2p
A szerb köztársasági elnök szerint le kell zárni a határokat, ha az unió visszaküldené a bevándorlókat.

Amennyiben az Európai Unió országai nem fogadják be a migránsokat, Szerbiának is le kell zárnia a határait - hangsúlyozta Tomislav Nikolic szerb köztársasági elnök hétfőn Belgrádban.

Ha nekünk lehetett, ott sem lesz baj?

A szerb elnök a B92 belgrádi televízió beszámolója szerint úgy fogalmazott: "le kell zárnunk a határainkat a migránsok előtt, mert ők nem is akartak itt lenni, és velünk élni". Hozzátette, hogy amennyiben az Európai Unió "nem haragudott meg" Magyarországra azért, ahogyan a migránsokkal bánt, akkor Szerbiára sem fog.

A szerb köztársasági elnök szerint hihetetlen, hogy a balkáni migránsútvonalon Szerbia az első ország, ahol nyilvántartásba veszik a migránsokat, "mintha az égből pottyantak volna ide". Tomislav Nikolic véleménye szerint tudni kell, hogy ki lépett be Szerbiába, és ki lépett ki, de nem lehet semmire sem kötelezni az országot, ha valaki úgy döntene, vissza akar küldeni egymillió embert. Szerint erre nem kerülhet sor, akiket visszaküldenek, azoknak valahogyan ki kellene kerülniük Szerbiát, "ugorják át, repüljék át Szerbiát, vigyék vissza az embereket oda, ahonnan hívták, csalogatták vagy kényszerítették őket".

A szerb elnök elmondta, hogy Belgrád komoly kihívásokkal néz szembe a migránsválság miatt, és a gondokról nagy erőkkel tárgyal Brüsszellel. "Nincs szükségünk 5-6 ezer ember elszállásolásánál több helyre, mert akkor az azt jelentené, hogy valaki azt tervezi, hogy az emberek hosszabb ideig maradnak majd itt" - tette hozzá. Nem hivatalos adatok szerint Szerbiában jelenleg 7-10 ezer migráns tartózkodik.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG