4p
Sokan nem csak a hitelüket, hanem a bankjukat is lecserélték a jegybank programjának köszönhetően; az első kör igazolta az MNB várakozásait, a második körben több pénzt akarnak kiosztani, több idő alatt. Van költsége a programnak, de igenis megéri - véli az MNB ügyvezetője.

Sokan a bankjukat is lecserélték

A Növekedési Hitelprogram I. szakasza sikeresen teljesítette a jegybank célkitűzéseit - mondta a Privátbankár.hu Növekedés 2013 konferenciáján Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank pénzügyi stabilitásért és hitelösztönzésért felelős ügyvezető igazgatója.

Élénkült ugyanis a hitelintézetek közötti verseny: az ügyfelekért vívott "harcban" nőtt a kis- és közepes bankok, illetve a takarékszövetkezetek részesedése a KKV-hitelállományon belül. A hitelkiváltást választó ügyfelek 20 százaléka bankot is váltott.

Csökkentek a programban résztvevő KKV-k kamatterhei: az MNB becslései szerint az első pillér esetében (beruházásra és forgóeszköz-kiváltásra nyújtott forinthitelek) átlagosan  3,6 - 3,8 százalékponttal, a második pillér esetében (hitelek kiváltása) 1,3 - 1,6 százalékponttal csökkent a hitelek kamata. Mérséklődött a vállalkozások árfolyamkitettsége, és megnövekedett az átlagos futamidő is.

Fél százalékos GDP-plusz?

A programon belül az új hitelek aránya magas, 60 százalékos, ami kedvező GDP-növekedési hatást vetít előre - mondta Nagy Márton. A korábbinál hosszabb lejáratú finanszírozás is érdemben járulhat hozzá a beruházási aktivitás növekedéséhez.

Nagy Márton a Privátbankár.hu konferenciáján

 

A Növekedési Hitelprogram elsősorban a mezőgazdaságban, a feldolgozóiparban és a kereskedelemben tevékenykedő vállalatok körében volt népszerű, ezek esetében az NHP-ból való részesedés aránya meghaladja az adott szektor teljes KKV-szektoron belüli arányát.

Összességében a program I. szakasza 0,2 - 0,5 százalékkal dobhatta meg a GDP-t - ismertette Nagy Márton.

Jöhet még 2000 milliárd?

Az I. szakasz megteremtette az alapot - most lehet építeni a házat - mondta Nagy Márton. A nemrég bejelentett II. szakasz jobban fókuszál a növekedés ösztönzésére. Magyarországon ugyanis nemzetközi összehasonlításban van még tér a KKV-hitelállomány bővítésére. A kiírás szerint a keretösszeg minimum 90%-át új hitelek nyújtására kel fordítani, a hosszabb időtartam miatt pedig nagyobb arányban valósulhatnak meg új beruházások.

A második szakaszban a program a korábbi 4 hónap helyett már 15 hónapon át áll rendelkezésre, októbertől 2014. decemberéig tart. A keretösszeg plafonja 2000 milliárd forint (ebből első körben 500 milliárdot nyit meg az MNB), ennek 90 százalékát új hitelre, 10 százalékát hitelkiváltásra vehetik igénybe a vállalatok.Ez a bankokra is vonatkozik: az a bank vehet igénybe 1 egység hitelkiváltásra szánt összeget, aki 9 egységnyi pénz új hitelként folyósít.

Ha a teljes keretet kihasználják, az 0,8 - 1,6 százalékkal dobhatja meg a GDP-t - mondta Nagy Márton.

Költség és haszon: megéri?

A programnak természetesen van költsége: a jegybank mérlegében a folyósított forinthitelek eszközoldalon 0 százalékkal, forrásoldalon 2 hetes jegybanki kötvényeken keresztül 3,8 százalékon (a jelenlegi alapkamattal számolva) jelenik meg. Ez azonban egy idő után kifut a rendszerből, ahogy lejárnak a hitelek.

Emellé pedig illene odatenni a program hasznát is, még ha bizonytalanabb is a számítás. A program ugyanis gazdasági növekedést, foglalkoztatásbővülést és plusz költségvetési bevételt is hoz. Ha pedig nem ciklikusan, hanem trendszerűen járul hozzá a növekedéshez, a bevételekhez, a program haszna méginkább meghaladja a költségeit - mondta Nagy Márton.

Feszes menetrend

A jegybank holnapig (szeptember 19-ig) küldi ki a program dokumentációját a bankok részére véleményezésre, a visszajelzések értékelése után szeptember 25-én publikálják a végleges feltételeket tartalmazó terméktájékoztatót. Az aláírt keretszerződéseket 27-éig küldik vissza a bankok az MNB-be, a szerződéseket október 1-jétől köthetik meg a vállalatok.

Nagyon pozitív, hogy a bankok korrektül viselkednek, nagyon figyelnek arra, hogy a szellemiségének megfelelően használják a programot, nem pedig arbitrázsra - mondta Nagy Márton.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG