Ha valaki figyelemmel kíséri a tőzsdei árfolyamok alakulását, azt látja, hogy egy éve más sem történik, csak dőlnek a csúcsok. Ilyen hosszú, korrekció nélküli időszak emberemlékezet óta nem volt, de még az is lehet, hogy a tőkepiacok történetében sosem. Kétségkívül a fő ok, ami ezt most kiváltja, ugyancsak soha nem történt még: a világ legnagyobb jegybankjai elképesztő mennyiségű fedezetlen pénzt bocsátottak ki válságkezelés gyanánt.
Akkor is most
Ilyen körülmények között sokan nehezen tudnak elképzelni bármilyen visszaesést, nemhogy egy 1987-es típusú összeomlást. Pedig pont az ilyen helyzetek szokták megteremteni a lehetőségét valami hasonlónak, és pont azért, mert a többség el sem tudja képzelni, és nyakig részvényben ül, esetleg tőkeáttételes pozíciókban. Így aztán az első érdemi esés beindíthat egy láncreakciót, ami aztán valami olyasmit eredményezhet, mint ami a svájci frankkal történt közel 3 éve.
De nézzük meg, mi is történt 30 éve. Nagyon lényeges dolog, hogy az év korábbi részében óriási emelkedés volt a piacokon (ahogy egyébként 1929-ben is), viszont októberben, különösen a krach előtti héten, már megindult az esés, különösen az európai és ázsiai piacokon. Amerika még tartotta magát, de ez gyakori jelenség: mégiscsak a piacok piacáról volt szó (pláne 30 éve, amikor Kína és Kelet-Európa meg Oroszország még kívül esett a piaci rendszeren).
Szűk volt az ajtó
Jött azonban egy hétvége, volt ideje mindenkinek gondolkozni, sőt megijedni, és valószínűleg jó néhány felszólítás is kiment a tőkeáttételes pozíciók birtokosainak, hogy növeljék meg az alapletét, mert volatilisabb időszak jöhet. Így hétfőre valószínűleg egyszerre elképesztően sok szereplőben érett meg az elhatározás, hogy el kéne adni. Mondhatni, mindenki aznap akart kimenni az ajtón.
|
| A Wall Street az 1987-es fekete hétfőn - öltönyös brókerek és tévéstábok. Fotó: Roger Hsu / Flickr |
Az ajtó azonban szűk volt, nem lehetett kiférni rajta, megindult hát a meredek árfolyamesés. Napon belül azonban nem azt váltotta ki, hogy a készpénzben ülők megveszik a hirtelen olcsóvá vált részvényeket, vagy legalábbis kevés ilyen volt, hanem ellenkezőleg, az esés mérete láttán újabb és újabb részvénytulajdonosok estek pánikba, és kezdték kiszórni részvényeiket. Ráadásul mindez még analóg módon, telefonálással és személyes megbízás leadással ment, internet hiányában. André Kostolany leírja, hogy egy tőzsdeügynökségnél betódultak az ügyfelek, és ordítoztak, hogy eladni, mindent! Nem egyik vagy másik papírt, mindent.
Szabályozták
A pszichológia persze nem változott, ezért egy ilyen szituáció elvileg újra előállhat. Sokan azon a véleményen vannak, hogy az azóta lezajlott viharos technikai fejlődés miatt pont így nem zajlana le egy esemény, hisz azóta sok féket építettek a rendszerbe. Azonban elismerik, hogy hadott esetben ma sem zárható ki, hogy még ha szünetekkel és felfüggesztésekkel is, de most is 22,6 százalékkal essen a legnagyobb amerikai index, ahogy akkor tette a Dow Jones.
Az 1987-es összeomlás után először azt a szabályt vezették be, hogy ha 10, majd 20, esetleg 30 százalékot esik a Dow Jones, akkor felfüggesztik a kereskedést egy időre. Erre ebben a rendszerben csak egyszer került sor, 1997-ben, az ázsiai válság idején. A rendszert 2012-ben finomították: kisebb lett a limit, ahol belép a felfüggesztés, a Dow Jones-t pedig kicserélték az S&P 500-ra. A mostani rendszer szerint 7 százalékos elmozdulásnál kerül sor a felfüggesztésre, ha az nem a kereskedés utolsó fél órájában zajlik. A következő felfüggesztés 13 százaléknál jön, majd 20-nál, de akkor már az utolsó fél órában is.
Kisebb az esélye
Így összességében 20 százalékos esés most is lehet, és ha másnap folytatódik a pánik, két nap között már összejöhet az 1987-es mérték is. Azonban ennek esélye jóval kisebb azáltal, hogy ezek a fékek bekapcsolnak, hisz a láncreakciókat, pánikokat képesek megszakítani vagy fékezni. Ezt igazolta a 2010-es eset is, amikor pánikszerűen 9 százalékost esett a piac, de aztán megszakadt a folyamat, és végül csak viszonylag kisebb mínusz maradt zárásra.
„Szükség esetén minden országot be kell vonnunk ezen ernyő alá” – mondták a török vezetés. 
