6p
Az egyre inkább kilátástalannak tűnő helyzetben lévő Donald Trump mindent megtett, hogy lenyomja demokrata ellenfelét a második elnökjelölti vitában. A republikánus jelölt az ördögnek nevezete Hillary Clintont, és ha tehetné, már rég börtönbe zárta volna. Clinton szerint Trump végre megmutatta az igazi arcát és soha nem lehet belőle elnök. Rég nem látott mélységeket súrolt a vita.

Nagyjából borítékolni lehetett, hogy a második elnökjelölti vitán mindkét fél a "legjobb védekezés a támadás" stratégiája szerint próbálja lenyomni a másikat. Ahogy azt már megszokhattuk, Donald Trump most sem aprózta el, és ha már őt szexuális zaklatás miatt veszi elő a világ, akkor gyorsan belekeveri a Clinton családot is hasonlóba: a vita előtt másfél órával Trump meglepetésszerű sajtóértekezletet tartott, amelyen négy nő társaságában jelent meg. Hárman közülük azt állították, hogy Bill Clinton volt elnök szexuálisan zaklatta őket, a negyedik pedig elmondta, hogy 12 éves korában megerőszakolták, és az erőszaktevő ügyvédje Hillary Clinton volt, aki a tárgyaláson a szemébe nevetett. "Lehet, hogy Donald Trump csúf dolgokat mondott nőkről, de Bill Clinton megerőszakolt, Hillary Clinton pedig megfenyegetett engem" - jelentette ki egyikük, Juanita Broaddrick. A négy nő közül három ott volt az elnökjelölti vitán is.

Lealjasulás

Érkezésekor a két elnökjelölt nem fogott kezet egymással, és a 90 perces vitában egyikük sem spórolt a személyeskedő támadásokkal. Kölcsönösen lehazugozták egymást, Trump szerint vetélytársa "szíve tele van gyűlölettel", mert a republikánus szavazókat "szánalmasaknak" nevezte, mire Clinton leszögezte: neki Trumppal van vitája, nem a támogatóival. Egy ponton leszögezte, hogy Trump kampánya éppen szétrobbanóban van, republikánus ellenfele pedig "ördögnek" nevezte őt.

Volt azért egy meglepetés is: Trump a vita elején félig-meddig sajnálatát fejezte ki a nőkről tizenegy éve mondott szavaiért, persze a szokásos formájában: ő az egészet egy "öltözői beszélgetésnek" tartotta. Clinton persze nem hagyta annyiban, azt vágta oda, hogy ezek a mondatok nagyon is pontosan kifejezik, kicsoda is valójában Donald Trump. A republikánus elnökjelölt végre megfogadhatta kampánystábja tanácsait, mert gyorsan visszafordította a beszélgetést a Clinton számára kényesebb témára, így kisebb vita bontakozott ki, hogy kinek és miért is kellene bocsánatot kérnie. Trump szerint Clintonnak volna oka rá, mégpedig a több mint 30 ezer eltűnt elektronikus leveléért, amelyet külügyminisztersége idején a magánszerveréről küldött, illetve oda kapott. Trump azt ígérte, ha ő lesz az elnök, vizsgálatot indíttat az e-mailek ügyben, és közölte: ha ő irányítaná az országot, Clinton már börtönben lenne.

Obamacare: megy vagy marad?

A két elnökjelölt az amerikaiak számára két fontos kérdésben, az egészségbiztosítási törvény és az adópolitika ügyében is kifejtette álláspontját. Clinton nem tagadta, hogy az egészségbiztosítást mindenkire kiterjesztő, úgynevezett Obamacare törvényen van mit javítani, de azt mondta, hiba volna ezért elsöpörni az egészet, és mindent elölről kezdeni. Trump viszont az egész törvényt katasztrofálisnak mondta, és a visszavonását ígérte, arra hivatkozva, hogy túl drága és jövőre már finanszírozhatatlan lesz.

Az adóügyekről szólva Clinton megismételte, hogy a középosztályt erősítő adópolitikát folytatna. Trump adójavaslatai csak a hozzá hasonló gazdagokat segítenék - tette hozzá. Az amerikai társadalmi kérdéseket jelentősen befolyásoló legfelső bírósági kinevezésekről a vita vége felé esett szó.

A szövetségi legfelső bíróság az Egyesült Államokban az alkotmánybíróság szerepét tölti be, a főbírák kinevezése politikai viták tárgya. Antonin Scalia, konzervatív főbíró tavaszi halála óta még nem neveztek ki új főbírót. Hillary Clinton leszögezte: Obama elnök jelöltje, Merrick Garland kiváló bíró. Álláspontja szerint a szövetségi legfelső bíróság rossz irányba halad, és ő azt szeretné, ha az új főbíró az abortuszt és a melegek jogait is támogatná. Donald Trump úgy fogalmazott: ő Scalia köreiből, vagyis konzervatív bírók közül jelölne új főbírót.

A régi nóták: bevándorlás, Szíria, Oroszország

Az Egyesült Államokban fontos belpolitikai kérdés a bevándorlás, kivált az illegális bevándorlás ügye. Ez így, közvetlenül nem merült fel, de az egyik vendég felvetette az iszlamofóbia kérdését, amire Clinton és Trump is kifejtette már ismert álláspontját. Clinton emlékeztetett arra, hogy muszlim közösségek már Lincoln elnöksége idején is éltek Amerikában, és jelezte, nem ért egyet Trump korábbi kijelentésével, amely szerint fel kellene függeszteni a muszlim vallásúak befogadását. Ez nem volt bölcs javaslat és veszélyes is, állította Clinton, mert ellentétes az amerikai társadalom értékrendjével, másrészt gyarapítaná az iszlám vallás nevében fellépő terroristák szimpatizánsainak táborát.

Donald Trump viszont kitartott amellett, hogy az Egyesült Államokba ellenőrizetlenül érkeznek bevándorlók, Szíriából is. "Fogalmunk sincs, kik jönnek Szíriából" - hangoztatta, és ismét az erőteljes határellenőrzést szorgalmazta. A republikánus elnökjelölt nehezményezte, hogy szerinte Clinton a nyitott határok híve és amnesztiával "kezelné" az illegális bevándorlást.

A második elnökjelölti vitán is megkerülhetetlen volt Oroszország vélt szerepe és befolyásolási kísérlete az amerikai választási folyamatban, valamint Moszkva szerepvállalása a szíriai konfliktusban. Hillary Clinton ismét azt mondta, hogy a róla szóló kínos információk kiszivárogtatása mögött Moszkva áll, amely nem őt szeretné a Fehér Házban látni. Trump pedig ismét leszögezte, hogy nem tudja, ki áll a kiszivárogtatások hátterében, lehet, hogy Moszkva, lehet, hogy nem, de leszögezte: ő nem az oroszok embere.

Mindazonáltal, amikor a szíriai helyzetről, annak esetleges megoldásáról esett szó, Trump azt mondta: nem kedveli Aszad szíriai elnököt, de Moszkvával és Teheránnal együtt mégiscsak eredményesen harcol az Iszlám Állam terrorszervezete ellen. Ez pedig azért lehetséges, mert Amerika gyönge - tette hozzá. Amikor azonban a műsorvezető a Szíriával kapcsolatos stratégiájáról kérdezte, Trump nem válaszolt, annyit mondott, hogy katonai tanácsadóival rendszeresen megvitatja ezt a kérdést. Hillary Clinton pedig közölte: nem küldene amerikai szárazföldi csapatokat Szíriába, helyette megfontolná a kurdok felfegyverzését.

Azért nem csak gyűlölet van

A vita végén egy néző arra kérte a jelölteket, hogy mondjanak egy dolgot, amit tisztelnek a másikban. Hillary Clinton a Trump-gyerekeket hozta fel, ezt Trump megköszönte, majd azt mondta, hogy bár nem értenek egyet szinte semmiben, nagyon tiszteli Clintonban, hogy képes a végsőkig harcolni.

Összességében a szakértők szerint Trump uralta az estét, de kérdéses, hogy sikerült-e szavazatra váltania mondandóját.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Fontos találkozót rendeznek pénteken, az olaj árfolyama gyorsan megindulhat
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 09:28
Pénteken tárgyalhat az Egyesült Államok Iránnal.
Makro / Külgazdaság Kérdezzen Ön is Mellár Tamástól – ma délután, a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 08:41
A Klasszis Média immár 6. évfolyamában járó egyórás élő adásának mai vendége a közgazdász, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke lesz. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Az orosz-ukrán háború dönti el, hogy mi lesz Trumpék indiai megállapodásából hosszabb távon
Imre Lőrinc | 2026. február 4. 05:44
Hosszú várakozás után végre kereskedelmi megállapodást kötött egymással az Egyesült Államok és India, ami Oroszország számára lehet a legrosszabb hír. Bár hosszabb távon nem valószínű, hogy India teljesen lemondana az orosz kőolajról, az egyezmény fontos jelzés lehet Vlagyimir Putyinnak, hogy átgondolja az orosz-ukrán háború folytatásával kapcsolatos álláspontját.
Makro / Külgazdaság Zuhan az orosz energiaexport, de Putyin egyelőre nem lassít Ukrajnában
Wéber Balázs | 2026. február 3. 18:40
Mimimum két évtizede nem volt olyan alacsony az olaj- és gázexportból származó bevételek aránya az orosz költségvetésen belül, mint tavaly. Ennek ellenére Putyinnak esze ágában sincs visszafogni a háborút, inkább adót emel és hozzányúl a Nemzeti Vagyonalap tartalékaihoz. Nagyító alatt ezúttal az orosz háborús költségvetés.
Makro / Külgazdaság Hogyan lesz ebből magyar gazdasági növekedés?
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 14:01
Miközben a magyar gazdaság stagnált, más régiós országokban szárnyalt a GDP. Úgy tűnik, a magyar gazdaság irányítói nem találják a megfelelő irányt. Többek között ezekről beszélt kollégánk, Király Béla az ATV Start műsorában.
Makro / Külgazdaság Vége a jó időknek az osztrák munkavállalók számára?
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 13:41
Ausztriában 8,8 százalékra emelkedett a munkanélküliség januárban az előző havi 8,4 százalékról az osztrák foglalkoztatási hivatal, az Arbeitsmarktservice (AMS) adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Minél több félretett pénze van valakinek, annál jellemzőbb, hogy állampapírokat vásárol
Herman Bernadett | 2026. február 3. 10:11
Nemcsak ezt, hanem azt is kimutatta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a friss elemzésében, hogy utoljára az orosz-ukrán háború előtt voltak ennyire optimisták a magyarok az anyagi helyzetükkel kapcsolatban.
Makro / Külgazdaság A háború lezárása is inflációs kockázat, „most vagy soha” helyzetbe kerülhet az MNB
Imre Lőrinc | 2026. február 3. 05:44
Az idei év finoman szólva sem kezdődött túl fényesen a magyar gazdaság számára. Bár a januárban közölt adatok még 2025-ről adtak képet, ezek is iránymutatóak lehetnek az áthúzódó hatás miatt. Az úgynevezett „puha indikátorok”, vagyis a különböző hangulatindexek pedig szintén azt sugallják, hogy 2026 sem hozza majd el a már több mint három éve hiába várt lendületes felpattanást. A Magyar Nemzeti Bank viszont kihasználhatja, hogy egy 8 éve nem látott, kedvező inflációs adat érkezhet az év elején.
Makro / Külgazdaság Megkongatták a vészharangot: kifogy egy kulcsfontosságú nyersanyag az EU-ban?
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 19:02
Már 2030-ra problémák léphetnek fel.
Makro / Külgazdaság Trumpék az amerikai cégek hóna alá nyúlnának – itt az új csodafegyver
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 18:36
Érkezik a Project Vault.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG