1p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A hazai GDP 2010-es adatai szerint a régiók közötti különbségek az előző évhez képest tovább emelkedtek. A központi régió részesedése a GDP-ből tovább nőtt, míg az alföldi és az északi térségek részaránya csökkent. Mindezek mellett a hazai gazdaság főváros-központúsága is tovább fokozódott, Budapest és Pest megye adja az éves GDP közel felét.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint Magyarországon a bruttó hazai termék (GDP) előzetes, 2010. évi regionális adatai a régiók közötti különbségek és a hazai gazdaság főváros-központúságának további fokozódását jelzik. Az egy főre jutó GDP értéke az országos átlaghoz képest 0,5–1,8 százalékponttal csökkent a lemaradó Dél-Dunántúl, Észak-Magyarország, Észak- és Dél-Alföld régiókban az előző évihez képest. A fejlettebb Közép- és Nyugat-Dunántúl említett mutatójának értéke a 2010. évi 3,5 és 1 százalékpontos növekedés ellenére is a 2007. évi szint alatt maradt.

A hazai GDP közel 50 százalékát Közép-Magyarországon állítják elő

A bruttó hazai termék 2010-ben 26 748 milliárd forint volt piaci beszerzési áron, melynek 49,6 százalékát Közép-Magyarországon, 25,2 százalékát a Dunántúlon állították elő és ugyanekkora arányt képviselt az Alföld és Észak nagyrégió is. Az előző évihez képest a központi régió és a dunántúli országrész részesedése azonos mértékben, 0,4 százalékponttal nőtt, az alföldi és északi térségben lévő régiók részaránya pedig 0,8 százalékponttal csökkent.

Az egy főre jutó bruttó hazai termék 2010-ben országosan 2 millió 675 ezer forint volt, az egy évvel korábbi értéket folyó áron 119 ezer forinttal haladta meg. A fajlagos mutató értéke valamennyi régióban növekedést mutatott, közülük a legjelentősebb a Közép- és a Nyugat-Dunántúl régióké volt, és amelyek 9,1 és 5,7 százalékponttal nőttek a gazdasági válság 2009. évi alacsony szintjéhez képest.

Észak-Magyarországon a legalacsonyabb az egy főre jutó GDP

Az egy főre jutó GDP alapján a régiók közötti különbségek 2010-ben tovább nőttek, miközben a fejlettségi rangsoruk nem változott az előző évihez képest. Közép-Magyarország fajlagos mutatójának értéke 2008-ban 2,6-szerese, 2009-ben 2,7-szerese, 2010-ben pedig 2,8-szerese volt a 2008 óta utolsó helyen álló észak-magyarországinak. A vidéki régiók esetében a két szélső értéket képviselő Nyugat-Dunántúl és Észak-Magyarország e mutatója közötti különbség lényegesen kisebb, 1,6-szeres volt 2010-ben.

A megyék fejlettségi sorrendjében 2010-ben, az egy főre jutó GDP alapján nem volt jelentősebb mozgás; 7 megye megőrizte a helyét, 4–4 megye egy, 2–2 megye két helyet javított, illetve rontott pozícióján. A főváros országos átlaghoz viszonyított egy főre jutó GDP-je az országos átlagnak 2,3 –szerese volt 2010-ben, amely 3,2, 11,1, illetve 14,6 százalékpontos növekedés 2009, 2008 és 2007-hez képest. Budapest mellett országos átlag feletti értékkel Győr-Moson-Sopron, és Komárom- Esztergom megyék rendelkeztek.

Pest megye az élen - Nógrád leghátul kullog

Pest megye egy főre jutó bruttó hazai terméke 2010-ben 79,7 százaléka volt az országos átlagnak, ami 13,4 százalékpontos csökkenés a 2007. évihez képest. A rangsor utolsó két helyén továbbra is Szabolcs-Szatmár-Bereg és Nógrád megye osztozik, fajlagos mutatóértékük lemaradása az országos átlagtól 46,5 és 55,3 százalékos volt.

Budapest és Nógrád megye közötti különbség – az egy lakosra jutó bruttó hozzáadott érték alapján – tovább nőtt, 2009-ben 4,9-szeres, 2010-ben 5,2-szeres volt. E fajlagos mutató alapján rendezett megyei rangsor élén álló Győr-Moson-Sopron és az utolsó helyen álló Nógrád megye között 2,5-szeres volt a különbség 2010-ben, szemben a 2009. évi 2,3-szeres aránnyal.

Uniós összehasonlításban a 2010. évi magyarországi GDP az EU átlagánál 35,2 százalékkal kevesebb. A fajlagos mutató vásárlóerő paritáson mért értéke 3,3 százalékponttal haladta meg a 2007. évit, mely szerint a gazdasági válság éveiben lelassult Magyarország gazdasági felzárkózása az európai uniós átlaghoz. 2010-ben régiós szinten egyedül Közép-Magyarország mutatója haladta meg a közösség átlagát.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nem nézi jó szemmel a lengyel elnök és Orbán Viktor találkozóját Donald Tusk
Privátbankár.hu | 2026. március 22. 17:31
Donald Tusk lengyel kormányfő és Radoslaw Sikorski külügyminiszter is élesen kritizálta Karol Nawrocki hétfői, budapesti látogatását. Végzetes hibának tartják, hogy Nawrocki „oroszpárti és euroszkeptikus politikusokkal” találkozik Budapesten.
Makro / Külgazdaság Zelenszkij: Putyin érdeke, hogy az iráni háború minél tovább elhúzódjon
Privátbankár.hu | 2026. március 22. 15:07
Az iráni háború miatt kevesebb védelmi erőforrás jut Ukrajnának az Egyesült Államok részéről, a hosszan tartó háború pedig apasztja az USA fegyverkészleteit. Erről is beszélt az ukrán elnök a BBC-nek. 
Makro / Külgazdaság Hárommillió szegény élhet Magyarországon, a kutatókat is meglepték a friss adatok
Privátbankár.hu | 2026. március 22. 14:08
A 2021-ben és 2025-ben is elvégzett magyar kutatás alapján a társadalom 42 százaléka az alsó réteghez tartozik. A kutatást vezető Kovách Imre arról beszélt, sok társadalmi probléma erősödött fel az elmúlt években.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktorról és a szlovák-magyar viszonyról is beszélt Robert Fico az állami rádióban
Privátbankár.hu | 2026. március 22. 13:06
A szlovák közszolgálati rádiónak adott interjújában azt is elmondta, hogy szerinte hogyan eshet szét a NATO. 
Makro / Külgazdaság Ez az alapanyag sem jut át a Hormuzi-szoroson – és majdnem olyan fontos, mint az olaj
Privátbankár.hu | 2026. március 22. 11:50
A műtrágyaforgalom fennakadása egyelőre nem okoz áremelkedést a magyar mezőgazdaságban, de az agrárminiszter már az Európai Bizottsághoz fordult egy termék importengedélyezése miatt. A tankolásnál is tapasztal fennakadást a gazdák egy része.
Makro / Külgazdaság Egészségügyi digitalizáció: az egész világ útkeresésben van
Kormos Olga | 2026. március 22. 06:04
Bár sokan csak a tehetősek divathóbortnak tartják a longevity-t, a hosszú élettel foglalkozó tudományt, valójában sokkal mélyebb rétegeket érintő szegmens. Mindeközben a mesterséges intelligencia megjelenésével még inkább gellert kapnak az ezzel foglalkozó innovációk – a március 26-i Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia pedig épp ilyen fókuszból tekint a témára, melyről a résztvevők közül két szakértő beszél.
Makro / Külgazdaság Újabb rémálmok várhatnak a benzinkutakon azokra, akik piaci áron tankolnak
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 10:49
További áremelkedés jöhet.
Makro / Külgazdaság Fontos döntést hoztak az iráni olajról Washingtonban
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 08:54
A tengeren szállított olajt érinti a szankciók felfüggesztése.
Makro / Külgazdaság Megvágja az üzemanyagok áfáját egy nagy uniós ország az iráni háború miatt
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 17:01
A spanyol kormány 80 pontból álló, 5 milliárd euró értékű intézkedéscsomagot fogadott el a közel-keleti konfliktus gazdasági hatásainak ellensúlyozására rendkívüli ülésén pénteken Madridban.
Makro / Külgazdaság Rekordösszeget költ Csehország honvédelemre, de még ez is kevés lehet a NATO-nak – az államfő aláírta a költségvetést
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 15:01
Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést Petr Pavel cseh köztársasági elnök pénteken – közölte az elnöki hivatal.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG