|
| A győri Audi-gyár |
A cikk eredetileg a G7-en jelent meg.
Magyarország már nem az összeszerelő-üzemek, hanem az innováció országa, ezt mutatják a nemzetközi felmérések is – jelentette ki nemrég Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, de nemcsak ő mondta, az elmúlt években a kormánypárti politikusok folyton erről beszélnek. Szijjártó Péter is gyakran mondja, Orbán Viktor pedig egész konkrétan arról beszélt, hogy felvettük az iramot, és már nemcsak járműveket gyártunk, hanem épp járműfejlesztési centrummá válunk.
Ha azonban kicsit jobban megnézzük a statisztikákat, egészen máshogy néz ki a helyzet. A Cambridge Econometrics budapesti irodája által készített elemzésből többek között az derül ki, hogy:
- a magyar exporton belül a hazai hozzáadott érték alapján a lista alján kullogunk az EU tagállamai között,
- az egész régióban erős a járműipari szakosodás, de még ezen belül is le vagyunk maradva hozzáadott érték szempontjából,
- a német autóipari függőségünk pedig hosszú és rövid távon is sebezhetővé teszi a magyar gazdaságot, amivel érdemes lenne kezdeni valamit.
A hazai hozzáadott érték nagyon leegyszerűsítve a magyarországi munkahelyek által megtermelt pluszbevételt jelenti. Egy konkrét autóipari példán keresztül ezt úgy kell elképzelni, hogy vesszük az exportált, kész autók végső piaci árát, ebből kivonjuk az autók importált alkatrészeinek értékét – tehát az összesített beszerzési árukat -, és ami marad, az a magyar hozzáadott érték.
Az OECD 2016-os adatai alapján a magyar exporton belüli hozzáadott érték kicsivel kevesebb mint 56 százalék volt, ami uniós szinten a negyedik legalacsonyabb.
Csak Luxemburgban, Máltán és Szlovákiában alacsonyabb ez a mutató, de Csehország sem sokkal végzett előttünk, egyedül a lengyel gazdaság hozzáadott értéke magasabb, olyan gazdaságokkal van egy mezőnyben a lista közepén, mint a dán, a finn vagy a holland. Önmagában persze a hozzáadott érték nem árul el sokat egy gazdaságról, például az összességében nem túl acélos horvát gazdaság hozzáadott értéke is jóval magasabb a magyarénál. Ha viszont a hasonló gazdaságszerkezetű régiós országokkal hasonlítjuk össze hazánkat, akkor érdekes következtetésekre juthatunk.
Ahogy az alábbi, 2015-ös adatok alapján készült* ábrán is látszik, a magyar export hozzáadott értékének majdnem kétharmada a feldolgozóiparban keletkezik, míg a jellemzően magas hozzáadott értékű szolgáltató szektor részesedése csak egyharmados ezen a területen.
A magyar hozzáadott érték a teljes magyar exporton belül 2015-ben 57 százalékot tett ki, míg 28 százalékot uniós tagállamokban tevékenykedő cégek leányvállalatai hoztak létre. Ebből is kiemelkedik a német hozzáadott érték, ami a teljes EU-s hozzáadott érték több mint harmadát teszi ki. A teljes exporton belül ez nagyjából 10 százalék, ami a Németországtól szintén erősen függő közép-európai régión belül is magasnak számít.
A német autóipar szerepéről a Nemzeti Befektetési Ügynökség (Hungarian Investment Promotion Agency – HIPA) megállapította, hogy a járműipar Magyarországon 2010 és 2017 között évente csaknem 13 százalékos átlagos növekedést ért el termelésben. 2017-ben csaknem a magyar feldolgozóipar harmadát tette ki, és a teljes magyar export ötödét adta. Az iparág foglalkoztatóként is egyre jelentősebb: 2017 harmadik negyedévében csaknem 176 ezer ember, a teljes munkaerő négy százaléka dolgozott ebben az iparágban.
Ráadásul Magyarország járműipari szakosodása erősebb is lett.
A közgazdászok komparatív előnynek hívják a kereskedelemben azt, amikor egy ország valamit relatíve hatékonyabban tud megtermelni egy másik országnál.
Az OECD adatai alapján az látszik, hogy a magyar járműipar alszegmenseinek (járműgyártás és az ehhez kötődő gumi- és a műanyagtermékek termelése) komparatív előnye jelentősen nőtt az elmúlt évtizedben, miközben más hagyományosan jelentős iparágakban, például az építőiparban vagy az elektronikai termékek gyártásában az előnyünk csökkent.
Ez nyilván nem független attól a magyar gazdaságpolitikától, ami adókedvezményekkel, állami támogatással és kedvező adókörnyezet megteremtésével próbálta kifejezetten a nagy autógyártókat idecsábítani. És persze lehetne azzal érvelni, hogy a legfrissebb OECD-adatok már elavultak, és 2016 óta dimenzióváltáson ment keresztül a magyar gazdaság, a komparatív előnyök jellemzően elég lassan változnak csak, ezért a 2016-os adatok alapján is releváns következtetéseket lehet levonni a magyar gazdaságszerkezetre és külkereskedelmi beágyazottságra vonatkozóan.
Az alábbi ábrán a visegrádi országok, Románia és Ausztria legnagyobb exportszektorai és ezeknek a hazai hozzáadott értéke látszik. Minden országnál a legalsó oszlopnak van a legnagyobb komparatív előnye: ez az előny felfelé haladva csökken. Látszik, hogy a régió országai főleg feldolgozóipari köztes termékek (például autóalkatrészek) exportjára szakosodtak, és a szolgáltatásexport csak elvétve jelenik meg a legnagyobb exportszektorokban.
A régió országait nézve is látványos Magyarország lemaradása: a legerősebb hat exportszektor hazai hozzáadott értéke átlagosan nem haladja meg az 50 százalékot, ami a leggyengébbnek számít a régióban.
A szektorokat összehasonlítva is feltűnő a lemaradás, például a járműexportban 10 százalékponttal kisebb a magyar hozzáadott érték, mint a szlovák; gumi- és műanyagtermékekben a legalacsonyabb a régióban a magyar hozzáadott érték, és még a viszonylag magas hozzáadott értékű magyarországi IT-szektor magyar hozzáadott értékénél is magasabb a román.
Az alacsony helyi hozzáadott érték nagyrészt annak tudható be, hogy bár a feldolgozóiparban a végtermék gyakran prémium kategóriásnak számít, az előállítás során nagyrészt importált termékeket szerelnek össze, és aztán továbbexportálják ennek eredményét.
Ez a fajta szakosodás – a Cambridge Econometrics vizsgálata szerint – hosszabb távon
egyre inkább gátját képezi majd Magyarország gazdasági felzárkózásának nemcsak Európa élvonalához, de már a többi közép-európai országhoz is.
A felzárkózás kulcsa lehetne a kutatásra és fejlesztésre fordított kiadások növelése, azonban ennek a szintje relatíve kicsi Magyarországon, nagy része multiknál koncentrálódik. De ahogy arról korábban írtunk, egyáltalán nem biztos, hogy annyi pénz megy kutatás-fejlesztésre, amennyit papíron arra költenek, ugyanis ennek a pénznek egy része adóoptimalizációt célzó könyvelési trükk lehet.
A nagyon jelentős autóipari szakosodás azért is veszélyes, mert az ország erősen kitett a német gazdaság ciklusainak is. Rövid távon a német ipar gyengélkedését a magyar is gyorsan megérezheti, hosszabb távon viszont annak lehet kockázata, hogy a német autóipar milyen ügyesen tud lavírozni a világpiacon iszonyatosan keménynek számító ágazati versenyben.
Ráadásul a magyar gazdaság és az egész régió gazdasági kilátásai szempontjából az is meghatározó trend, hogy középtávon – ahogy arra a PwC 2018-as tanulmánya is emlékeztet – a költségérzékeny tömeggyártás továbbvándorolhat alacsonyabb bérszintű országokba, miközben az automatizáció miatt a teljes munkakereslet csökkenésére is számítani kell az iparágban (ezekről a kockázatokról a 444.hu írt nemrég részletesebben).
(G7)
Az előző évhez képest sokkal több a halott.
