2p
Az euróövezetben és az unióban is csökkent a GDP-arányos államadósság és az államháztartási hiány.
Európai Unió zászlók előtt a Berlaymont épület (Európai Bizottság), Brüsszel, Belgium.

Az euróövezetben az államháztartási hiány 1,5 százalék volt 2016-ban, szemben az előző év azonos időszakában mért 2,1 százalék képest, míg az Európai Unióban ez a 2015-ös 2,8 százalékról 1,8 százalékra süllyedt. Az államadósság az euróövezetben 89,2, az unióban 84,9 százalékra csökkent, közölte az Eurostat. A legnagyobb államháztartási többletet Luxemburg érte el, 1,6 százalékkal, ezt követte Málta 1, Svédország 0,9, Németország 0,8, Görögország pedig 0,7 százalékkal. Bulgáriában és Litvániában kiegyenlítődött a mérleg.

A legalacsonyabb államháztartási hiányt Írország érte el, ez itt 0,6 százalékos volt, a második helyen Horvátország végzett 0,8 százalékkal, míg Dániában 0,8 százalék volt a hiány. A legnagyobb, három százalék feletti hiányt négy tagországnak is sikerült összehoznia: Spanyolországban 4,5, Franciaország 3,4 Románia és az Egyesült Királyság 3-3 százalékos hiányt könyvelhetett el.

Forrás: Eurostat

Az Eurostat adatai szerint a GDP-arányos államháztartási hiány Magyarországon a 2015 végi 1,6 százalékról 2016 végére 1,8 százalékra nőtt, a GDP-arányos államadósság pedig 74,7 százalékról 74,1 százalékra csökkent.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kulcsár Krisztián, a tiszás olimpikon is nagy előnyben van
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 20:52
A négyszeres olimpikon Budapest 10. választókörzetében durván elhúzott a többiektől. 
Makro / Külgazdaság Nagyon vezet a nyíregyházi állatkert igazgatója
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 20:47
Gajdos Lászlónak úgy tűnik, bejön a karrierváltás.
Makro / Külgazdaság Nagyon vesztésre áll Navracsics Tibor Veszprém vármegyében
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 20:46
A területfejlesztési miniszter előtt jelentősen vezet a Tisza Párt jelöltje.
Makro / Külgazdaság A Tisza valószínűleg megnyerte a választásokat
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 20:39
Ez már a 21,54 százalékos feldolgozottságnál is kijelenthető. Csak a kétharmad elérése a kérdés.
Makro / Külgazdaság Radnai Márk nagy előnyre tett szert Komárom-Esztergom vármegyében
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 20:38
Jócskán vezet a fideszes képviselő előtt. 
Makro / Külgazdaság Hatalmas előnyben Nagy Ervin, durván vezet
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 20:30
Úgy tűnik, a színész eléggé belehúzott, jócskán a mezőny élén áll. 
Makro / Külgazdaság Fejérben elég jelentősen vezet a tiszás Csiszár Béla
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 20:18
Csiszár Béla, a Tisza Fejér vármegyei 1. választókerület képviselője jelentősen vezet vetélytársa előtt.
Makro / Külgazdaság A legkeletibb megyében is sokan szavaztak – de így is a lista vége felé maradtak
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 20:18
Csak 2022-höz viszonyítva néznek ki nagyon erősnek Szabolcs-Szatmár-Bereg megye részvételi adatai.
Makro / Külgazdaság Már özönlenek a választási eredmények
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 20:14
Még csak alacsony a feldolgozottság.
Makro / Külgazdaság Nagyon odatette magát Veszprém vármegye – őrületes részvételi adatok
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 20:14
A négy ottani választókerület közül kettőben már fél hétkor meghaladta a részvétel a 80 százalékot a mai országgyűlési választásokon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG