2p
A török állami hírügynökség információi szerint a rendőrségnek az Iszlám Állam akcióját sikerült megakadályozni.
MTI Fotó: Cseke Csilla

A török rendőrség ma hajnalban Ankarában lelőtte a terrorszervezet öngyilkos merényletre készülő egyik tagját. A gyanúsítotton a török főváros Eryaman nevű külvárosi kerületében, egy magas bérház 9. emeletén ütöttek rajta, mintegy 20 kilométerre Ankara központjától. A rendőrök megadásra szólították fel az Ahmet keresztnevű férfit, de ő tüzet nyitott, a rendőrök pedig agyonlőtték.

Hétfőn Ankarában terrorveszély miatt november 30-ig betiltottak mindenfajta tömeggyűlést és tüntetést nyilvános helyeken. Október 29-re és november 10-re azonban nem vonatkozik a tiltás.

A terrorista 1992-ben a dél-törökországi Adana városban született, bejegyzett lakcíme alapján pedig a főként kurdok lakta délkelet-törökországi Diyarbakirban élt.

Ercan Topaca, Ankara tartomány kormányzója elmondta, hogy a lakásban öngyilkos merénylethez alkalmas eszközöket és anyagokat találtak, köztük TNT-t, 2 rúd dinamitot, 7 kilogramm ammónium-nitrátot, gyújtószerkezetet és mintegy 400 darab csavaranyát, amelyeket repeszként lehet felhasználni. A robbanóanyagokat a hatóságok ellenőrzött körülmények között semlegesítették.

A rendőrség azután kezdte követni a férfit, hogy a térfigyelő kamerák tanúsága szerint a közelmúltban háromszor is feltérképezte az Atatürk-mauzóleum, valamint a parlament korábbi épületének környékét.

A hatóságok úgy vélik, hogy a terrorista október 29-én, a köztársaság ünnepén vagy november 10-én, a modern Török Köztársaság megalapítója, Mustafa Kemal Atatürk halálának napján akart öngyilkos merényletet végrehajtani.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG