1p
Az USA-ra és Kínára figyel a világ a héten. Obama elnök kedden már győzött a tengerentúlon, most pedig a Kínai Kommunista Párt kongresszusán jön el a szokásos, tízévenkénti őrségváltás.

A Kínai Kommunista Párt 18. kongresszusán több mint 2200 küldött választ majd az egyhetes tanácskozás során új állami- és pártvezetőket. A vörös zászlókkal feldíszített Népi Gyűlés Házában a külső megfigyelők számára legfontosabb esemény a nemzedékváltás lesz a csúcsvezetőségben. Hu Csin-tao jelenlegi pártfőtitkár helyére várhatóan Hszi Csin-ping, a központi bizottság titkárságának vezetője, alelnök kerül. Az új állami vezetők a parlament tavaszi ülésszakán foglalják el az államelnöki, házelnöki, kormányfői és népfrontelnöki pozíciót. Persze Hu Csin-taot sem lökik ki az utcára, még öt évig ő felügyeli majd a több mint kétmilliós kínai hadsereget.

Hu másfél órás beszédben értékelte az 1,3 milliárd lakosú ország társadalmi és gazdasági helyzetét. A kongresszuson egyébként meghatározzák majd Kína fejlődési irányát a következő 5-10 évre. Nem véletlen, hogy két fontos gazdasági iránytű is a KKP kongresszus nyitó napján jelent meg. Most tette közzé a kínai központi bank negyedéves jelentését és a Reform és Fejlődés kínai kutatóintézet előrukkolt egy hosszabbtávú vízióval. Ez utóbbi lényege, hogy a befektetésekre épülő gazdaságról a túlnyomórészt fogyasztás-orientáltra vált át Kína a következő évtizedben, mert ez biztosít stabil gazdasági növekedést.

Merre menjen a kínai gazdaság?

A jelentés szerint a hosszú távú célként kitűzött gazdasági szerkezetátalakítás sikeréhez nem fér kétség. A folyamatot a következő években a nagyarányú városiasodás is segíti majd. Egy korábbi tanulmányában az intézet hangsúlyozta: az elmúlt évtizedekben kezdődött trend folytatódik és 2022-ig várhatóan újabb 400 millió vidéki kínai válik majd városlakóvá, jelentősen fellendítve a belső fogyasztást. Éppen ezért a következő tíz évben is stabil, átlagosan 7-8 százalékos éves gazdasági növekedés várható. A kutatók szerint a befektetések irányán is változtatni kellene, azoknak a közszolgáltatások, így az oktatás, az egészségügy és a közbiztonság felé kellene fokozottabban áramlaniuk.

Irányváltás: külföldi befektetésben kínai a fogyasztás                                     Fotó:  Siklós Lili   

 

A befektetési ráta Kínában továbbra is 40 százalék feletti, szemben a 22 százalék körüli globális átlaggal, a fogyasztási kiadások a GDP mintegy 55 százalékát teszik ki. A lakossági fogyasztás tavaly 16 ezer milliárd jüan (560 ezer milliárd forint) volt, ez 2016-ra 30 ezer milliárd jüanra, 2022-re pedig 50 ezer milliárd jüanra nő a Reform és Fejlődés kutatóintézet szerint. Tíz éven belül a lakossági fogyasztás a GDP 50, a teljes fogyasztási kiadások pedig 60 százalékát teszik majd ki.

Tudja-e tartani Kína a gazdasági növekedés magas ütemét?

A pekingi központi bank szerint a kínai növekedés alapjait semmilyen tényező nem veszélyezteti, a jövőben is stabil és viszonylag gyors bővülés várható, legalábbis a bank most megjelent negyedéves jelentése alapján. A pénzintézet a jövőben is stabil monetáris politikát folytat majd, és a korábbinál is nagyobb figyelmet fordít a  pénzügyi rendszer likviditásának fenntartására és erősítésére. A jelentés alapján az év hátralévő hónapjaiban is folytatódik a harmadik negyedévben tapasztalt gyakorlat, amikor a központi bank többször is rekord mennyiségű pénzt pumpált a gazdaságba, elsősorban az általános bizalom erősítése érdekében, a csökkenő külföldi tőkebeáramlás ellensúlyozására, valamint, hogy megakadályozza a hazai tőke elszivárgását az országból.

Kifőzde a reggeli nyitás előtt Kína keleti részében                                                      Fotó: Siklós Lili

 

A bank egyik vezetője a kongresszus napján arról beszélt, hogy az ország éves növekedése biztosan eléri,  akár meg is haladhatja a célul kitűzött 7,5 százalékos értéket. Kijelentette: a gazdaság egyre jobb irányba halad, a hitelkereslet erősödik, az inflációs helyzet pedig "nem rossz". A Kínai Statisztikai Hivatal vezetője mindezt alátámasztva azt mondta, hogy adottak a feltételek ahhoz, hogy Kína teljesítse az éves növekedési célokat. A hivatalos adatok szerint a kínai gazdaság éves összehasonlításban 7,4 százalékos növekedést produkált a harmadik negyedévben, az első három negyedévben pedig átlagosan 7,7 százalékos volt a GDP bővülése.

Ünnepi hangulat Kínában?

Hát nem egészen. Bár Az igazi Mao című blog bejegyzése szerint az utcákon lobognak a vörös zászlók, mindenfelé virágból kirakott sarlókalapács látható és a Vörös Hadsereg egyenruhájába öltöztetett kisgyerekek produkálják magukat, azonban fokozták a biztonsági ellenőrzést. Például a taxik hátsó üléseinél leszerelték az ablakemelő karokat, nehogy a Tienanmen tér felé furikázva az óvatlan utasok esetleg nagyobb mennyiségű röplapot szórjanak a téren csellengők közé. Ugyanezért leszedték a pekingi boltok polcairól a pingpong labdákat, nehogy az arra filccel firkálható lázító tartalmú üzeneteket szerte szét dobálják a kínai fővárosban.

Zöld jelzésre várnak a kínai gazdaságban is                                                 Fotó:  Siklós Lili

 

A kommunikáció modernebb eszköze, az internet sem úszta meg az utóbbi napok óvintézkedéseit. A világ legnagyobb és legdrágább cenzúra projektje, a kínai nagy tűzfal - amely blokkolja például a Facebook, a Youtube, a Twitter és több ezernyi egyéb külföldi weblapot - fokozottabban szűri a webes tartalmat. Emiatt iszonyatosan lelassult a netkapcsolat Kínában.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Élőben kapcsoljuk Mellár Tamást – a Klasszis Klub Live stúdiójában
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 15:15
A közgazdász, a KSH volt elnöke fél 4-től a Klasszis Média YouTube-csatornáján válaszol a mi és olvasóink, nézőink kérdéseire.
Makro / Külgazdaság Jó hír jött az euróövezetből
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 14:39
Az euróövezetben és az Európai Unióban éves és havi szinten egyaránt csökkentek az ipari termelői árak decemberben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint.
Makro / Külgazdaság A szebbik arcát vette elő az olasz infláció
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 13:22
Olaszországban az elemzők által vártnak megfelelő mértékben, 1,0 százalékkal, 2024 októbere óta a leglassabb ütemben nőttek a fogyasztói árak januárban éves összevetésben – derült ki az olasz statisztikai hivatal, az Istat szerdán közzétett előzetes adataiból.
Makro / Külgazdaság Több mint 4 milliárd forintba kerültek a magán CT/MR berendezések az államnak
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 13:03
Az utolsó képalkotó berendezéseket is megvette az állam a magánegészségügyi cégektől. Hiszen 2025. november 1-jétől csak állami intézményben végezhetőek ezek a vizsgálatok. 
Makro / Külgazdaság Van ok az örömre az euróövezetben, ha az inflációra néznek
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:23
Javult az adat.
Makro / Külgazdaság Fontos találkozót rendeznek pénteken, az olaj árfolyama gyorsan megindulhat
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 09:28
Pénteken tárgyalhat az Egyesült Államok Iránnal.
Makro / Külgazdaság Kérdezzen Ön is Mellár Tamástól – ma délután, a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 08:41
A Klasszis Média immár 6. évfolyamában járó egyórás élő adásának mai vendége a közgazdász, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke lesz. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Az orosz-ukrán háború dönti el, hogy mi lesz Trumpék indiai megállapodásából hosszabb távon
Imre Lőrinc | 2026. február 4. 05:44
Hosszú várakozás után végre kereskedelmi megállapodást kötött egymással az Egyesült Államok és India, ami Oroszország számára lehet a legrosszabb hír. Bár hosszabb távon nem valószínű, hogy India teljesen lemondana az orosz kőolajról, az egyezmény fontos jelzés lehet Vlagyimir Putyinnak, hogy átgondolja az orosz-ukrán háború folytatásával kapcsolatos álláspontját.
Makro / Külgazdaság Zuhan az orosz energiaexport, de Putyin egyelőre nem lassít Ukrajnában
Wéber Balázs | 2026. február 3. 18:40
Mimimum két évtizede nem volt olyan alacsony az olaj- és gázexportból származó bevételek aránya az orosz költségvetésen belül, mint tavaly. Ennek ellenére Putyinnak esze ágában sincs visszafogni a háborút, inkább adót emel és hozzányúl a Nemzeti Vagyonalap tartalékaihoz. Nagyító alatt ezúttal az orosz háborús költségvetés.
Makro / Külgazdaság Hogyan lesz ebből magyar gazdasági növekedés?
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 14:01
Miközben a magyar gazdaság stagnált, más régiós országokban szárnyalt a GDP. Úgy tűnik, a magyar gazdaság irányítói nem találják a megfelelő irányt. Többek között ezekről beszélt kollégánk, Király Béla az ATV Start műsorában.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG