4p
Leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Törökország még épphogy befektetési ajánlású, "BBB mínusz" szintű hosszú futamú államadós-besorolásának kilátását a Fitch Ratings.

A nemzetközi hitelminősítő a péntek éjjel Londonban bejelentett döntést elsősorban azzal a véleményével indokolta, hogy a múlt havi sikertelen puccskísérlet a politikai stabilitást fenyegető megnövekedett kockázatokat jelezte. A politikai bizonytalanság várhatóan a török gazdaság teljesítményére is hatással lesz, és kockázatot jelent a gazdaságpolitika egészére - áll a Fitch elemzésében.

Van, akinél már nem ajánlott

Ha a cég a jelenlegi szintről leminősíti a török szuverén adósbesorolást, azzal Törökország ennél a hitelminősítőnél elveszítené befektetési ajánlású osztályzatát. Ha ez megtörténik, Törökországot az intézményi befektetők többé nem tekintenék befektetésre ajánlott kategóriájú államadósnak. A nemzetközi gyakorlat alapján ugyanis a befektetési társaságok általában két nemzetközi hitelminősítő osztályzatát veszik figyelembe annak meghatározásához, hogy az adott szuverén vagy kereskedelmi adósosztályzatot befektetésre ajánlottnak tartják-e, vagy sem, és egy másik nagy hitelminősítő, a Standard & Poor's már korábban megvonta Törökországtól a befektetési ajánlású besorolást.

Az S&P legutóbb éppen egy hónapja minősítette le a török államadós-besorolást, és e lépése óta immár két fokozattal gyengébb szuverén osztályzatot tart érvényben Törökországra, mint a Fitch Ratings és a harmadik nagy nemzetközi hitelminősítő, a Moody's Investors Service.

A Moody's is vizsgálódik

Ráadásul nemrégiben a Moody's leminősítési felülvizsgálat alá vette Törökország "Baa3" szintű - szintén még épphogy befektetési ajánlású - adósbesorolását, azzal az indokkal, hogy meg kell vizsgálni a kudarcba fulladt katonai puccskísérlet hatásait a török gazdaság növekedésére, a gazdaságpolitikai döntéshozó intézményrendszerre és a külső tartalékokra. A Moody's felülvizsgálata még tart.

Már korábban is rosszul álltak

A Fitch Ratings a török adósosztályzat kilátásának rontásához fűzött péntek éjjeli elemzésében kiemelte azt a véleményét, hogy már a puccskísérlet előtt is romlottak a biztonsági körülmények Törökországban, és hátráltathatja a biztonsági fenyegetésekkel szembeni fellépést, hogy a török kormány rengeteg magas rangú katonatisztet eltávolított a hadseregből a puccskísérlet óta.

Az eddig elkövetett terrortámadások már érdemi hatást gyakorolnak a török turisztikai szektorra, amely önmagában a hazai össztermék (GDP) 3 százalékát és a folyó külső bevételek 13 százalékát adja. A külföldi turisták törökországi kiadásaiból eredő bevétel már az idei év első felében 41 százalékkal zuhant a tavalyi azonos időszakhoz képest, és bár az Oroszországgal fennálló kapcsolatok javulása nyújthat valamelyes támogatást a szektornak, a biztonsági körülmények jelentős javulása nélkül azonban valószínűtlen a törökországi turizmus széles bázisú fellendülése - áll a Fitch elemzésében.

Elindulhat a növekedés

A hitelminősítő - elsősorban az erőteljes évkezdet miatt - a várható lassulással együtt is még 3,4 százalékos idei egész évi növekedéssel számol a török gazdaságban, hangsúlyozva, hogy ez az ütem meghaladja a Törökországéhoz hasonló szuverén besorolású gazdaságok várt GDP-növekedési mediánértékét. A Fitch Ratings elemzői szerint ugyanakkor halványult az esélye az olyan jelentős szerkezeti reformok végrehajtásának, amelyek nyomán a növekedés szerkezetén belül csökkenne a magánszektorbeli fogyasztás súlya.

A hitelminősítő ezzel összefüggésben hangsúlyozza, hogy bár a török folyómérleg-hiány az olajárak esésének kései hatására folyamatosan csökken, és az idén várhatóan a GDP-érték 4,3 százalékán éri el mélypontját, ezután azonban valószínűleg ismét növekedésnek indul, és 2018-ra eléri a 6 százalékot.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG