3p
Hol épül a világ harmadik legnagyobb kerítése a Kínai Nagy Fal és az amerikai-mexikói határ után? Törökország és Szíria határán, de nem feltétlenül a menekültek miatt, azok távoltartása csak az egyik funkciója. Olyan műszaki megoldásokkal is ellátják, amelyek automatikusan tüzelnek a határsértőkre.
Törökország és Szíria határán (fotó: UNHC, AFP)

Amióta Erdogan török elnök ez év márciusában menekültügyi megállapodást kötött az EU-val, amelyben vállalta, hogy visszaveszi a tőle érkezett szíriaiakat, mindent megtesz azért, hogy ne érkezzen több menekült a szomszédos országból – írja a német N24.de. A határon egy példátlan méretű és felszereltségű műszaki védőberendezés épül, amelyet azonban valójában korábban elkezdtek felhúzni, és teljesen más okból.

Már 2013 végén elhatározta a török vezetés, hogy néhány szakaszon kerítést épít, amelynek a célja azonban nem a menekültek távol tartása volt. Emlékeztetnek arra, hogy 2,5 millió szíriai lelt menedékre Törökországban, de csak mintegy tizedük él menekülttáborokban, a többi szerteszét az országban.

A cikk szerint a törökök a korábbi fegyverszünet idején is ellenséget láttak a kurdokban, és barátot mindenkiben, aki ellenük harcolt, még az Iszlám Államban (IÁ) is. Ezért korábban nem az Iszlám Állammal határos kétszáz kilométeres határszakaszt akarták kerítéssel, fallal védeni, hanem a kurd területeket átszelő határt. Ez a szíriai kurdokat a törökországi kurd területektől választja el.

Azután 2015 nyarán, amikor Törökország csatlakozott az Iszlám Állam elleni koalícióhoz, a fal építését az egész határra kiterjesztették. Hivatalosan csak a kurd PKK és az IÁ fegyvereseinek feltartására szolgál, valójában kimondatlanul további menekültek beutazásának gátolására is.

Ma már mintegy 200 kilométernyi, 3-4 méter magas betonblokkokból és szögesdrótból álló fal áll, őrtornyokkal, óriásfényszórókkal, hőkamerákkal és önkioldó tüzelőberendezésekkel. (Ezek egy meghatározott irányba tüzelő, kúp alakú repeszaknák, amelyeket eredetileg a koncentrációs táborok kerítésének védelmére dolgozott ki a náci SS. Később pedig a kommunista NDK határsávjába belépők megsebesítésére vagy megölésére használták a Wikipedia szerint.)

Ehhez még ez év végig újabb 200 kilométernyi kerítés elkészültét ígéri az építő állami cég, a maradék a jövő év végéig készülhet el. A cikk szerint ez lesz a világ harmadik legnagyobb kerítése a Kínai Nagy Fal és a mexikói-amerikai határon levő kerítés után.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG