4p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Senkit nem lepett meg, hogy sikerült tartani az államadósság-szintjét, azért ugyanakkor magyarázkodik a szaktárca, hogy miért nem sikerült lejjebb vinni a mértéket. Persze, ez a hír eltörpül a mai politikai események mellett – Vlagyimir Putyin budapesti programja jó másfél órás csúszással zajlik.


Az államadósság elleni harcban – a vártnak megfelelően - döntetlent hozott össze 2014-ben a kormány az előzetes számok szerint: a bruttó, maastrichti adósság a GDP 77,3 százaléka volt 2014 végén, éppen megegyezett az egy évvel korábbival.  Az adósság összege 24 521 milliárd forint volt, 1436 milliárddal több, mint egy évvel korábban. Az adósságrátát tehát nem sikerült mérsékelni, de legalább az egy évvel korábbi trükköket sem kellett bevetnie a kormánynak ahhoz, hogy hozzák a számot - ha így nézzük, egy kicsit azért javult a pozíciónk.

A Nemzetgazdasági Minisztérium magyarázza a bizonyítványt: az írják, a ráta csökkentését nem segítette a nemzetközi gazdasági környezet. Az orosz-ukrán konfliktus hatására a forint jelentősen veszített értékéből az év végén, az egy évvel korábbinál 18 forinttal gyengébb eurójegyzés önmagában 2 százalékpontos emelkedést okozott az adósságrátában. Kiemelik azonban: az adósság szerkezetében pozitív folyamat a devizaarány folyamatos csökkentése, a belföldiek állampapír-aránya 46-ról 48 százalékra emelkedett egy év alatt.

Nagy a készültség a hírek szerint nagyjából másfél órás késéssel Budapestre érkező Vlagyimir Putyin látogatása kapcsán. A külföldi újságok is foglalkoznak az eseménnyel, Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint "a magyar kormányfő fogadja Putyint, de körbehízelgi a Nyugatot". A szerző emlékeztet az elmúlt napok eseményeire és megjegyzi: Orbán Viktor ugyan erős szavakkal juttatta kifejezésre, hogy kizárólag a magyar érdekeket tartja szem előtt. Ugyanakkor olyan politikai jelzéseket is küldött, amelyek arra utalnak, hogy hajlandó eltávolodni eddig alkalmazott "konfrontatív stílusától", és kiáll szövetségesei mellett.

A Süddeutsche Zeitung ugyanakkor azt írja, hogy Magyarországot az ingadozók között tartják számon az Oroszországgal szembeni egységes uniós fellépés ügyében, és nemcsak azért, mert a kormányfő "sikeres modellként tekint az +illiberális demokrácia+ orosz válfajára", hanem azért is, mert "Magyarország gazdaságilag körüludvarolja Moszkvát".

De van még ok az örömre is. A Prémium Pénztárcsoporthoz tartozó Horizont Magánnnyugdíjpénztár elsőként teljesítette a magánnyugdíjpénztárak esetén kötelezővé tett 70 százalékos tagdíjbefizetői arányt. A pénztár közleménye szerint az akció második hónapjában elérték a minimum célt, ráadásul úgy, hogy a tagság túlnyomó többsége egy évre előre rendezte a havi 500 forintos tagdíjfizetési kötelezettségét. Ugyanakkor megjegyzik, hogy a Magyar Nemzeti Bankkal, - aki hatóságként októberben fogja először vizsgálni fél évre visszamenőleg a 70 százalékos tagdíjfizetési arány meglétét - még nem sikerült a pénztáraknak egyeztetniük a pontos számítási metódust, a piac kétharmadát képviselő Horizont Magánnyugdíjpénztár szakemberei biztosak benne, hogy a magyar törvényi szabályozásnak megfelelően befizetett magánnnyugdíjpénztári tagdíjak minden számítási módszer mellett biztosítják a jogszabályi megfelelést. Persze, csak az idén, merthogy innentől minden évben teljesíteni kell a penzumot...

Tegnap 62 dollár fölött új idei csúcsot döntött a Brent olaj, és ma is a csúcs közelében tartózkodik. Elemzésünk szerint egyelőre véget ért a nagy olajárzuhanás. A Brent 115 dollárról 45 dollárig szakadt a tavalyi év második felében, a mélypont január 13-án volt. A közeledő korrekcióra az engedett következtetni, hogy a piac addigra teljesen pesszimista lett, újabb összeomlásról, 20 dolláros olajárról lehetett olvasni. Ez pedig a legbiztosabb jele a túladottságnak, amikor a vevők félreállnak, sőt spekulatív shortok nyílnak.

Nem is kellett sokáig várni a fordulatra, az elmúlt hetekben gyorsan 45-ről 62-ig szárnyalt az ár, ami nagyjából 40 százalék. A politikai események – kurdok, Iszlám állam - felfelé hajtanák az árakat, miközben az alacsony ár hatására visszaesett a kitermelés, ami szintén azt jelzi, hogy nem lesz újabb csökkenés.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elszólta magát a parlament alelnöke: nem is volt pontrendszer az NVVH-elnöki pályázatnál
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 6. 11:05
Hallerné Nagy Anikó elmondta: a politikai kockázatokat vagy az összeférhetetlenséget nem is lehetett volna pontozni.
Makro / Külgazdaság Vitézy Dávid: Négy várost is összeköthet az új borsodi tram-train
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 6. 10:33
Miskolc és Ózd térségét is összekötheti az új Borsod-Abaúj-Zemplén megyei vasúthálózat, amelynek tervezését bejelentette a közlekedési és beruházási miniszter.
Makro / Külgazdaság Minden idők legnépessebb magyarországi félmaratonja zajlik Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 6. 09:32
Rekordot döntött a résztvevők száma, a délutáni 10 kilométeres távra pedig ennél is többen regisztráltak.
Makro / Külgazdaság Klímaváltozás: néhány év múlva még vissza is sírhatjuk az idei nyarat
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 6. 06:01
Sorra dőltek meg a melegrekordok idén nyáron Magyarországon, miközben a szárazság is soha nem látott méreteket öltött. Hőhullámok, többlethalálozás, energiakrízis – a rossz hír, hogy a klímakutatók szerint az előttünk álló néhány évtizedben még szinte biztosan a globális átlaghőmérséklet emelkedésére kell számítani. Hazánk az éghajlati viszonyait tekintve egyre inkább Spanyolország középső vagy Görögország északi részéhez hasonlít.
Makro / Külgazdaság Lesz nemulass a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 5. 09:17
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő várakozása szerint tovább emelkedhet a dízel ára.
Makro / Külgazdaság Ennyi pénzt adtak az adófizetők a Mandinernek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 18:06
Tíz számjegyű összeg folyt be közpénzből a Mandinerhez, ennek ellenére lett veszteséges a kiadó. A pénzügyminiszter közölte, a propaganda finanszírozásának leállításával megtakarított pénzt a gazdaság szolgálatába állítják.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter közölte, elzárták a pénzcsapot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 15:46
A pénzügyminiszter utasítására felmentették a Mandiner kiadójának vezérigazgatóját. Magyar Péter szerint ezzel megszűnik a „hazug propagandalap” finanszírozása.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter szerint a dohánykoncesszió egyetlen család és nem a nemzet érdekét szolgálja
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 13:17
Schadl György százmilliós jövedelméről, Budapest csődközeli helyzetéről, a kaszinó-, trafik és hulladékkoncessziók kérdéséről, a kegyelmi ügy friss fejleményeiről, valamint a Magyar Nemzeti Bank túlárazott ingatlanjairól is beszélgetett kollégánk az Egyenes Beszéd című műsorban.
Makro / Külgazdaság Újabb fontos posztra ír ki pályázatot a kormány: százmilliárdok sorsáról dönthet majd az új ember
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 12:39
Szakmai tapasztalat, angol nyelvtudás, világos vezetői program az elvárások között.
Makro / Külgazdaság Itt van Lannert Judit nagy győzelme: már ősszel újraindul az Erasmus
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 12:26
Minden magyar egyetemre visszatér a program.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG