4p

Ha igazak a pletykák, akkor valóban fajsúlyos szereplője lehet az európai politikának a magyar miniszterelnök új pártszövetsége. De a Fidesz már nem lenne vezető ereje annak a formációnak.

Vasárnap az uniós szempontból is sorsdöntő francia választások első fordulójának napján, egy nappal az Unió soros elnökségének átvétele előtt jelentette be Orbán Viktor, hogy az osztrák Szabadságpárttal és a cseh ANO-val a Fidesz új európai pártcsaládot - és reményeik szerint új európai parlamenti (EP) frakciót is alapít Patrióták Európáért néven.

A frakcióalapításhoz legalább hét tagállamból legalább 23 EP-képviselőre van szükség, utóbbi feltételt már most teljesítik a Patrióták, hiszen a három pártnak együtt 24 képviselője van, ebből a Fidesz 11-et ad, tehát jelen formájában az új szövetség legnagyobb pártjának számít.

Orbán Viktor azt is mondta, hogy az új szövetség "nagyon gyorsan az európai jobboldal legerősebb tömörülése, legnagyobb frakciója lesz", és hogy ez "napokon belül be fog következni".

Andrej Babis, Herbert Kickl és Orbán Viktor az új frakció bejelentéséről szóló sajtótájékoztatójukon. Már sorban állnak nyugat-európai pártok is?
Andrej Babis, Herbert Kickl és Orbán Viktor az új frakció bejelentéséről szóló sajtótájékoztatójukon. Már sorban állnak nyugat-európai pártok is?
Fotó: Facebook/Orbán Viktor

Ha el is fogadjuk a magyar miniszterelnök álláspontját, miszerint az Európai Néppárt (EPP) a maga jelen állás szerint 188 képviselőjével valójában nem számít már jobboldali pártcsaládnak (hiszen ugyebár "háborúpárti", következésképp baloldali, esetleg fordítva), ez a cél akkor is ambíciózusnak látszott, hiszen a baloldalisággal még Orbán Viktor által sem vádolt Európai Konzervatívok és Reformisták (ECR) Giorgia Meloni vezette szövetsége is mostani tudásunk szerint 83 képviselővel tervezi megalakítani az új EP harmadik legnagyobb frakcióját.

A Politico brüsszeli hírlevele szerint azonban a háttérben már komoly tárgyalások zajlottak az új frakcióhoz való csatlakozásról, és Orbán Viktorékhoz két igazi nagyvad is csatlakozhat. A Domani nevű olasz lapra hivatkozva a Politico azt írja, hogy a francia EP-választásokon, és a vasárnapi parlamenti választások első fordulójában is hatalmas győzelmet arató Marine Le Pen Nemzeti Tömörülése, valamint a korábbi olasz miniszterelnök, Matteo Salvini Liga pártja is csatlakozhat a Patriótákhoz.

Ez már csak azért is nagy hír, mert jelenleg mindkét párt az Identitás és Demokrácia (ID) pártcsalád része, előbbi 30, utóbbi 8 képviselőt küldhet az Európai Parlamentbe. Ha ez a két párt otthagyná az ID-t, az minden bizonnyal e frakció végét is jelentené, és az eddig ide tartozó pártok nagy része beolvadna a Patrióták pártcsaládjába, a többiek pedig várhatóan más jobboldali szövetségekben találnának otthonra.

Összejöhet a kézfogó? Marine Le Pen, a francia Nemzeti Tömörülés elnöke fogadja Orbán Viktor kormányfőt Párizsban egy korábbi felvételen
Összejöhet a kézfogó? Marine Le Pen, a francia Nemzeti Tömörülés elnöke fogadja Orbán Viktor kormányfőt Párizsban egy korábbi felvételen
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Nagy kérdés a lengyel Jog és Igazságosság (PiS), illetve 20 EP-mandátumuk sorsa is. A "Brüsszellel" szemben Orbán Viktorhoz hasonlóan ellenséges hangnemet képviselő, de a magyar kormánnyal ellentétben szilárdan ukránpárti, bukott lengyel kormánypárt részéről múlt héten arról beszéltek, "gondolkoznak" egy Orbán fémjelezte közép-európai szövetséghez való csatlakozáson, Mateusz Morawiecki volt lengyel kormányfő "50-50" százalékos esélyt adott a dolognak. Persze ha jön Le Pen és Salvini, az már nem éppen közép-európai szövetség lenne, cserébe viszont csatlakozásukkal akár tényleg az EP harmadik legnagyobb - és kétségtelenül a legnagyobb szélsőjobboldali/szuverenista - frakciója jöhetne létre, ennek minden előnyével például a különböző pozíciók elosztásánál.

Ha a hírek igaznak bizonyulnak, akkor feltehetően könnyedén összejöhet a hét tagállamra vonatkozó feltétel is az új frakciónak, hiszen az új formációhoz számos kisebb, 1-2 képviselővel rendelkező, főleg dél-európai párt is csatlakozna már csak a gravitáció törvényeinek is engedelmeskedve.

Azonban a határidők nagyon szorítják Orbán Viktorékat, ugyanis az új frakcióknak július 4-éig meg kell alakulnia, hogy szeletet hasíthassanak ki maguknak a befolyással és pénzzel is járó európai parlamenti pozíciókból a parlament július 15-én kezdődő első ülése előtt. Az ID már korábban ennek az informális határidőnek a július 8-ára történő módosítását kérte, az előrehozott francia választásokra való tekintettel - de most az is felmerült, hogy Le Penék már az új frakcióhoz való csatlakozásra készülve tették ezt a lépést.

Az mindenesetre biztos, hogy a Patrióták Európáért valóban komoly erőt képviselne így az Európai Parlamentben, de az is tény, hogy a Fidesz és Orbán Viktor a Nemzeti Tömörülés csatlakozásával már egyértelműen legfeljebb a másodhegedűsi szerepet töltené be az új frakcióban/pártszövetségben.

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Idén is meghirdetik a Klasszis TopDesign nemzetközi vendéglátó- és szállodaipari dizájn-versenyt
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 10:53
A verseny jelentkezési határideje 2026. szeptember 30., a pályázati dokumentáció leadási határideje 2026. október 15.
Makro / Külgazdaság „Még mindig várja az ember, hogy kormányváltás vagy rendszerváltás történt április 12-én”
Imre Lőrinc | 2026. július 26. 06:01
Magyarország és az Európai Unió viszonyában egyértelműen pozitív fordulat történt a Tisza-kormány beiktatása óta, a piacgazdaság helyreállításában azonban még bőven vannak tennivalók és nem is biztos, hogy megszületett róla a végleges döntés – hangzott el a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) kerekasztal-beszélgetésén, amit „Gazdaságpolitikai kihívások – EU-perspektívában” címmel rendeztek meg. Miként az is, hogy a feloldott európai uniós források esélyt és nem garanciát jelentenek a magyar gazdaság számára, az euró bevezetése pedig nem lehet önmagáért való cél.
Makro / Külgazdaság Rendrakást ígér az állami cégeknél Kapitány István
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 15:11
Folytatódik a Gazdasági és Energetikai Minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán szombaton.
Makro / Külgazdaság Brutálisan megadóztatja az Egyesült Államok a vb-győztes spanyol válogatottat
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 10:16
A spanyol labdarúgó-válogatottnak a világbajnokság megnyeréséért járó 50 millió dolláros fődíj körülbelül 30 százalékát adóként be kell fizetnie az amerikai adóhivatalnak (IRS) – jelentette a Fox News.
Makro / Külgazdaság Így alakítaná át a közmédiát a Magyar-kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 13:01
Közzétette a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium a szakmai egyeztetés vázlatpontjaik, amelyek nem kötelezők, de adhatnak egy képet a jövő magyar közmédiájáról.
Makro / Külgazdaság Egyiptomi vasútprojekt: se pénz, se posztó, csak feljelentés?
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 10:46
Egyiptomi vasútprojektbotrány, az állami vezetők juttatásainak megvágása, spórolás a közmédián, a vényköteles gyógyszerek áfájának eltörlése. Ezekről a kérdésekről is beszélgetett kollégánk, Dobos Zoltán az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Makro / Külgazdaság Ligeti Miklós: Szeretnénk már a Matolcsy-család legalább két tagját gyanúsítotti kihallgatáson látni
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. július 24. 10:16
A Transparency International Magyarország jogi igazgatója élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 102. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Ismét végigsöpör a világon a vámhullám
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 09:31
A Trump-adminisztráció arra hivatkozik, hogy az Egyesült Államok betartatja a kényszermunkával előállított termékek importjának tilalmát, más országok viszont nem. 
Makro / Külgazdaság Júniusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 08:30
Kevesebben dolgoznak és több a munkanélküli júniusban, mint májusban volt a Központi Statisztikai Hivatal friss adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Ekkora inflációra számít Magyarországon az OECD
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 07:03
A tavalyi minimális GDP-növekedés után idén már 1,9 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság, de hosszabb távon javítani kell a nők és a fiatalok munkaerőpiaci helyzetén az OECD szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG