2p
A közép-európai lelkiség érzékeny az elnyomásra a miniszterelnök szerint.

Orbán Viktor szerint az amerikai elnökválasztást követően most esély van "újragombolni kabátot", és jobb legyen a helyzet, mint eddig volt, és ez sikerülni is fog. A kormányfő a nisi magyar-szerb kormányülés alkalmával tartott sajtótájékoztatón elmondta: több szerénység, empátia, megértés, partnerség és szellemi alázat kell a nemzetközi politikában az eddig tapasztaltnál.

Új világ jön?

Az, hogy bárki fellépjen azzal az igénnyel, hogy ő "minden jónak tudója", minden erkölcsi felsőbbrendűség garanciája, és aki eltérően gondolkodik a migrációról, a nemzetről vagy a családról, az csak erkölcsileg alacsonyabb rendű álláspontot képvisel, mérhetetlenül bántott minket - fogalmazott.

Hozzátette: remélhetőleg ettől most megszabadulhatunk. Orbán Viktor kifejtette: a "sajátos közép-európai lelkiség" nagyon érzékeny az elnyomás minden fajtájára, és oka van annak, hogy az érzékeny közép-európaiak már hosszú évek óta úgy érzik, van a világban egyfajta szellemi elnyomás.

Úgy látja, Európában is változások kellenek, "mert elegünk van a kioktatásból, abból, hogy nem lehet elmondani a véleményünket, mert attól kell tartanunk, hogy erkölcsileg vagy politikailag megbélyegeznek minket. Meg kell szabadulni a szellemi elnyomástól" - magyarázta. A kormányfő úgy vélte, nekünk is bátrabbnak kell lennünk, szabadabban kell beszélnünk, érvelnünk. Most könnyebb lesz a dolgunk, mint korábban, és nagy reményekkel nézünk az Egyesült Államokban várható változások elé - tette hozzá.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG