2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Szokásos rádióinterjújában a kormányfő nevet adott az új egységnek, amely bázisául is szolgál majd a Brüsszel elleni harcokban.

Orbán Viktor pénteki szokásos rádióinterjúját hallgatni továbbra is kifejezetten érdekes annak fényében, hogy elsöprő támogatottságként értékelik a kormánypártok az érdektelenségből érvénytelenségbe forduló népszavazást. Persze, hogy megint erre volt felhúzva a beszélgetés első fele a Kossuth Rádióban: 3,3 millió ember szava kötelezi a kormányt, és ezt jó, ha a többi parlamenti párt is elfogadja - utalt a miniszterelnök, amikor az alkotmánymódosítással kapcsolatos ötpárti egyeztetésekről kérdezték. A kormány minden párt támogatását akarja a módosításhoz, nem éri be a Jobbikkal.

A kormányfő szerint Magyarország volt az egyetlen olyan állam, ami annyira demokratikus, hogy hajlandó volt megkérdezni a polgárait arról, hogy akarják-e a betelepítést. Orbán szerint a többi európai vezető fél megkérdezni a választóit. Ugyanakkor Magyarországon - mint egy ideje tudjuk - új egység jött létre. Neve is van az új kormányzati kommunikációs eszköznek: "nevezzük úgy, hogy Új Egység Magyarországért".

Orbán szerint ez az egység a kiindulópont, ahonnan lehet majd tárgyalni a következő EU-csúcson a kötelező kvóta elfelejtéséről. A miniszterelnök szerint ugyanis ez egy olyan kérdés, amelybe az unió nem szólhat bele, és sajnálatát fejezte ki, hogy a belügyminiszterek tegnapi találkozóján még mindig téma volt a kötelező kvóta annak ellenére, hogy több ország is ellenzi azt.

Itt nem állami gazdaság van

A felminősítés kapcsán Orbán Viktor elmondta, hogy cél a versenyképesség javítása, amihez egy jó gazdaságpolitika és a magánszektorral való párbeszéd kell. A miniszterelnök, szerint lassan-lassan már a munkaerőhiánnyal kell megküzdeni - hozzátennénk, hogy ennél azonban eggyel komolyabb a helyzet, sok helyen már a vállalkozás működését is veszélyezteti a szakemberhiány.

A Népszabadság bezárására valamint a néhai Népszabadság által feszegetett témákra, azaz Rogán Antal helikopterezésére, a jegybankelnök körüli ügyekre sajnos nem jutott idő a beszélgetésben.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Lesz nemulass a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 5. 09:17
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő várakozása szerint tovább emelkedhet a dízel ára.
Makro / Külgazdaság Ennyi pénzt adtak az adófizetők a Mandinernek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 18:06
Tíz számjegyű összeg folyt be közpénzből a Mandinerhez, ennek ellenére lett veszteséges a kiadó. A pénzügyminiszter közölte, a propaganda finanszírozásának leállításával megtakarított pénzt a gazdaság szolgálatába állítják.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter közölte, elzárták a pénzcsapot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 15:46
A pénzügyminiszter utasítására felmentették a Mandiner kiadójának vezérigazgatóját. Magyar Péter szerint ezzel megszűnik a „hazug propagandalap” finanszírozása.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter szerint a dohánykoncesszió egyetlen család és nem a nemzet érdekét szolgálja
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 13:17
Schadl György százmilliós jövedelméről, Budapest csődközeli helyzetéről, a kaszinó-, trafik és hulladékkoncessziók kérdéséről, a kegyelmi ügy friss fejleményeiről, valamint a Magyar Nemzeti Bank túlárazott ingatlanjairól is beszélgetett kollégánk az Egyenes Beszéd című műsorban.
Makro / Külgazdaság Újabb fontos posztra ír ki pályázatot a kormány: százmilliárdok sorsáról dönthet majd az új ember
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 12:39
Szakmai tapasztalat, angol nyelvtudás, világos vezetői program az elvárások között.
Makro / Külgazdaság Itt van Lannert Judit nagy győzelme: már ősszel újraindul az Erasmus
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 12:26
Minden magyar egyetemre visszatér a program.
Makro / Külgazdaság Nem kell a két lépcső: továbbra is szervezik a tüntetést a szociális ágazatban dolgozók
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 11:37
Meglepte őket a miniszterelnök bejelentése, azonnali emelést követelnek.
Makro / Külgazdaság Eddig tartott a benzinkutasok türelme, azonnali beavatkozást kérnek a kormánytól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 11:06
A teljes piac és a teljes rendszer átvilágítását kéri a független benzinkutak érdekvédelmi szövetsége.
Makro / Külgazdaság A csütörtöki sokk után mi történik pénteken a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 10:28
Itt vannak a legfrissebb számok a kutakról.
Makro / Külgazdaság Elnéző mosollyal szemlélhetik a magyarok ezt a román adatot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 10:06
Hatalmasat esett a román üzletek forgalma tavaly ilyenkorhoz képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG