4p

A várakozásokat alulmúlva 0,5 százalékkal nőtt az ipari termelés novemberben, míg munkanaphatással megtisztítva a termelés 0,8 százalékkal növekedett. Az első tizenegy hónapban 6 százalékkal nőtt az ipari termelés.

Az ipari termelés megtorpanását döntően az energiaárak robbanásának következtében elsősorban az energiaigényes ágazatokban bekövetkező termelés visszafogása, vagy leállása okozhatta – írja elemzésében Suppan Gergely, a Magyar Bankholding vezető elemzője.

Az autógyárak termelése 2020 októberében már meghaladta a járvány előtti szintet, azonban a tavalyelőtt átlagosan 20 százalékkal maradt el, így mintegy 5-6 százalékponttal mérsékelte az ipari termelés volumenét. Az enyhülő chiphiány mellett bíztató, hogy a járműgyártás új rendelései, valamint rendelésállománya tartósan kiemelkedő, októberben 49,7 százalékkal, ill. 34,8 százalékkal haladta meg az egy évvel ezelőtti szintet. Az autógyártók a szűk beszállítói kapacitások miatt rövidtávon elsősorban a drágább, nagyobb profitmarzzsal rendelkező modellek rendeléseit teljesítik, azonban a második félévtől érdemi javulást mutat az alágazat – fogalmazott a szakértő.

Suppan Gergely szerint az ukrajnai háború, valamint az energiaválság jelentősen rontotta a kilátásokat, amit az Ifo és a ZEW index után már a beszerzési menedzser indexek is tükröznek, az utóbbi hónapok éles lefordulása után azonban már mérsékelt javulást mutatnak, mivel energiahiánytól egyelőre nem kell tartani, az energiaárak pedig jelentősen csökkentek a nyár végi szintekhez képest. Az ukrajnai háború, valamint a Covid elleni szigorú kínai lezárások hatására újra felvetette a beszállítói láncok szakadozását, azonban ennél lényegesen nagyobb mértékben rontja a kilátásokat az elszálló infláció, az elszálló termelési költségek és energiaárak, valamint megélhetési költségek, az egyre szigorodó monetáris politikák, amelyek már fokozzák a recessziós aggodalmakat. Az orosz gázszállítások visszafogása mindemellett jelentős német ipari szektorokat kényszeríthet leállásra, ami igen súlyos következményekkel járhat.

A hazai ipari rendelésállományok mindenesetre továbbra is magas szinten állnak, mintegy 20 százalékkal meghaladva az egy évvel ezelőtti szintet, így a beszállítói problémák enyhülése további élénkülést eredményezhetne.  A hazai ipar teljesítménye az elmúlt években élesen elvált a német iparétól köszönhetően az elmúlt évek számos kapacitásnöveléseinek, a rekord mennyiségű működő tőke beáramlásnak és a kormány beruházásokat kifejezetten támogató gazdaságpolitikájának.

Fotó: Depositphotos
Fotó: Depositphotos

Mi várható idén és jövőre?

Az idei harmadik negyedévben a chiphiány miatt az egy évvel ezelőtti gyenge bázis, valamint az idén enyhülő chiphiány miatt jelentősen gyorsult az ipari termelés növekedése, azonban az orosz-ukrán háború továbbra is számos kockázatot jelenthet. Noha a félvezetőhiány még sokiág fennmaradhat, de fokozatos javulásra lehet számítani, mivel az utóbbi időben csökkent a műszaki cikkek iránti kereslet. A beszállótói láncok szakadozása szintén jelentős kockázatot jelenthet, csakúgy, mint az energia árainak elszállása, azonban egyes nyersanyagok, különösen az ipari fémek árai már meredeken visszaestek a recessziós aggodalmak hatására. Az elszálló energiaárak több ágazatot is a termelés visszafogására kényszeríthet. A külső keresletet ronthatja az infláció élelmiszer-, és energiaárak vezérelte emelkedése a vásárlóerő csökkenésén keresztül.

Ugyanakkor továbbra is élénkítheti az ipart a nagyon magas rendelésállomány – októberben 19,8 százalékkal állt magasabban az egy évvel ezelőttihez képest. Az energiaválság által okozott várható átmeneti megingásokat követően az idei év közepétől újra fokozatos élénkülésre számítunk az ipari termelésben, amit új – főleg az akkumulátorgyártáshoz és autóiparhoz, valamint élelmiszeriparhoz, vegyiparhoz, védelmi iparhoz kapcsolódó – kapacitások várható üzembe helyezése is támogathat. A hazai gazdaság középtávon jelentősen profitálhat a CATL, az SK Innovation, a Samsung SDI, a BMW és a Mercedes kiemelkedő mértékű beruházásaival, valamint a védelmi ipari kapacitások kiépülésével, mivel a hadiipari kiadások szignifikáns növekedése várható a következő években. Tavaly bázishatások és új kapacitások üzembe helyezése miatt 5-5,5 százalék körüli növekedést mutathatott az ipari termelés, idén pedig 3,5 százalékos növekedésre számít a Magyar Bankholding vezető elemzője. 2024-től azonban a felfutó új kapacitások hatására jelentősen élénkülhet az ipari termelés – tette hozzá végül.

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG