Kedvező, hogy az Európai Bizottság új előrejelzése szerint a hazai össztermék (GDP) 3 százaléka alatt lesz jövőre is a magyar államháztartási hiány, mivel egy ennél rosszabb uniós prognózis "azonnali, rögtönzött jellegű" költségvetési lépések és negatív növekedési következmények kockázatával járt volna, ám a magyar kormány jelenlegi szigorú költségvetési alapállása is növekedési áldozatokkal fog járni - jósolták hétvégi előrejelzéseikben londoni elemzők, rontva idei és jövő évi magyar GDP-becsléseiket.
Az HBSC szerint1,3 százalákos visszaesést vár 2012-ben
Az HSBC - a mérlegfőösszeg alapján legnagyobb brit székhelyű pénzügyi szolgáltató csoport - londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokra szakosodott közgazdászai a következő egy év magyarországi növekedési kilátásairól befektetők számára összeállított átfogó értékelésükben közölték, hogy az eddig várt 1 százalékos visszaesés helyett most már 1,3 százalékos GDP-visszaesést várnak 2012 egészére a magyar gazdaságban. Jövő évre szóló prognózisukban meredeken, 1,3 százalékról 0,5 százalékra csökkentették az általuk valószínűsített növekedési ütemet.
Ennek okai között említették, hogy véleményük szerint a Magyarországon újonnan termelésbe álló autóipari kapacitások a korábban vártnál kisebb mértékben járulnak hozzá a növekedéshez, és még ezt a hozzájárulást is ellensúlyozza, hogy más szektorok az eddig becsültnél gyengébben teljesítenek.
Az HSBC londoni elemzői a magyar GDP-előrejelzésük rontásának okai között említették még az IMF/EU-megállapodás hiányát. A ház szakértői szerint ugyanis egy új IMF-EU-program kedvezően hatott volna a magyarországi növekedési kilátásokra, mivel erősítette volna a gazdaságpolitika hitelességét, és így javíthatta volna az üzleti és a fogyasztói bizalmat. Az HSBC londoni közgazdászai szerint azonban az új IMF/EU-megállapodás jelenleg "nincs látótávolságon belül".
A UBS pozitívabban látja a magyar gazdaság jövőjét
A UBS - az egyik legnagyobb európai pénzügyi szolgáltató csoport - londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokkal foglalkozó közgazdászai a globális felzárkózó térségről összeállított, 2013-2014-re szóló prognózisukban közölték: az idei év egészére 0,9 százalékos GDP-visszaesést, jövőre 0,6 százalékos, 2014-re 1,5 százalékos növekedést várnak a magyar gazdaságban.
Vannak ezeknél rosszabb forgatókönyvek is
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) a működési területéről minap összeállított idei éves jelentésében (Transition Report 2012) viszont úgy vélte, hogy idén 1,5 százalékos GDP-visszaesés valószínű a magyar gazdaságban, és a recesszió áthúzódik a jövő évre is.
Ugyanezt jósolták az európai felzárkózó térség jövő évi kilátásairól összeállított új előrejelzésükben az egyik legnagyobb citybeli pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Capital Economics szakelemzői is.
Az ő várakozásuk szerint a magyar gazdaság a következő 18 hónap legnagyobb részét recesszióban tölti, tekintettel a költségvetési szigorra, a gyengülő külső keresletre és arra, hogy egyelőre nincs előrelépés az új IMF-megállapodás ügyében.
Goldman Sachs: 2013 végére meg lehet a megállapodás
Egy másik globális pénzügyi szolgáltató csoport, a Goldman Sachs (GS) londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokkal foglalkozó szakértői Magyarországról összeállított, ugyancsak a hétvégén ismertetett átfogó helyzetértékelésükben ugyanakkor 50 százalékra becsülték annak az esélyét, hogy 2013 végéig létrejön a megállapodás az új IMF-EU-programról.
A GS elemzői szintén annak a véleményüknek adtak hangot, hogy a magyar adósságdinamikának és a növekedésnek is "jót tenne" egy új IMF-EU-megállapodás, mivel tartósan csökkenthetné a magyar befektetési eszközök kockázati felárát - így az állampapír-hozamokat is -, emellett a kiszámíthatóbb gazdaságpolitika új beruházásokat vonzhatna a magyar gazdaságba, elősegítve a növekedés beindulását.
A Goldman Sachs londoni közgazdászai szerint azonban Magyarország a jelenlegi költségvetési fegyelem fenntartásával így is stabilizálni tudja GDP-arányos közadósság-rátáját a mostani, 77 százalék körüli szinten. A ház elemzőinek saját becslése szerint középtávon hozzávetőleg a GDP-érték 0,8 százalékának megfelelő elsődleges - vagyis kamatfizetés nélkül számolt - többletet kell elérni az államháztartási egyenlegben a jelenlegi adósságarány szinten tartásához.
Ez kevesebb, mint a mostani elsődleges többlet, ám ahhoz, hogy a teljes körű államháztartási hiány a hazai össztermék 3 százaléka alatt maradjon, az elsődleges többletnek mindenképpen növekednie kell, legalábbis mindaddig, amíg a kötvényhozamok legutóbbi csökkenése nem tükröződik teljes mértékben az átlagos adósságszolgálati költségekben - fejtegették elemzésükben a Goldman Sachs londoni közgazdászai.
A GS szakértőinek számítása szerint a hosszú távú sikeres adósságcsökkentéshez is magasabb elsődleges többlet kell. A cég elemzői közölték: saját "konzervatív" becslésük alapján tartósan 2,0 százalékos elsődleges államháztartási többletet kellene elérni ahhoz, hogy a magyar közadósság 2027-ig - vagyis a következő 15 évben - az 55 százalékos alkotmányos felső tűréshatárra csökkenjen a GDP-hez képest.
Több londoni elemzőház adta ki hétvégi előrejelzését, amelyekben Magyarországról megoszlanak a vélemények: van aki jobb GDP eredményre számít, mint a várt 1 százalékos, többen azonban rontották a várakozásokat. Arról is eltérnek a vélemények, hogy lesz-e IMF-megállapodás.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
2 órája
-
Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
3 órája
-
Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
3 órája
-
Történelmi pofont kapott Trump, az iráni háború és a benzinszámla miatt büntettek a választók – Ez Viszont Privát
4 órája
-
Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
4 órája
-
Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
5 órája
-
Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
5 órája
Mfor.hu Top24
- Havasi Bertalan ügye már a rendőrségen van
- Kiderült mit csinált még Orbán Viktor Milánóban – frissítve
- Ezt az egészségügyi szolgáltatót vásárolta fel a Doktor24
- Újabb csavar a kegyelmi botrányban – ez vajon hogyan történhetett?
- Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót péntek reggel
- Novák Katalin egy magánegészségügyi konferencián tűnt fel
- Magyar Péter: A Tisza Párt nem lesz ott a Nemzetbiztonsági Bizottság hétfői ülésén
Makro / Külgazdaság
Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság
Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság
Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság
Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság
Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság
Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság
Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság
Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság
Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság
Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Heti top
- Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik 2026. november 2. 19:50
- Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot 2026. november 3. 06:16
- Eldurvult a helyzet az éjjel Lengyelországban: elfoglalták az alkotmánybíróságot 2026. október 31. 13:47
- Magyar Péterék megmondták, milyen forintárfolyammal kalkulálnak jövőre 2026. október 31. 11:17
Havi top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Friss
Részvény / Deviza / Áru
Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Kimagasló negyedéves eredményt közölt a Mol.
2 órája
Makro / Külgazdaság
Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Ursula von der Leyen bejelentette.
3 órája
Makro / Külgazdaság
Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Ebben nehéz lesz utolérni Ausztriát.
3 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Egy milliárdos befektető venné meg a Wendy’s-t, amely Magyarországon is újrakezdené2026. november 3. 10:00 -
A Pirelli után a Ray-Ban mögötti birodalmat is megcélozta a cseh fegyveripari milliárdos2026. november 3. 10:00 -
-
Eltűnhet Wáberer György neve a tőzsdéről – Tiborcz István érdekeltsége új korszakot nyit2026. november 2. 20:46 -
Vagyonadó a világban: négy ország kitart mellette, a többiek többsége már visszavonult2026. november 2. 20:38
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Mindenki a lakáspiac visszaesését várta, de egészen más történt Budapesten
16:56
-
Az Európai Néppárt szerint megszűntek Magyarországon a demokráciát és a jogállamiságot fenyegető súlyos, tartós jogsértések
16:03
-
Zuhanórepülésben az amerikai részvénypiac
15:19
-
Megvan az év ESG-alapkezelője – a fenntartható befektetéseket díjazta a Privátbankár
14:56
-
A GDP arányos szociális kiadások alapján Magyarország hátulról a harmadik Európában
13:30
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
top 24
-
Itt van Trump nagy bejelentése a háborúról: egész Európát érintheti, amiről Putyin emberével tárgyalt
2026. november 6. 08:07
-
Orbán Viktor két barátját is elérheti az ő végzete
2026. november 6. 09:36
-
Bod Péter Ákos: Amerika és a többiek a demokrata hullám után
2026. november 6. 05:51
-
Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
2026. november 6. 07:46
-
Itt a bejelentés: ennyivel drágulnak az autópálya-matricák
2026. november 6. 10:18



