3p
Újult erővel lőnek a Moszkva által támogatott szakadárok a kelet-ukrajnai fronton. Az elmúlt egy napban 94-szer nyitottak tüzet és a harcokban hat katona sebesült meg.

Február 4-én enyhülni látszott a helyzet, akkor korábbi felére csökkent a szakadárok napi csapásainak száma. Pavlo Zsebrivszkij, Donyeck megye ukrán ellenőrzésű részének kormányzója hétfő reggel még úgy nyilatkozott, hogy a Donyeck melletti Avgyijivkánál és környékén a szakadárok látszólag kezdenek felhagyni a támadásokkal. Éjjel azonban ismét nehézfegyverekkel nyitottak tüzet a térségre.

Az UNIAN ukrán hírügynökség szerint egy szakadár fegyveres - "Szklon" (lejtő) néven - közzétett a YouTube-on egy videót , amelyben bemutatja, hogyan lőttek ki négy Grad sorozatvetőből egyszerre egy teljes rakétasorozatot Avgyijivkára. A felvétel végén a készítő "Allah akbar!" köszönéssel búcsúzik el.

Az ukrán sajtóban találgatások kezdődtek arról, hogy nyolc hónap viszonylagos nyugalom után miért most újultak ki a szakadárok támadásai, mivel az ukrán katonai vezetőktől erre válaszokat egyelőre nem kaptak. A TSZN hírtelevízió három lehetséges változatot nevezett meg. Az első az ukrán hadsereg úgynevezett kúszó előrenyomulása a front mentén, ami azt jelenti, hogy taktikai sikereket ért el, és ez feldühítette a szemben álló erőket.

A napokban jelentek meg az ukrán médiában olyan hírek, amelyek szerint néhány kisebb települést elfoglaltak az ukrán katonák. A tűzszünetet is előíró Minszk-2 megállapodás 2015. februári megkötése után elfoglalt Debalceve városát állítólag már hét kilométerre közelítették meg az ukrán fegyveres erők. Az előrenyomulást azzal indokolják, hogy a minszki megállapodás alapján ennek a területnek ukrán fennhatóság alá kellene tartoznia.

A másik feltételezés az, hogy Oroszország csökkentette a szakadár erők finanszírozását. Veszteségeket okozott számukra az is, hogy veterán ukrán katonák nemrég vasúti blokádokat állítottak fel, és feltartóztatják az Ukrajnából a keleti szakadár területekre tartó tehervonatokat.

Közrejátszhatott az Avgyijivka elleni támadásban az is, hogy a településen lévő kokszolóüzem Rinat Ahmetov donyecki oligarcháé, akinek az utóbbi időben állítólag politikai vitája támadt Moszkvával.

Az ukrán média azt sem zárja ki, hogy Moszkva a támadással az új amerikai elnök, Donald Trump reakcióját teszteli a kelet-ukrajnai válság kiújulására. A Kreml az ukrán tévé elemzése szerint elsősorban azt reméli, képes bebizonyítani, hogy Kijev megsérti a minszki megállapodásokat. Egyúttal bízik abban, hogy a Nyugat saját gondjaival van elfoglalva, és egyre több állam áll az Oroszország elleni szankciók eltörlése mellé.

Moszkva az elmúlt napokban több ízben is Kijevet tette felelőssé a konfliktus kiéleződéséért. Eduard Baszurin donyecki szakadár katonai vezető hétfőn az önkényesen kikiáltott népköztársaság hivatalos hírügynöksége, a DAN szerint arról számolt be, hogy az ukrán haderő egy nap alatt több mint ezerkétszázszor nyitott tüzet a frontvonal Donyeck megyei szakaszán, aminek következtében két szakadár fegyveres életét vesztette.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG