3p

A határidőből nem engednek Brüsszelben.

A Portfolio.hu cikkében arról ír, hogy az Európai Bizottság most kiadott zárási útmutatója szerint az RRF 2026-os határideje nem tárgyalási alap: minden mérföldkövet augusztus 31-ig kell teljesíteni, a kifizetési kérelmeket szeptember végéig kell benyújtani, hosszabbításra pedig nincs kilátás. Ez a leendő új kormány számára pedig szűk mozgásteret jelent, hiszen a májusi kormányváltás után mindössze néhány hónap marad a vitás reformok, beruházások és dokumentációk rendezésére.

A cikk szerint ugyanakkor akadnak kiskapuk: informális előzetes egyeztetésekkel, a helyreállítási terv módosításával és pénzügyi alapok létrehozásával a Portfolio értesülései szerint a 10,4 milliárd eurós magyar keret 80-85 százaléka megmenthető. A nem teljesített vállalások esetében azonban nincs hiánypótlási lehetőség – az Európai Bizottság ilyenkor a lehívható keretet fogja csökkenteni.

Az egyik leginkább veszélynek kitett ország Magyarország volt, amely a jogállamisági viták miatt eddig egyáltalán nem jutott hozzá a forrásokhoz – kivéve a pénzek töredékét kitevő előlegekhez. Ráadásul nehéz is megmondani, hogy egyáltalán hogyan haladt a leköszönő Orbán Viktor vezette kormány, mert semmilyen projektet nem jelentett készre, de még a fejlesztések és reformok mérföldköveiről sem adott számot.

Nincs sok idő, de vannak kiskapuk
Nincs sok idő, de vannak kiskapuk
Fotó: Pixabay

Nem tolják ki a határidőket

A portál szerint az elmúlt időszakban több ország kormány- és államfője is beszélt arról, hogy a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz (RRF) projektjeinél a végrehajtási határidőket ki kellene tolni, mert sok tagállam nem tudja teljesen befejezni a programjait a 2026 nyár végi határidőig, erre azonban a Bizottság nem mutatkozott hajlandónak, jelezték, hogy a határidő előtt félévvel már a források 70 százalékát, 400 milliárd eurót kifizettek, a maradék hónapokban pedig ez az arány 90 százalék fölé mehet. A hosszabbítási reményeket eloszlatva az útmutatóban a Bizottság most világossá tette:

a 2026-os projektbefejezés és kifizetési határidő nem politikai alkualap, hanem kemény pénzügyi, jogvesztő választóvonal.

Az iránymutatás szerint minden mérföldkövet és célt 2026. augusztus 31-ig kell teljesíteni, a végső kifizetési kérelmeket szeptember végéig kell benyújtani, az Európai Bizottságnak pedig minden kifizetést 2026. december 31-ig végre kell hajtania. A közlemény ezt nem technikai céldátumként, hanem az RRF-rendeletből, az Európai Uniós Helyreállítási Eszközből és a sajátforrás-határozatból következő zárási keretként kezeli – derült ki a cikkből.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 20:10
Jóváhagyta a pozsonyi törvényhozás Szlovákia 2027. évi költségvetését szerdán. A jövő évi büdzsé az idénre tervezettnél magasabb, 4,94 százalékos GDP-arányos hiánycélt vetít előre. Idehaza Kármán András pénzügyminiszter október 12-én arról írt közösségi oldalán, hogy a jövő héten mutatják be a 2027-es magyar költségvetés részleteit.
Makro / Külgazdaság Nehéz télre készül Európa, jött is egy rendkívüli javaslat Ursula von der Leyenéktől
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 19:45
Rugalmasságot javasol a metánt érintő szabályok terén az Európai Bizottság.
Makro / Külgazdaság Reagált a Pénzügyminisztérium az IMF magyarországi látogatására
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 17:59
A Pénzügyminisztérium írásban válaszolt azzal kapcsolatos megkeresésünkre, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) delegációja közel két hétig Magyarországon tartózkodott és részletes elemzést tett közzé a magyar gazdaság kilátásaival kapcsolatban.
Makro / Külgazdaság A parlament előtt szólalt fel Varga Mihály
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 17:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke az Országgyűlésnek számolt be a jegybank 2025-ös évéről.
Makro / Külgazdaság Ön mit szólna egy ilyen nyugdíjjavaslathoz?
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:52
Azonos mértékű helyett azonos összegű, az átlagnyugdíjra számított emelést kapna minden idős honfitársunk.
Makro / Külgazdaság Ez a nap Kapitány István körül forog: nagy bejelentést tett, örülhetnek a cégek
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 14:58
A magyar kis- és középvállalkozásokra 270 milliárd forint uniós hitelforrás vár kamatmentesen a Ganz Ábrahám programban – jelentette be Kapitány István gazdasági és energiaügyi miniszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetében.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Sem Kapitány miniszter úr, sem én nem fontolgatjuk a lemondásunkat”
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 13:52
Magyar Péter, Kapitány István és a Fidesz is megszólalt azt követően, hogy a sajtóban megjelent információk szerint felvetődött a gazdasági és energetikai miniszter távozása a tárca éléről.
Makro / Külgazdaság Megjöttek a friss üzemanyagárak: vihar előtti csend borulhatott a benzinkutakra
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 13:20
Szerdán sem változtak a hazai üzemanyagárak: a 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára továbbra is az előző napi szinten maradt.
Makro / Külgazdaság Ez volt Kapitány István örömének oka
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:30
2026 augusztusában az ipari termelés volumene 8,7 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A növekedés elsősorban a járműgyártásnak, valamint a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának köszönhető, miközben a feldolgozóipari alágak többségében visszaesett a termelés. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,0 százalékkal nagyobb volt a 2026. júliusinál.
Makro / Külgazdaság Most Ön is kérdezhet Oszkó Pétertől, például a kockázati és magántőke-befektetésekről – ma délután a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:23
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere fél 4-től lesz a vendégünk. Az egyórás élő adást a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG