Research mindezt egybevetve azzal számol, hogy az MNB 2018 végére 2 százalékig emeli alapkamatát a jelenlegi 0,90 százalékról.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG