4p
Bár az FBI kimondta, hogy nem találtak bűncselekményt az email-botrány kapcsány, Donald Trump köti az ebet a karóhoz: szerinte igenis bűnös Hillary Clinton.

Az e-mailekkel kapcsolatos szabálytalanságok miatt bűnösnek nevezte demokrata párti riválisát, Hillary Clintont Donald Trump republikánus elnökjelölt az amerikai elnökválasztás kampányának utolsó előtti napján. Clinton kampánykörútján viszont Trumpot bírálták, mert gátat kíván szabni az iszlám vallásúak befogadásának az Egyesült Államokban.

Mindent bevetnek

Nincs megállás: a két jelölt éjszakába nyúlóan, fáradhatatlanul kampányolt vasárnap, két nappal a választás előtt. Clinton Pennsylvaniából Ohióba, onnan New Hampshire-be utazott, ott zárta a napot. Trump Iowából Minnesotába, onnan Michiganbe ment, majd a pennsylvaniai Pittsburgh melletti Moon Township városkában tartott kampánygyűlést.

A republikánus elnökjelölt csupán Michiganben reagált a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatójának újabb levelére, amelyben James Comey az amerikai kongresszus tagjaival tudatta, hogy az FBI fenntartja júliusban hozott döntését, és nem javasol vádemelést Clinton ellen, mert külügyminisztersége idején részben a magánszerveréről lebonyolított internetes levelezése nem szolgál alappal arra, hogy eljárás induljon. Erről itt írtunk bővebben.

Trump kijelentette, hogy szerinte Hillary Clintont "a velejéig csaló rendszer védelmezi". Leszögezte: "Hillary Clinton bűnös. Ő tudja ezt. Az FBI tudja ezt. Az emberek tudják ezt. Most az amerikai népen a sor, hogy november 8-án az urnáknál igazságot szolgáltasson." Trump emellett mindenütt új munkahelyeket ígért, és Hillary Clintont, valamint férje, Bill Clinton korábbi elnökségét azzal vádolta, hogy elősegítették a munkahelyek kiszervezését külföldre, elsősorban Kínába és Mexikóba.

Hillary Clinton - miután reggel a pennsylvaniai Philadelphiában egy afroamerikaiak látogatta templomban járt -, délután az ohiói Clevelandben kampányolt. Az ismert kosárlabda-játékos, LeBron James mutatta be őt a színpadon. A demokraták elnökjelöltje arról beszélt, hogy olyan Amerikát szeretne, ahol mindenkinek helye van, és ahol mindenkit befogadnak. "Tudom, hogy ezen a mostani választáson sok elkeseredettség, sőt düh is a felszínre tört. Látom, hallom, jómagam is alanya vagyok ennek. Csak hát a düh nem terv a jövőre. Dühből nem születnek új munkahelyek" - fogalmazott.

A demokraták elnökjelöltje az északkeleti New Hampshire államban, Manchester városában zárta napját. Ott Khizr Khan, a 2004-ben Irakban meghalt amerikai katona édesapja mutatta be őt a közönségnek. A pakisztáni gyökerű, muszlim vallású Khizr Khan a demokraták elnökjelölő konvencióján tűnt fel, ahol beszédet mondott és kárhoztatta a republikánus elnökjelöltet a muszlimokról tett kijelentéseiért. Vasárnap este ismét visszatért Trumpra, s feltette a kérdést: vajon az ő fiának, aki muszlim volt, és más kisebbségeknek lenne-e helyük Trump Amerikájában? "Kedden bebizonyítjuk majd, hogy Amerika mindannyiunké" - mondta Khizr Khan.

Pörög a kampánygépezet

Vasárnap mindkét elnökjelölt kampánycsapata új televíziós reklámokkal rukkolt elő, ezeket hétfőtől mutatják be a televíziókban. A demokraták republikánus veteránok interjúiból készített filmjében volt katonák azt mondják, hogy nem szavaznak Trumpra, elsősorban a nőkre tett kijelentései miatt. A republikánus kampánycsapat a reklámban Clintont a "kudarcos és korrupt politikai elithez" és a "globális speciális érdekekhez" köti. A képeken - mint azt a New York-i központú Zsidó Távirati Iroda (JTA) jelentette - mások mellett Soros György magyar származású amerikai pénzügyi szakember, Lloyd Blankfein, a Goldman Sachs bankház elnöke, és Janet Yellen, a központi bank szerepét betöltő Fed vezetője látható.

A republikánusok filmjét a Rágalmazásellenes Liga még vasárnap este közleményben bírálta, szerinte antiszemita felhangjai miatt.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság „Még mindig várja az ember, hogy kormányváltás vagy rendszerváltás történt április 12-én”
Imre Lőrinc | 2026. július 26. 06:01
Magyarország és az Európai Unió viszonyában egyértelműen pozitív fordulat történt a Tisza-kormány beiktatása óta, a piacgazdaság helyreállításában azonban még bőven vannak tennivalók és nem is biztos, hogy megszületett róla a végleges döntés – hangzott el a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) kerekasztal-beszélgetésén, amit „Gazdaságpolitikai kihívások – EU-perspektívában” címmel rendeztek meg. Miként az is, hogy a feloldott európai uniós források esélyt és nem garanciát jelentenek a magyar gazdaság számára, az euró bevezetése pedig nem lehet önmagáért való cél.
Makro / Külgazdaság Rendrakást ígér az állami cégeknél Kapitány István
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 15:11
Folytatódik a Gazdasági és Energetikai Minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán szombaton.
Makro / Külgazdaság Brutálisan megadóztatja az Egyesült Államok a vb-győztes spanyol válogatottat
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 10:16
A spanyol labdarúgó-válogatottnak a világbajnokság megnyeréséért járó 50 millió dolláros fődíj körülbelül 30 százalékát adóként be kell fizetnie az amerikai adóhivatalnak (IRS) – jelentette a Fox News.
Makro / Külgazdaság Így alakítaná át a közmédiát a Magyar-kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 13:01
Közzétette a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium a szakmai egyeztetés vázlatpontjaik, amelyek nem kötelezők, de adhatnak egy képet a jövő magyar közmédiájáról.
Makro / Külgazdaság Egyiptomi vasútprojekt: se pénz, se posztó, csak feljelentés?
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 10:46
Egyiptomi vasútprojektbotrány, az állami vezetők juttatásainak megvágása, spórolás a közmédián, a vényköteles gyógyszerek áfájának eltörlése. Ezekről a kérdésekről is beszélgetett kollégánk, Dobos Zoltán az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Makro / Külgazdaság Ligeti Miklós: Szeretnénk már a Matolcsy-család legalább két tagját gyanúsítotti kihallgatáson látni
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. július 24. 10:16
A Transparency International Magyarország jogi igazgatója élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 102. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Ismét végigsöpör a világon a vámhullám
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 09:31
A Trump-adminisztráció arra hivatkozik, hogy az Egyesült Államok betartatja a kényszermunkával előállított termékek importjának tilalmát, más országok viszont nem. 
Makro / Külgazdaság Júniusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 08:30
Kevesebben dolgoznak és több a munkanélküli júniusban, mint májusban volt a Központi Statisztikai Hivatal friss adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Ekkora inflációra számít Magyarországon az OECD
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 07:03
A tavalyi minimális GDP-növekedés után idén már 1,9 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság, de hosszabb távon javítani kell a nők és a fiatalok munkaerőpiaci helyzetén az OECD szerint.
Makro / Külgazdaság Értékelést adtak a magyar gazdaságról, a kormány is reagált
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 20:08
Az OECD legfrissebb Magyarországról szóló gazdasági előrejelzése szerint a magyar gazdaság növekedése a következő két évben fokozatosan erősödhet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG