4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A 2008-as pénzügyi válság óta nem hogy túljutott volna a nemzetközi pénzügyi rendszer az ellentmondásokon és eladósodottságokon, hanem a problémák jóval nagyobbak lettek, mint akkor voltak. Az elkövetkező pénzügyi válságnál a jegybankok úgy fognak harcba menni, hogy a puskaporukat már ellőtték az utóbbi kilenc évben. De mit csinál ilyenkor a politika?

Az elmúlt pár hétben sorra adta ki figyelmeztetését a piaci buborékokkal kapcsolatban az Európai Központi Bank, a Nemzetközi Valutaalap, a bázeli központú Nemzetközi Fizetések Bankja és a távozó német pénzügyminiszter.  Az értékeléseik arra mutatnak, hogy a 2008-as pénzügyi válság óta eltelt kilenc évben nem hogy túljutott volna a nemzetközi pénzügyi rendszer az ellentmondásokon és eladósodottságokon, hanem a problémák jóval nagyobbak lettek, mint akkor voltak. A világtermelés 85 százalékáért felelős G20 országok eladósodottsága folyamatosan emelkedik és jelenleg a GDP-jük 235 százalékán áll.

Ezermilliárdos eszközállomány

A nagypolitikával kollaboráló jegybankok 2008 óta padlógázzal öntik el likviditással (QE) a pénzügyi rendszert. Az elmúlt kilenc évben a világ négy legnagyobb jegybankja (Fed, EKB, Bank of Japan, Bank of England) 14 ezer milliárd dollár értékben halmozott fel pénzügyi eszközöket a könyveiben. Ez az összeg tíz éve még 6 ezer milliárd dolláron állt. A Fed ezen időszak alatt 800 milliárdról 4,5 ezermilliárdra növelte eszközeit.

A Fed most fokozatosan csökkenteni igyekszik ezt a brutális állományt - mint bejelentették, októbertől 10 milliárd dollár értékű csomagokat dobnak piacra, és a befolyó összegeknek csak bizonyos hányadát fordítják új befektetésekre. De a Deutsche Bank tart attól, hogy a további kamatemelésekkel karöltve az a piaci likviditás jelentős szűküléséhez vezet majd, amely eladási hullámmal járhat a kockázatos eszközökben. Az amerikai recesszió esélye is megnő, miután már most is gyenge a vállalati hiteldinamika.

Alternatív valóság

A fedezetlen pénz előteremtésével a nagy jegybankok eltorzították a realitásokat a globális piacokon. Ennek köszönhető, hogy 2009 márciusa óta az amerikai tőzsdeindexek 270 százalékkal emelkedtek. Eközben a jegybankok továbbra is a fogyasztói inflációra koncentrálnak, míg az eszközinflációt figyelmen kívül hagyják.

Tegnap volt 30 éve, hogy a ’Fekete Hétfőn’ a Dow Jones Ipari Átlag 22,6 százalékot zuhant, ami egyben azt jelentette, hogy az amerikai cégek kapitalizációjából 500 milliárd dollár vált köddé egyetlen nap leforgása alatt. Ez a tőzsde történelmének legnagyobb egynapos zuhanása volt, és ekkor történt meg először, hogy a tőzsde vezetése jobbnak látta felfüggeszteni a kereskedést és távozáskor lekapcsolni a villanyt. Másnap a piacnyitás előtt a Fed akkori vezetője Alan Greeenspan egy közleményben biztosított mindenkit, hogy az amerikai jegybank kész a korlátlan likviditást biztosítani a pénzügyi rendszer számára.

Töltény nélkül csatába

Káncz Csaba

Greenspan ’piac-simogató’ hozzáállása a mai napig jellemző a Fedre és ezzel sikerült napjainkra újra elérni az 1929-es árazási szinteket. Eközben sem a fenntartható gazdasági növekedés, sem a pénzügyi stabilitás nem valósult meg. A termelékenység és a nemzetközi kereskedelem dinamikája pedig alatta van a 2008-at megelőző trendeknek.

1987-ben az értékpapírcégeket kimentették a bankok. Rá valamivel több, mint két évtizedre, 2008-ban a bankokat mentették ki a jegybankok. De az elkövetkező pénzügyi válságnál már maguk a jegybankok kerülnek frontvonalba, mivel több tízezer milliárd dolláros eszközállományok alatt nyögnek - úgy fognak tehát harcba menni, hogy a puskaporukat már ellőtték az utóbbi kilenc évben.

Nehéz elképzelni, hogy abban az esetben békés, konszolidált eszközökkel miként lesznek kezelhetők a kialakuló (geo)politikai feszültségek.

Káncz Csaba jegyzete

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
Makro / Külgazdaság A gázszámlán is nyoma lehet az amerikai választásnak
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:18
Nagyon hektikusan alakult idén az energiahordozók ára, ráadásul most újabb piacbefolyásoló esemény elé nézünk. A november 3-i amerikai félidős választási eredmények érdemi hatással lehetnek az olaj és a földgáz tőzsdei árára. Ezekről beszélt kollégánk, Király Béla a Trend FM Reggeli monitor című műsorában.
Makro / Külgazdaság Leváltották az állami meddőségi centrum ügyvezetőjét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:59
Új ügyvezető érkezik a Dunamenti REK Reprodukciós Központ élére. 
Makro / Külgazdaság Nagyszerű hírt kaptak az autósok az első novemberi munkanapon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:06
Hétfőre kisebb mértékben csökkent a 95-ös benzin országos átlagára a pénteki értékhez képest. 
Makro / Külgazdaság Rekordösszegek repkedtek a sport-tao átalakítása előtt
Kecső Richárd | 2026. november 2. 12:19
Csaknem 1408 milliárd forintnyi sport-tao támogatási igazolást adtak ki Magyarországon tizenegy támogatási időszak alatt, az összeg közel fele azonban mindössze száz szervezethez kapcsolódik. Az Mfor elemzése szerint a kormány új adatbázisa jelentős különbségeket mutat a sportszervezetek között, miközben továbbra sem derül ki pontosan, hogy a támogatásokból mennyi pénz érkezett meg ténylegesen a kedvezményezettekhez.
Makro / Külgazdaság Lemondott a belga miniszterelnök, költségvetési válság alakult ki Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:47
Benyújtotta lemondását Bart De Wever belga miniszterelnök Fülöp királynak, miután a kormánykoalíciónak nem sikerült megállapodnia a 2027-es szövetségi költségvetésről. A Le Soir belga napilap beszámolója szerint a vasárnap este kezdődött, szűk körű kabinetülés hétfő hajnalban eredménytelenül ért véget, ezzel politikai válságba került az ötpárti kormánykoalíció.
Makro / Külgazdaság A Tisza számára is fontos tanulságként szolgálhat a második Orbán-kormány alatt átadott debreceni stadion
Imre Lőrinc | 2026. november 2. 09:57
Jelentősen átalakul a magyarországi sportfinanszírozás, miután megszűnik a 2011-ben létrejött tao-rendszer, amely alapján a nyereségesen működő vállalatok hat látvány-csapatsportág számára közvetlenül ajánlhatták fel a társasági adójuk (akár nagyon jelentős) százalékát. Az viszont továbbra is fontos kérdés, hogy hosszabb távon az elmúlt 16 évben felépült látványberuházások, stadionok fenntartását és üzemeltetését hogyan lehet még inkább a piaci működés irányába terelni, ezzel is levéve a terheket a költségvetésről.
Makro / Külgazdaság Egyre többen vesznek lakást minimális önerővel Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:15
Egy év alatt több mint négyszeresére emelkedett a 20 százaléknál kisebb önerővel felvett lakáshitelek aránya Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 2026 júniusában már a jelzáloghitelek 12,5 százalékát folyósították ilyen feltételekkel, szemben az egy évvel korábbi 3 százalékkal. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés elsősorban az Otthon Start programnak köszönhető, amely szélesebb körben tette lehetővé a 10 százalékos önerővel történő lakásvásárlást.
Makro / Külgazdaság Újabb áremelkedések nehezítik a magyar ipari vállalatok helyzetét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:00
Mérséklődött a magyar feldolgozóipar növekedési üteme októberben, de az ágazat továbbra is bővülést mutat. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfőn közzétett adatai szerint a szezonálisan kiigazított Beszerzési Menedzser Index (BMI) a szeptemberi 53,3 pontról 53,1 pontra csökkent. A mutató ugyanakkor meghaladja az októberi hosszú távú, 52,4 pontos átlagot, és továbbra is az 50 pontos növekedési küszöb felett áll.
Makro / Külgazdaság Dráma a Velencei-tónál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:48
Közel 120 centiméterrel volt alacsonyabb a vizszint 2026. október 19-én az 1996-2025. közötti októberi mediánnál, mindössze 5,6 centiméter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG