5p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Elfogadta a parlament hétfőn a bérmegállapodást megalapozó, a versenyképesség növelését célzó adócsökkentési csomagot.

Elfogadta a parlament hétfőn a bérmegállapodást megalapozó, a versenyképesség növelését célzó adócsökkentési csomagot. A törvény alapján a jelenlegi 10, illetve 19 százalékról egységesen 9 százalék lesz jövőre a társasági adó mértéke. Ugyanígy a vállalkozói szja is egységesen 9 százalék lesz.

Járulékcsökkentés: a jövőről is rendelkeznek

A szociális hozzájárulási adó - és ezzel egyidejűleg az egészségügyi hozzájárulás mértékét - 2017-re - a jelenlegi 27-ről - 22 százalékban, 2018-ra pedig 20 százalékban állapítja meg a jogszabály, mint azt a novemberben aláírt, hat évre szóló bérmegállapodásban rögzítette a kormány, valamint a munkaadói és a munkavállalói oldal.

Ez azt is tartalmazza: ha 2017 első 9 hónapjában a bruttó bérnövekedés meghaladja a 11 százalékot, akkor a kormány kezdeményezni fogja, hogy 2018. január 1-jével további 0,5 százalékponttal csökkenjenek a munkáltatói járulékok.

Jövőre két százalékponttal, 16-ról 14 százalékra csökken a kiva, a kisvállalati adó mértéke, ami 2018-ban további 1 százalékponttal, 13 százalékra mérséklődik majd.

Hogyan adózunk 2017-ben? Ők lesznek a legnagyobb nyertesekDrámai változásokat nem, de számos pontosítást és könnyítést találhatunk a jövő évi adószabályokban. A legnagyobb nyerteseket a nagyvállalatok körében kell keresnünk - akár olyanok körében is, amelyek még nincsenek is az országban, még ha nem is lesz könnyű visszanyerni a külföldi cégek bizalmát. Adóemelést csak nagyítóval találunk, az emberarcú adóhatóság koncepciója fontos szemléletváltást jelez. Korábbi cikkünk a részletekről >>

Már 5 év után adómentes a lakáseladásból származó jövedelem

Az adócsomag a bérmegállapodás érvényesítésén kívül több más ponton is változtat az adószabályokon.

Rögzítették például, hogy bármely ingatlan, illetve ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékű jog értékesítéséből származó jövedelem a szerzést követő ötödik évtől kezdve adómentessé válik. Korábban ez 15 év volt. Az adóalapba számító összeg évente csökken.

A mostani módosítással 2017. január 1-jétől bővül azon megváltozott munkaképességűek köre, akik után igényelheti a munkáltató a kedvezményt.

Változások az adókedvezményeknél

Kulturális célok támogatása esetén az adózó az adókedvezményt utoljára a támogatást követő nyolcadik évben lezáruló adóév adójából veheti igénybe 2017. január 1-jétől. Az adózó kiegészítő támogatásként az alaptámogatás 9 százalékos adókulccsal számított értéke legalább 75 százalékát köteles megfizetni, egyben megszűnik a pótlólagos kiegészítő támogatás.

A fejlesztési adókedvezményeknél arról rendelkeztek, hogy a 2017. január 1-jétől benyújtott kérelmeknél, bejelentéseknél a kedvezmény a beruházás üzembe helyezése utáni - vagy az adózó döntése szerint a beruházás üzembe helyezésének adóévében - és az azt követő tizenkét adóévben, legfeljebb pedig a bejelentés, illetve a kérelem benyújtását követő tizenhatodik adóévben vehető igénybe.

A törvény arról is rendelkezik, hogy adatkezelési felhatalmazást kapnak a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervek a nyugellátásokkal kapcsolatos kormányzati tájékoztatás és kapcsolattartás céljából.

Megpiszkálják a reklámokat

A gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló törvényt is módosították, rögzítve, hogy a reklámközzétevők - vagy a nevükben eljáró hirdetésifelület-értékesítők - árengedmény kivételével vagyoni előnyt vagy más juttatást nem adhat a reklámközvetítőknek. Eddig csak a fordított esetet tiltotta a jogszabály. Emellett megemelték a kiszabható bírság mértékét, valamint tájékoztatási kötelezettséget írtak elő az állami adóhatóságnak, hogy ha tiltott kedvezmény nyújtására vonatkozó információ a tudomására jut, köteles jelzéssel élni a bírság kiszabására jogosult hatóság felé.

Változik az építményadó is: 2018. január 1-jétől adóköteles lesz az önkormányzat illetékességi területén lévő ingatlanon elhelyezett, a településkép-védelmi törvény szerinti reklámhordozó - például óriásplakát -, és annak tulajdonosa fizeti meg az adót. A kivetés joga az önkormányzaté, és ha kiszab ilyen adót, akkor a mértékről is a település dönt, amelynek összege legfeljebb 12 ezer forint lehet négyzetméterenként.

Sport: könnyeben szerez stadiont az állam

Kiegészítették a sportcélú ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló törvényt azzal, hogy a sportigazgatási szerv a sportcélú ingatlan elidegenítéséhez vagy megterheléséhez szükséges hozzájárulást a kérelem benyújtásától számított 15 napon belül köteles kiadni, ha az elidegenítési, illetve a terhelési tilalomból hátralevő idő nem haladja meg az 5 évet, és az  ingatlant az elidegenítéssel az állam szerzi meg, illetve a megterheléssel az állam szerez jogosultságot az ingatlanon.

Sporttámogatás esetében az adókedvezmény utoljára a támogatást követő nyolcadik év adójából vehető igénybe, és a sportnál is megszűnik a pótlólagos kiegészítő sportfejlesztési támogatás.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Újabb rémálmok várhatnak a benzinkutakon azokra, akik piaci áron tankolnak
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 10:49
További áremelkedés jöhet.
Makro / Külgazdaság Fontos döntést hoztak az iráni olajról Washingtonban
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 08:54
A tengeren szállított olajt érinti a szankciók felfüggesztése.
Makro / Külgazdaság Megvágja az üzemanyagok áfáját egy nagy uniós ország az iráni háború miatt
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 17:01
A spanyol kormány 80 pontból álló, 5 milliárd euró értékű intézkedéscsomagot fogadott el a közel-keleti konfliktus gazdasági hatásainak ellensúlyozására rendkívüli ülésén pénteken Madridban.
Makro / Külgazdaság Rekordösszeget költ Csehország honvédelemre, de még ez is kevés lehet a NATO-nak – az államfő aláírta a költségvetést
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 15:01
Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést Petr Pavel cseh köztársasági elnök pénteken – közölte az elnöki hivatal.
Makro / Külgazdaság Bezárás, két literes plafon, tüntetés: a kisebb benzinkutasok egyre elkeseredettebb eszközökhöz fordulhatnak
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 12:41
Tanácstalanok a független benzinkutasok: a kormány azt ígérte, a magyar tartalékból felszabadított gázolajból kaphatnak a hatósági árnál alacsonyabban, de eddig ez nem jutott el hozzájuk. Így viszont egyre inkább veszteséges a kutak működése, és úgy érzik, egy figyelemfelhívó akciónak a következő három héten belül lenne értelme.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor tartós energiaválságra készül
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 12:13
De ha megnyeri a választásokat, jönni fog Ukrajnán keresztül az orosz olaj, ígéri. Brüsszelben értékelte az uniós csúcsot a magyar miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság Vágják a centit az áprilisi választásokig Brüsszelben – addig nem látnak esélyt Orbán Viktor megtörésére
Litván Dániel | 2026. március 20. 10:52
Zárt ajtók mögött hangzottak el az igazán kemény szavak az uniós csúcson. Nem akarják tovább erőltetni a dolgot az uniós vezetők, hogy ne játsszanak Orbán Viktor kezére.
Makro / Külgazdaság Egy vagyont hagyhat a benzinkúton, aki magyar rendszám nélkül tankol
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 10:35
A benzin és a gázolaj piaci ára 119, illetve 159 forinttal emelkedett az elmúlt másfél hónap során. A rögzített hatósági árak pedig csak a magyar rendszámú autókat tankolókra vonatkoznak.
Makro / Külgazdaság Olajfinomítót és raktárépületet is értek az iráni drónok péntek hajnalban
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 08:21
Kuvait mellett Jordánia, az Egyesült Arab Emírségek, Szaúd-Arábia és Bahrein vezetése is iráni támadásokról számolt be péntek reggel. A Perzsa-öböl környéke az olajpiac mellett a földgázpiacnak is fontos, utóbbi pedig megérezheti a Katar legfontosabb létesítménye elleni támadást.
Makro / Külgazdaság Még egy kastélyt sikerült eladnia a nemzeti vagyonkezelőnek
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 15:13
310 millió forintért talált gazdára a kékedi Melczer-kastély.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG