2p
További ötven rendőrt küld a szerb-bolgár határra az Európai Unió határvédelmi ügynöksége (Frontex), hogy segítse az illegális határátlépésék megelőzését – közölte Nebojsa Stefanovic szerb belügyminiszter hétfőn.

Egy hete húsz magyar rendőr is Szerbiába érkezett, hogy a szerb-bolgár határ védelmét segítse. A tárcavezető az MTI szerint azt is elmondta, hogy jelenleg mintegy hétezer migráns tartózkodik Szerbiában, január és október között pedig mintegy 108 ezer „illegális bevándorlót” lepleztek le. (A kormány és az MTI következetesen így nevezi a menekülteket – a szerk.)

A miniszter adatai szerint a legtöbb Szerbiában menedéket kérő ember nem szándékozik az országban maradni, hanem Nyugat-Európa felé akarja folytatni az útját. Nebojsa Stefanovic üdvözölte az Európai Unió és Törökország közötti megállapodást, amely szerinte hatással volt arra, hogy jelenleg kevesebb migráns érkezik Szerbiába, megjegyezte azonban, hogy kevesebben is hagyják el az országot. Itt említette meg, hogy Magyarország továbbra is csak napi 30 bevándorló menedékkérelmét fogadja, illetve bírálja el.

Rámutatott, hogy a migráció teljes megállítása lehetetlen, azonban eddig 23 ezer illegális határátlépést akadályoztak meg a hatóságok, és a migránsválság kitörése óta több mint kétezer vádemelés történt embercsempészet miatt. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az embercsempész-hálózatok valódi vezetői nem Szerbiában vannak, ezért az EU országaival azon dolgoznak, hogy azonosítsák a főszervezőket.

Szerbia júliusban szigorított a határvédelmén, és a rendőrök, valamint a katonák közös járőrözésbe kezdtek a Bulgáriával és a Macedóniával közös határszakaszon. Azóta több mint 13 ezer belépési kísérletet akadályoztak meg, és 73 embercsempészt fogtak el – állítja az MTI.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG