3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az év első felében 18 milliárd forint nyereséget ért el. Ez a 2013 első féléves veszteséghez képest 59,6 milliárd forintos javulást jelent. A jegybank szerint az eredmény a devizaárfolyam-változásból származó nyereség emelkedésének, valamint - az alacsonyabb alapkamat miatt adódó - pozitív kamateredménynek tudható be.

A jegybank első fél évi tevékenységéről szóló beszámolója szerint a működési költségek 2014. I. fél évi összege 14 milliárd 32 millió forint volt, ami az ütemezett tervtől 1,5 százalékkal maradt el.

Az MNB összevont eredménykimutatása és egyes mérlegtételei

A nettó kamat- és kamatjellegű eredmény 2014 első fél évében 6,9 milliárd forint nyereség volt, 2013 hasonló időszakához képest 40,1 milliárd forinttal javult. 2014-ben - a korábbi időszakok veszteségével szemben - az MNB kamateredménye pozitívvá vált. Bár a jegybank mérlegszerkezete nem változott jelentősen - a mérlegfőöszszeg közel 90 százalékát kitevő devizatartalékot döntően forintforrások finanszírozzák -, de a devizahozamok és az átlagos forintkamat közötti eltérés csökkenése lehetővé tette a kamateredmény fokozatos javulását.

2,3 milliárddal több a tartalék

A jegybanki beszámolóban kitérnek arra, hogy 2014. első fél évének végén az MNB hivatalos devizatartalékainak nagysága 36,1 milliárd euró volt, ami mintegy 2,3 milliárd euró növekedést jelent a 2013. év végéhez képest.

A devizatartalékok alakulásában szerepet játszott, hogy az elmúlt fél év során az Államadósság Kezelő Központ adósság felvételi és törlesztési célú tételei összességében mintegy 945 millió euróval növelték a devizatartalékokat. A növekmény a januári euró, illetve a májusi angol font kötvénylejáratok, a márciusi kötvénykibocsátások, valamint egyéb adósságkezelési tételek eredőjeként adódott.

A devizatartalék nagyságának alakulása (milliárd EUR). Forrás: MNB


A beszámoló szerint a költségvetési szervek devizabefolyásainak és -kifizetéseinek egyenlege 650 millió euróval csökkentette a tartalékot. Az idei első fél évben az Európai Bizottságtól 2,9 milliárd euró nettó transzfer érkezett. 

A tartalékon elért eredmény a tárgyidőszakban mintegy 150 millió euró volt. A rövid fedezett betétállomány változásapedig mintegy 0,8 milliárd euró csökkenést okozott, míg a növekedési hitelprogram miatt a tartalék nettó mintegy 200 millió euróval csökkent.

Az MNB 2014. I. félévi működési költségeinek alakulása


A jegybanki beszámoló szerint a forgalomban lévő készpénzállomány értéke 2014. június végén 3424,5 milliárd forint volt. A forgalomban lévő bankjegyek értéke 3364,4 milliárd forint, mennyisége 349,8 millió darab volt 2014 első fél évének utolsó napján. Ez értékben 21 százalékos, a mennyiséget tekintve 14 százalékos növekedést mutat 2013 azonos időszakának végéhez képest. A növekedés valamennyi címletet érintette, ám elsősorban a húsz- és tízezer forintosok esetében volt jelentősebb mértékű.

A forgalomban lévő készpénz értéke a gazdaságban

A forgalomban lévő érmék értéke 52,7 milliárd forint, mennyisége 1380,2 millió darab volt 2014. június végén. Ez értékben 8 százalékkal, mennyiségben 7 százalékkal volt magasabb, mint az előző év azonos időszakában.

 

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Makro / Külgazdaság Dübörög az út- és vasútépítés, de az építőipar összességében így is visszaesett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:30
Kevesebb új építőipari szerződést is kötöttek, és az épületek építése is jelentősen csökkent. 
Makro / Külgazdaság A magyar gazdaságnak is jól jön a Sziget fesztivál: kiderült, mennyivel tehet hozzá a GDP-hez
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 07:29
Csak az adó- és járulékbefizetések 4,5 milliárd forintot tehetnek hozzá az államkasszához, az összes hozzájárulás ennél több mint kétszer magasabb.
Makro / Külgazdaság Egy iparág, amiben óriásit kellene fejlődnünk, de itt is Kína fújja a passzátszelet
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 13. 05:43
Akár a Paks 2 beruházás sorsát is megpecsételheti a kormány energiafejlesztési programja, aminek egyik központi eleme a magyarországi elektromostároló-kapacitások megháromszorozása 2030-ra. Jelenleg ugyanis az ipari akkumulátorok hiánya jelenti az egyik legfontosabb akadályát annak, hogy a megújulóenergia-források által megtermelt villamos energia még Paks részleges kiesése esetén is stabil hálózatot biztosítson a lakosságnak és a vállalatoknak anélkül, hogy a súlyos milliárdokba kerülő importra kelljen támaszkodnia a hazai ellátásnak. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG