2p
Nem viszik túlzásba a héten az adatok kibocsátását, viszont ami jön, az tényleg izgalmas. Egyrészt kiderül, hogy sikerült-e megállítani az építőipar szenvedését, másrészt pedig érkezik a harmadik negyedéves GDP-adat, végre megtudjuk, hogy hol állunk most. Külföldön se fognak unatkozni, rengeteg GDP, BMI és fogyasztói árindex érkezik.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn közli az ipari termelés szeptemberi alakulásának második becslését, és a mezőgazdasági termelői árak szeptemberi alakulását. Az ipari termelés volumene szeptemberben 3,7 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, a munkanaphatástól megtisztított adat megegyezett a kiigazítatlan indexszel.

Az előző hónaphoz viszonyítva a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás szeptemberben 3,0 százalékkal csökkent. A termelés volumene az első kilenc hónapban 1,5 százalékkal volt nagyobb, mint az előző év azonos időszakában.

Gyengébb szám jöhet

Kedden jelenik meg a GDP harmadik negyedéves adatának első becslése. A bruttó hazai termék volumene 2,6 százalékkal nőtt a második negyedévben a múlt év azonos időszakához viszonyítva.

A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző év azonos negyedévéhez mérten 1,8 százalékkal, az előző negyedévhez viszonyítva 1,0 százalékkal emelkedett.

Elemzők szerint a harmadik negyedéves GDP alakulására kihatott az ipar vártnál gyengébb teljesítménye, így a második negyedévesnél alacsonyabb lehetett a növekedés üteme.

Mi lesz veled építőipar?

Szintén kedden közli a KSH a szeptemberi építőipari termelésre vonatkozó statisztikát. Augusztusban lassult az éíptőipar visszaesése: az építőipari termelés 9,0 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakához képest, ami ebben az évben a legkisebb visszaesés, és jóval mérsékeltebb az előző havi 17,6 százaléknál.

Az előző hónaphoz képest az építőipar termelése augusztusban 4,6 százalékkal nőtt, miután júliusban még 3,2 százalékkal csökkent a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított adatok szerint. Az építőipari vállalkozások hó végi szerződésállományának volumene augusztus végén 18,5 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi alacsony bázist.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG