2p

Orbán Viktor szerint az orosz olaj elleni szankciók felérnek a magyar gazdaságra dobott atombombával. Ez a kijelentés azonban többek szerint erős csúsztatás. Holoda Attila energiapiaci Klasszis Klubunk május 26-i vendége, akivel többek között arról beszélünk, hogy kiváltható-e az orosz olaj? A második Orbán-kormányban rövidebb ideig az energetikáért felelős helyettes államtitkári posztot is betöltő szakemberrel emellett a magyar energiapolitika legfontosabb kihívásait tekintjük át.

Régen hallottunk egy szakpolitikai témában annyi egymásnak ellentmondó állítást, mint amennyi ilyen információ megjelent az ukrán háború kitörése óta az energiaellátás kapcsán. A magyar kormány rendre arról beszélt, hogy fizikai képtelenség csökkenteni vagy teljesen leépíteni az orosz energiahordozókat. Eközben számos olyan vélemény lát napvilágot, ami ennek ellentmond.

Az egyórásra tervezett beszélgetésen éppen ezért megpróbáljuk tisztázni, hogy mi is történik a hazai energetikában, mennyire függünk valójában az orosz energiahordozóktól, és igyekszünk feltárni az események mozgatórugóját.

Van-e élet az orosz gázon és – olajon túl? - A Klasszis Klub vendége ezúttal Holoda Attila lesz.
Van-e élet az orosz gázon és – olajon túl? - A Klasszis Klub vendége ezúttal Holoda Attila lesz.

Annak is szeretnénk utánajárni, hogy miként jutott a magyar energiapolitika a mostani helyzetbe, és arról is szó lesz, hogy milyen potenciális forgatókönyvek vannak a magyarországi energiaellátás jövőjében. Ezeken túl arra is megpróbálunk választ kapni, reális forgatókönyv-e, hogy az oroszok – hasonlóan Lengyelországhoz és Bulgáriához – a magyarországi tranzitot is elzárják? De kérdezzük a szakértőt egykori munkahelyéről, a Mol-ról is, hogy annak százhalombattai finomítója miért olyan különleges, ami miatt az orosz olajat az elnök-vezérigazgató Hernádi Zsolt és a vezető magyar politikusok (Orbán Viktor és Szijjártó Péter) szerint nem lehet más olajfajtával kiváltani?

Az Mfor-Privátbankár lapcsalád élő, interaktív eseményére – mely során nézőink is feltehetik a kérdéseiket – május 26-án 15:30-kor kerül sor.

A közvetítésre itt lehet regisztrálni

A Klasszis Klub korábbi rendezvényeinek összefoglalóit itt találja:

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Tényleg kibírható a vagyonadó? Erről is kérdezzük Bojár Gábort a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 09:04
A Graphisoft alapítója július 8-án, szerdán délután 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Érdekesen alakult az ország külkeresekedelmi mérlege májusban
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 08:30
Az energiahordozók exportvolumene 52 százalékkal, az importjuké 12 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. 
Makro / Külgazdaság Trump a védett üzemanyagárakkal kacérkodik? Éppen most?
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 08:18
Az amerikai elnök maga szabja az árakat, írásban.
Makro / Külgazdaság Moszkvában is hiánycikk lesz a benzin?
Elek Lenke | 2026. június 29. 19:13
Szigorú ellenőrzés alatt állnak a moszkvai benzinkutak, ami elsőre meglepően hangzik, hiszen Oroszország a világ egyik legnagyobb kőolajtermelője. Az elmúlt hetek eseményei tükrében azonban mindez nem tűnik elképzelhetetlennek.
Makro / Külgazdaság Ismét megmozdult a föld Venezuelában
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 17:24
De nem volt olyan erős a rengés, mint korábban.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „sokkoló állapotban” találtuk a költségvetést a kormányülésen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 16:08
A miniszterelnök az Országgyűlés rendkívüli ülése előtt elmondott napirend előtti felszólalásában a magyar költségvetés helyzetéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Lövöldözés volt Németországban, öt halott
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 15:13
Az indíték nem ismert.
Makro / Külgazdaság Nem lesz az amerikai gazdaság örömünnepe a foci-vb?
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 14:22
Így alakult a helyzet a kieséses meccsek előtt.
Makro / Külgazdaság A hőségre az üzemanyagárak sem mozdulnak
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 12:10
Holnaptól sem a 95-ös benzin, sem pedig a gázolaj ára nem változik. A kutak várják a közel-keleti békét, meg persze a védett üzemanyagár kivezetését.
Makro / Külgazdaság Nemcsak az időjárás, a költségvetés helyzete is nagyon meleg
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 10:21
Magyar Péter: „Az előző kormány tevékenysége miatt akár 7-8 százalék is lehet az idei költségvetési hiány.”
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG