3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A Nemzetközi Valutaalap lefelé módosította a világgazdaság idei és a jövő évi növekedésének várható ütemét. A magyar számokhoz nem nyúltak.

A kedden nyilvánosságra hozott World Economic Outlook (WEO) jelentés frissítése szerint 2015-ben 3,5 százalékos, 2016-ban 3,7 százalékos gazdasági növekedés lehet, mindkét esetben 0,3 százalékponttal alacsonyabb a 2014. októberi jelentésben jósoltnál.

Négy dolog, ami borította a képet

Az IMF szerint négy fontos tényező volt hatással a világgazdaságra októberi jelentésének kiadása óta, amelyek miatt módosította előrejelzését.

1. Jelentős változás, hogy 2014 szeptemberétől számítva nagyjából 55 százalékkal csökkentek a dollárban jegyzett nemzetközi olajárak, elsősorban a túlkínálat miatt.

2. Továbbra is nagyok a növekedési különbségek az egyes országok között. Az Egyesült Államokban 2014 harmadik negyedévében a vártnál jobban teljesített a gazdaság, de a többi fejlett országban, elsősorban Japánban a növekedés elmaradt a várttól.

A magyar számokhoz nem nyúltak

A keddi közlemény nem frissítette az IMF-nek Magyarországra vonatkozó számait: a szervezet 2014. októberi előrejelzése szerint 2015-ben 2,3 százalékos magyar gazdasági növekedés lehet.

3. Az amerikai gazdasági növekedés a dollár árfolyamára is hatással volt. Az októberi előrejelzésben használt értékekhez képest 6 százalékkal erősödött a dollár árfolyama, az euró viszont 2 százalékkal, a japán jen 8 százalékkal gyengült. Általánosságban szintén gyengült azoknak az országoknak a fizetőeszköze, ahol jelentős a nyersanyagexport.

4. Az IMF szerint sok fejlődő gazdaságú országban nőtt az alapkamat és egyes kötvények kockázati felára is. Ezzel ellentétben a nagyobb gazdasággal rendelkező fejlett országokban csökkentek az államkötvények hozamai. A nemzetközi befektetők ezeket az értékpapírokat tartják biztonságosnak, ezért nagy irántuk a kereslet.

A számok

A frissített számítások szerint az IMF 2015-ben 3,6 százalékos, 2016-ban 3,3 százalékos GDP-növekedést vár az Egyesült Államokban, ez 0,5 százalékponttal, illetve 0,3 százalékponttal magasabb a korábbi előrejelzés számainál. A belső fogyasztás erős maradhat, a laza monetáris politika pedig tovább segíti a gazdaság élénkülését.

Az euróövezetben az amerikainál lassabb növekedés várható, idén 1,2 százalékos, jövőre 1,4 százalékos. Ez 0,2 százalékponttal és 0,3 százalékponttal alacsonyabb az eddig vártnál, a kevés beruházás és az alacsony infláció miatt. Japánban a 2014-es 0,1 százalékos növekedés után 2015-ben 0,6 százalékos, 2016-ban 0,8 százalékos növekedés lesz. Az IMF októberben még 0,2 százalékponttal és 0,1 százalékponttal jobb idei és jövő évi adatot várt.

A fejlődő gazdaságú országokban összesítve 4,3 százalékos növekedés lehet ebben az évben és 4,7 százalékos a következőben, a növekedés üteme 0,6 százalékponttal illetve 0,5 százalékponttal marad el az októberi prognózisban szereplőnél. Oroszországban súlyos a helyzet, idén 3 százalékos, jövőre 1 százalékos gazdasági visszaesés várható. Kína teljesítménye is elmarad az elmúlt évek átlagától, 2015-ben 6,8 százalékos, 2016-ban 6,3 százalékos növekedés lehet.

Csak az olajár segíti a növekedést, minden más hátráltat

A WEO jelentés szerint a számításaiknál továbbra is vannak bizonytalan tényezők. Az olajárak csökkenésének kedvező hatását alábecsülhették globális szinten, de így is nagyobbak a növekedést fenyegető kockázatok. A pénzügyi piacokon árfolyam ingadozások lehetnek, a beruházások alacsony szintje visszafoghatja a növekedést, a növekedés stagnálhat az eurózónában és Japánban, és még mindig vannak geopolitikai kockázatok.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elszólta magát a parlament alelnöke: nem is volt pontrendszer az NVVH-elnöki pályázatnál
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 6. 11:05
Hallerné Nagy Anikó elmondta: a politikai kockázatokat vagy az összeférhetetlenséget nem is lehetett volna pontozni.
Makro / Külgazdaság Vitézy Dávid: Négy várost is összeköthet az új borsodi tram-train
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 6. 10:33
Miskolc és Ózd térségét is összekötheti az új Borsod-Abaúj-Zemplén megyei vasúthálózat, amelynek tervezését bejelentette a közlekedési és beruházási miniszter.
Makro / Külgazdaság Minden idők legnépessebb magyarországi félmaratonja zajlik Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 6. 09:32
Rekordot döntött a résztvevők száma, a délutáni 10 kilométeres távra pedig ennél is többen regisztráltak.
Makro / Külgazdaság Klímaváltozás: néhány év múlva még vissza is sírhatjuk az idei nyarat
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 6. 06:01
Sorra dőltek meg a melegrekordok idén nyáron Magyarországon, miközben a szárazság is soha nem látott méreteket öltött. Hőhullámok, többlethalálozás, energiakrízis – a rossz hír, hogy a klímakutatók szerint az előttünk álló néhány évtizedben még szinte biztosan a globális átlaghőmérséklet emelkedésére kell számítani. Hazánk az éghajlati viszonyait tekintve egyre inkább Spanyolország középső vagy Görögország északi részéhez hasonlít.
Makro / Külgazdaság Lesz nemulass a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 5. 09:17
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő várakozása szerint tovább emelkedhet a dízel ára.
Makro / Külgazdaság Ennyi pénzt adtak az adófizetők a Mandinernek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 18:06
Tíz számjegyű összeg folyt be közpénzből a Mandinerhez, ennek ellenére lett veszteséges a kiadó. A pénzügyminiszter közölte, a propaganda finanszírozásának leállításával megtakarított pénzt a gazdaság szolgálatába állítják.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter közölte, elzárták a pénzcsapot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 15:46
A pénzügyminiszter utasítására felmentették a Mandiner kiadójának vezérigazgatóját. Magyar Péter szerint ezzel megszűnik a „hazug propagandalap” finanszírozása.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter szerint a dohánykoncesszió egyetlen család és nem a nemzet érdekét szolgálja
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 13:17
Schadl György százmilliós jövedelméről, Budapest csődközeli helyzetéről, a kaszinó-, trafik és hulladékkoncessziók kérdéséről, a kegyelmi ügy friss fejleményeiről, valamint a Magyar Nemzeti Bank túlárazott ingatlanjairól is beszélgetett kollégánk az Egyenes Beszéd című műsorban.
Makro / Külgazdaság Újabb fontos posztra ír ki pályázatot a kormány: százmilliárdok sorsáról dönthet majd az új ember
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 12:39
Szakmai tapasztalat, angol nyelvtudás, világos vezetői program az elvárások között.
Makro / Külgazdaság Itt van Lannert Judit nagy győzelme: már ősszel újraindul az Erasmus
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 12:26
Minden magyar egyetemre visszatér a program.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG