1p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Írország igen súlyos recesszióba került, ami mélyebb, mint a világ más országaiban - fejtette ki Londonban újságíróknak az ír pénzügyminiszter
Írország igen súlyos recesszióba került, ami mélyebb, mint a világ más országaiban - fejtette ki Londonban újságíróknak az ír pénzügyminiszter. Brian Lenihan utalt arra, hogy a gazdaság az idén 6-6,5 százalékkal fog zsugorodni, a munkanélküliek száma várhatóan 12 százalékkal gyarapszik az év végére. Februárban már a 10 százalékot is meghaladta a munkanélküliségi ráta. Elemzők szerint ebben az évben 11 százalékos államháztartási hiány várható.

A sokáig "kelta tigrisként" emlegetett, Európa éltanulójának tartott országban a kormány most éppen mini költségvetést készül beterjeszteni a válság leküzdésére. A költségvetés a hírek szerint jelentős megszigorításokat fog tartalmazni, s többek között adóemelést is, de Lenihan jelezte, hogy nem a társasági adó emelésére gondolnak.

Lenihan arra is kitért, hogy az ország az euróövezet tagjaként elég erősnek érzi magát a recesszió leküzdésére. "Az euróövezeti tagság legnagyobb előnye, hogy az Európai Központi Bankot magunk mögött tudhatjuk"- fejtette ki a pénzügyminiszter. Az ír gazdaság szavai szerint elsősorban a gyenge fontsterling hatását érzi, miután a brit valuta rekord mélységbe zuhant az euróval szemben. Emiatt roggyant meg tavaly ősz óta az ír gazdaság versenyképessége, amit egyebek mellett a munkaköltségek alacsony szinten tartásával igyekszik ellensúlyozni az ír kormány.

A romló helyzetre való tekintettel rosszabb kockázati kategóriába sorolta át az ír bankrendszert hétfőn a Standard & Poor´s - néhány hónapon belül már másodszor -, a problémás kinnlevőségek arányának általa valószínűsített jelentős emelkedésére hivatkozva.

Az S&P egy másik, nemrégiben Londonban kiadott elemzésében azt írta, hogy az általa vizsgált húsz fejlett gazdaság közül Írország kilátásai a legkomorabbak. A cég az ír gazdaságra az idén alapesetben 5,0 százalékos, az általa felvázolt rosszabb  forgatókönyv megvalósulása esetén 6,0 százalékos GDP-zuhanást jósolt.

Írország szuverén adósi besorolását a múlt héten negatív figyelőlistásra vette egy másik nagy hitelminősítő, a Fitch Ratings. A lépés jelzi, hogy az euróövezeti alapító tagállam elvesztheti "AAA" szintű, vagyis lehetséges legjobb adóskockázati osztályzatát. A Fitch indoklása szerint a nem túl nagy várakozásoktól is elmaradó adóbevételek miatt a hazai össztermék-értékhez (GDP) viszonyított ír államháztartási hiány - további kormányzati lépések elmaradása esetén - az idén elérheti a 11,5-12 százalékot.

Újabb pofon az ír bankoknak 
Írország átfordult: már akarják a lisszaboni szerződést
Egyre rosszabbak Írország kilátásai

MTI

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Makro / Külgazdaság Dübörög az út- és vasútépítés, de az építőipar összességében így is visszaesett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:30
Kevesebb új építőipari szerződést is kötöttek, és az épületek építése is jelentősen csökkent. 
Makro / Külgazdaság A magyar gazdaságnak is jól jön a Sziget fesztivál: kiderült, mennyivel tehet hozzá a GDP-hez
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 07:29
Csak az adó- és járulékbefizetések 4,5 milliárd forintot tehetnek hozzá az államkasszához, az összes hozzájárulás ennél több mint kétszer magasabb.
Makro / Külgazdaság Egy iparág, amiben óriásit kellene fejlődnünk, de itt is Kína fújja a passzátszelet
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 13. 05:43
Akár a Paks 2 beruházás sorsát is megpecsételheti a kormány energiafejlesztési programja, aminek egyik központi eleme a magyarországi elektromostároló-kapacitások megháromszorozása 2030-ra. Jelenleg ugyanis az ipari akkumulátorok hiánya jelenti az egyik legfontosabb akadályát annak, hogy a megújulóenergia-források által megtermelt villamos energia még Paks részleges kiesése esetén is stabil hálózatot biztosítson a lakosságnak és a vállalatoknak anélkül, hogy a súlyos milliárdokba kerülő importra kelljen támaszkodnia a hazai ellátásnak. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG