2p
Véget vetett az amerikai elnök egy ellentmondásos bizottságnak.

Az elnök rendeletileg vetett véget a 2016-os elnökválasztáson történt esetleges választói csalásokat vizsgáló bizottságnak. A Fehér Ház jogi keretein belül működő bizottság ugyan sosem tudott semmilyen eredményt felmutatni, de Trump szóvivője szerint ez annak a több mint tucatnyi tagállamnak a hibája, amelyek nem akartak információkat szolgáltatni a választók személyes adatairól.

Az adófizetők pénzén folytatott, véget nem érő jogi csatározások helyett Donald J. Trump elnök ma rendeletet írt alá a Bizottság feloszlatásáról, és felkérte a belbiztonsági minisztériumot, hogy a kezdeti megállapítások áttekintésével határozza meg a további eljárást. A nyilvánvaló választási csalások ellenére is sok tagállam visszautasította az adatok átadását a Választások Tisztességét vizsgáló Elnöki Tanácsadó Bizottságnak – fogalmazott közleményében Sarah Huckabee Saunders.

Kezdettől fogva ellenezték

A bizottságot és tevékenységét már felállításától kezdve viták övezték. Egyes, elsősorban a Demokrata Párttal rokonszenvező elemzők úgy vélték, hogy a vizsgálat a republikánusok eszköze a kisebbségi választók elbátortalanítására vagy akár Donald Trump hivatkozási alapja is lehet egy esetleges választási vereség esetén. Trump később többször is megismételte, hogy az elnökválasztáson 2-5 millió ember illegálisan szavazott, s így kapott vetélytársa, a demokrata párti Hillary Clinton többséget az egyéni választói szavazók (popular vote) tekintetében.

Donald Trump soha nem szolgált konkrét bizonyítékokkal, az AP amerikai hírügynökség pedig meg nem nevezett tanulmányokra hivatkozva azt hangsúlyozta, hogy a választói választási csalások rendkívül ritkák voltak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Máris nekirontott a Fidesz Magyar Péter legújabb bejelentésének
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 16:31
Bóka János, a Fidesz frakcióvezetője szerint a Tisza Párt durván meg akarja emelni a katások adóját, szerinte a párt a katásokat is becsapta a választási ígéreteivel.
Makro / Külgazdaság Fontos adatok jönnek a magyar gazdaságról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 14:46
A jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a turisztikai szálláshelyek forgalmáról, a külkereskedelemről és az ipari termelői árakról is közöl adatokat.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG