2p
A hónap végéig létre kell hozni a Versenyképességi Tanácsot.

A nemzetgazdasági miniszternek 2016. október 31-ig kell létrehoznia a Nemzeti Versenyképességi Tanácsot - a kormány erről szóló határozata a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg. A határozat szerint a versenyképességi tanács az érintett miniszterek, gazdasági szervezetek, oktatási és tudományos intézmények szakmailag elismert képviselőinek felkérésével jön létre.

Mit fognak csinálni?

A testület véleményezi a magyar gazdaság versenyképessége szempontjából releváns kezdeményezéseket, és egyúttal javaslatokat fogalmaz meg a gazdasági versenyképességet javító kormányzati beavatkozásokra - áll a Magyar Közlönyben.

Az ősszel megjelent két elemzésből a svájci IMD versenyképességi rangsorában Magyarország két helyet lépett előre, a Világgazdasági Fóruméban (World Economic Forum - WEF) azonban 6 helyet rontott.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szeptember 30-án jelentette be, hogy versenyképességi tanács létrehozására tesz javaslatot a kormánynak. A testület, amely a tárcavezető szerint a következő évek tudatosabb, átgondoltabb versenyképesség-javításának a megvalósulását teszi lehetővé, a tudományos élet, az üzleti szféra, a kutató világ elemzőiből állna, kiegészülve az állami szféra munkatársaival.

Megállapodnának a nem állami cégekkel

Orbán Viktor péntek reggeli rádióinterjújában arról is beszélt a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, hogy a kormány célja megállapodást kötni a versenyképességről a gazdasági szereplőkkel.

Elmondta, Magyarországon magángazdaság van, vagyis a kormány önmagában nem képes jó gazdaságpolitikát csinálni és javítani a versenyképességet, ehhez meg kell egyezni a magángazdaság szereplőivel. A kormány olyan megállapodást akar kötni velük, amelynek fontos eleme a szakképzés iránya, a bérpolitika, az adórendszer, de kulcskérdés a fiatalok jövője, az oktatás is - fejtette ki a miniszterelnök.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG