4p

Konkrétan arról, hogy a Gázai övezetben éhínség terjed, az izraeli hadműveletekben pedig mintegy 16 ezer nő és gyerek vesztette életét.

„Magyarország nonszensznek tartja az Izrael elleni vádakat, és továbbra is kiáll az ország mellett azokon a nemzetközi fórumokon, ahol Jeruzsálemet a tavaly októberi pokoli támadást követően megindított terrorellenes műveletek miatt támadják”, jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Jeruzsálemben a külügyminisztérium közleménye szerint.

Amiről beszélt Szijjártó Péter 

A tárcavezető az izraeli kollégájával, Jiszráél Katz-cal folytatott tárgyalását követően azt mondta: a terrortámadás „megölt ezreket” (az izraeli áldozatok száma hivatalosan mintegy 1200 – a szerk.), illetve sok százan kerültek a Hamász fogságába. Az ennek nyomán megkezdett terrorellenes művelet sikere szerinte az egész világ érdeke.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter találkozója Jiszráél Katz izraeli külügyminiszterrel Jeruzsálemben 2024. január 17-én. Fotó: Facebook/Szijjártó Péter
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter találkozója Jiszráél Katz izraeli külügyminiszterrel Jeruzsálemben 2024. január 17-én. Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

"Nem szabad megengedni, hogy bárhol a világban, bármikor a jövőben ilyen esemény újra előforduljon (...) Éppen ezért nonszensznek tartjuk, hogy egyes országok népirtással vádolják Izraelt, hiszen ilyennel vádolni egy olyan országot, amely pokoli terrortámadással kellett, hogy szembenézzen, nyilvánvalóan nonszensz," fűzte hozzá.

"Külső szemlélők számára több száz vagy több ezer kilométerről ez geopolitikai kérdésnek is tűnhet, egy fegyveres konfliktusnak, amit valahogy meg kell oldani, de ha az ember eljön ide, akkor látja, hogy itt emberi tragédiák ezrei és tízezrei sorakoznak. És ha valaki eljön ide, akkor megerősödik abban a célkitűzésében, hogy segítsen hozzájárulni ahhoz, hogy soha többet a világon, sehol ilyen ne fordulhasson elő", emelte ki.

Szerinte három nagyon fontos kötelesség áll a nemzetközi közösség előtt.

Egyrészt a terrorellenes műveletek sikerének támogatása, ugyanis ez adna lehetőséget a visszatérésre a közel-keleti normalizációhoz, az úgynevezett Ábrahám-megállapodások útjához. Másrészt világnak az eszkaláció megelőzésén is dolgoznia kell, ugyanis ha nem sikerült elérni azt, hogy a Hezbollah visszavonuljon az izraeli-libanoni határról, akkor súlyos a veszélye a konfliktus fokozódásának. Harmadik feladatként a túszok mielőbbi kiszabadítását nevezte meg a közlemény szerint.

Mint mondta, magyar és orosz túszok családtagjaival, illetve több, a fogságot túlélő fiatallal is találkozott. Szerinte az öt magyar állampolgárságú túsz közül egy még a terroristák fogságában van. Három másiknak már sikerült hazajutnia, egy pedig életét vesztette. A kormány mindent megtesz az ő hazajuttatása érdekében is, továbbra is kapcsolatban vannak a felek közötti közvetítésben lényeges szerepet játszó katari hatóságokkal, jelentette ki.

A külgazdasági és külügyminiszter a nap folyamán Eli Cohen energiaügyi és Ron Dermer stratégiai ügyekért felelős izraeli miniszterrel is találkozni fog, áll a külügyminisztérium közleményében.

És amiről hallgatott

Szijjártó Péter – ahogy például tavaly novemberben, az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén sem – ezúttal sem beszélt arról, hogy milyen katasztrofális humanitárius következményekkel járnak az izraeli hadműveletek a Gázai övezetben.

Gázai egészségügyi szervek közlése szerint, amelyeket az ENSZ és az Egészségügyi Világszervezet sem von kétségbe, az izraeli támadásokban eddig több mint 24 ezren haltak meg, körülbelül kétharmaduk (16 ezer ember) nő és gyerek. Az övezetbe továbbra sem jut be megfelelő mennyiségű segély, ezért segélyszervezetek szerint éhínség ütötte fel a fejét.

Az amerikai AP-hírügynökség által két napja közzétett videón például az látható, ahogy az éhes palesztinok segélyt szállító teherautókat rohamoznak meg, hogy élelemhez jussanak:

Dél-Afrika népirtás vádjával beperelte Izraelt a hágai Nemzetközi Bíróságon. A per múlt héten kezdődött. Ennek hátteréről itt írtunk:

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Eximbank-ügy: újabb cég üzent Kapitány Istvánnak
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 17:31
Visszautasította a működésével kapcsolatos politikai összefonódásra vonatkozó feltételezéseket és vitatta a vagyonvesztésre vonatkozó kijelentéseket az Exim exportösztönző magántőkealap kezelője, a GB & Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kiderül, mennyit kerestünk augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 16:16
A jövő héten az augusztusi építőipari, ipari és kereseti adatokat teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Egyre több hazai kkv számol a terhek növekedésével
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 09:52
Egyre több vállalkozás számít a közterhek növekedésére a következő egy évben Magyarországon – derül ki a K&H Bank kis- és közepes vállalkozások bizalmi indexét vizsgáló, legfrissebb felméréséből.
Makro / Külgazdaság Megjött az IMF-jelentés: alaposan kielemezték a magyar gazdaságot, és a kormánynak is üzentek
Imre Lőrinc | 2026. október 11. 06:04
Elkészítette a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a magyar gazdaságra vonatkozó részletes értékelését, amiben több reformintézkedést is javasol a kormánynak. Szerintük ezek a lépések a növekedés beindítása, a költségvetési egyensúly megtalálása és az euróövezethez való csatlakozás szempontjából is fontosak lennének. Az IMF legfontosabb megállapításait a kormány már eddig bejelentett intézkedéseivel és ígéreteivel is összevetettük.
Makro / Külgazdaság A szállásadók abban reménykednek, megfontolja kérésüket a kormány
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 15:44
Szeretnék, ha egy évvel meghosszabbodna a budapesti szálláshelynyitási moratórium és ha eltörölnék a kiadható napok számának önkormányzati meghatározását.
Makro / Külgazdaság Varga Mihály szerint az euró nem csodaszer
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 15:14
Az euró bevezetése Magyarország javára válhat, azonban a csatlakozás időpontjánál fontosabb, hogy a magyar gazdaság megfelelően felkészüljön a közös valuta átvételére – jelentette ki Varga Mihály a Fidesz-hez szorosan kötődő Magyar Polgári Együttműködés Egyesület Polgári Gondola rendezvényén. A jegybankelnök hangsúlyozta: az euró nem csodaszer, így önmagában nem jelent megoldást a gazdasági kihívásokra, ezért a cél nem a gyors, hanem a sikeres euróövezeti csatlakozás.
Makro / Külgazdaság Arcunkra fagyhat a mosoly jövő héten a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 13:22
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő előrejelzése szerint a közel-keleti hírek és a gazdasági folyamatok miatt a jövő héten drágább fogunk tankolni.
Makro / Külgazdaság Zelenszkij kiakadt: meglepő egyezségre jutott Donald Trump és Vlagyimir Putyin
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 09:52
Oroszország exportálhat dízelt Amerikába és a világpiacra.
Makro / Külgazdaság A rácsok mögött lévő 7. leggazdagabb magyar cége üzent Kapitány Istvánnak
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 08:38
Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter tegnapi bejelentésére reagálva az Indotek Group Marketing és Kommunikációs Igazgatósága a csatolt tájékoztatást teszi közzé. 
Makro / Külgazdaság Magyar Péter érdekes részleteket árult el a kihallgatásáról
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 13:44
Nem tett panaszt a gyanúsítás ellen.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG