Cikkek
Cikkek
Fogyott a lendület - de pluszban zárt a BUX
Privátbankár.hu | 2009. április 17. 16:50
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 109,96 pontos, 0,87 százalékos emelkedéssel, 12.702,50 ponton zárt pénteken. A Mol árfolyama 2,40 százalékkal 10.970 forintra csökkent, az OTP részvények ára 0,80 százalékkal 2.599 forintra esett.
A részvénypiac forgalma 19,7 milliárd forint volt pénteken, a vezető részvények vegyesen változtak az előző napi záráshoz képest. Elsősorban az Egyesült Államokból érkezett, a vártnál jobb gyorsjelentések hatására alakult ki optimista hangulat a piacokon. Ez a régió nagy részében és Magyarországon is éreztette hatását - mondta Kovács Krisztián, a Concorde Értékpapír elemzője pénteken az MTI-nek.
Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője szerint elsősorban a Richter erőteljes növekedése húzta felfelé az indexet, amelyben csaknem 20 százalékos súllyal szerepel.
Reggel a nemzetközi pénzügyi szolgáltató, a Goldman Sachs vételre ajánlotta a magyar gyógyszeripari részvényt - ismertette az üzletkötő. A jövő hetet a péntekihez hasonló hangulatban kezdheti a részvénypiac. Sőre Balázs elképzelhetőnek tart még egy 2-3 napos hirtelen erősödést a Mol és az OTP piacán, amit viszont egy gyengülés következhet. A Mol részvényeivel kapcsolatban megjegyezte, hogy ha az árfolyam áttöri a 11.500 forintos szintet, 13.500 forintig is erősödhet.
A Mol 270 forinttal, 2,40 százalékkal 10.970 forintra csökkent, 3,0 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 21 forinttal, 0,80 százalékkal 2.599 forintra esett, forgalmuk 12,4 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 13 forinttal, 2,22 százalékkal 598 forintra erősödött, forgalma 1,9 milliárd forint volt.
A Richter papírok árfolyama 1805 forinttal, 6,82 százalékkal 28.290 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,0 milliárd forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 117,9 millió forintos forgalom mellett 60 forinttal, 0,51 százalékkal 11.810 forintra emelkedett.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.415,93 ponton zárt pénteken, ez 8,38 pontos, 0,60 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
MTI
Cikkek
17 milliárddal tartozik a HospInvest
Privátbankár.hu | 2009. április 17. 16:20
Az egri kórházvédők adatai szerint 17,2 milliárd forint a HospInvest adóssága, ebből 1,2 milliárd már lejárt tartozás - közölte pénteken az Egri Kórházvédők Egyesületének elnökségi tagja. Ugyanakkor a cég jegyzett tőkéje mindössze 846 millió forintnyi, a tőketartaléka pedig 750 millió forint - mondta a sajtótájékoztatón Szabó Pál. Hozzátette: ebben a helyzetben arra szólítják fel a hevesi megyegyűlés szocialista elnökét, hogy azonnal mondja fel a HospInvesttel kötött, a kórház működtetéséről szóló szerződést.
Sok patika zárhat be idén - nemcsak a válság miatt
Alig figyelnek az orvosok, egyre több a panasz
Vészhelyzet? Csődvédelmet kért a HospInvest MTI
Cikkek
Hiánycikk lesz az olcsó csirkehús!
Privátbankár.hu | 2009. április 17. 15:58
Megnőtt a kereslet az olcsóbb csirkehúsok - nyak, szárny, farhát - iránt, akár hiány is lehet a következő hetekben ezekből a termékekből - mondta Bárány László, a Baromfi Terméktanács (BTT) elnöke az MTI-nek pénteken. A keresleti piac miatt Bárány László nem zárta ki, hogy július táján 3-5 százalék körüli belföldi áremelésre kerül sor.
A szakember kifejtette: a baromfipiacon jelenleg nagy a kereslet az olcsó és a drágább húsrészek iránt is. Egyrészt belföldön a gyenge forint távol tartja az importot a magyar piactól, másrészt a baromfihúsok kereslete Nyugat-Európában is nőtt a gazdasági válság miatt. Többen ott is az olcsóbb baromfihúst keresik, semmint a drága marhát vagy sertést. Emellett az egyik legnagyobb brazil baromfi-integrátor gyakorlatilag csődben van, így Európa nyugati részén elfogytak a tőle származó, korábban felhalmozott készletek.
A keresletet jelzi továbbá az is, hogy a keltető tojást jelenleg darabonként 25-27 eurócentért - 75-80 forintért - lehet eladni. Ez csaknem ugyanannyi, mint belföldön a napos csibe ára, ami jelenleg 82-84 forint darabonként. Tavaly Magyarországon a baromfiágazat a BTT elnökének megfogalmazása szerint "felejthető évet" zárt, mivel az ágazatban tevékenykedők az őszi hónapokig küszködtek a magas takarmányárakkal, azt követően pedig a kezdődő gazdasági válság miatt kerültek nehezebb helyzetbe.
Az idei év ugyanakkor jól indult mind a csirke, mind pedig a kacsatenyésztők számára. A pulykatartók várhatóan májusra-júniusra állnak talpra Bárány László szerint. A BTT elnöke azonban aggódik a libatenyésztők helyzete miatt, mivel a kereslet megcsappant a libahús iránt. A kacsahús ugyanis 30 százalékkal olcsóbb, ezért a vásárlók a jelenlegi gazdasági körülmények között inkább ezt keresik a libahús helyett. A terméktanács adatai szerint az ágazat árbevétele az idén a múlt évi mintegy 260 milliárd forintról 270-280 milliárd forint közé nőhet.
Nincs elég csirkehús
Ha az áruházakon múlik, nem lesz banánköztársaság
Élelmiszerárak: első ránézésre nem változott semmi MTI
Cikkek
Orbán: az EP-választás bizalmi szavazás a kormányról
Privátbankár.hu | 2009. április 17. 15:54
Orbán Viktor szerint a június 7-i európai parlamenti (EP) választás a most hivatalba lépett kormányról való bizalmi szavazás lesz. A Fidesz elnöke erről a párt európai választási programalkotó vitasorozatának konferenciáján beszélt pénteken Budapesten.
Június 7-én a politika ismét kikerül az utcára, kikerül az emberek közé, "és mód nyílik arra, hogy egy általános állampolgári bizalmat szavazzunk, vagy bizalmatlanságot jelentsünk be" - mondta. Közölte: a szavazáson az emberek egy egyszerű mondatot mondhatnak el az ország hatalmat gyakorló vezetőinek: "Elég volt!". Orbán Viktor arra biztatta az embereket, ha valóban elég volt, szavazzanak június 7-én.
"Orbán nyugodtan hátradőlhet"
Előveszi a rendőröket a Fidesz, ha győznek
Orbán fegyelmezettséget kért
Bajnai: a válságot kell legyőzni, nem a többieket
MTI
Cikkek
Csak néhány hetet adnak a Bajnai-kormánynak
Privátbankár.hu | 2009. április 17. 15:45
Vajon meddig lesz Magyarország miniszterelnöke Bajnai Gordon? A Privátbankár szavazására 11 nap alatt több mint 46700 voks érkezett; az olvasók nagy többsége szerint nem sokáig.
Cikkek
Kormányán kezdi a takarékoskodást Bajnai
Privátbankár.hu | 2009. április 17. 15:39
Négypontos csomagot fogadott el a kormány, "az állam magán kezdje a takarékoskodást" jegyében. Ezt Budai Bernadett kormányszóvivő jelentette be a Bajnai-kormány első hivatalos ülése után pénteken. A kormány törvénymódosítást kezdeményez, hogy a miniszterek fizetése 15 százalékkal csökkenjen a jövőben - közölte a szóvivő.
Budai Bernadett elmondta: a kabinet javasolja az állami vezetőkről szóló törvény módosítását, hogy szűnjön meg az a lehetőség, miszerint a miniszterelnök az államtitkároknak járó fizetést maximum 30 százalékkal eltérítheti. A kabinet arról is döntött, hogy 50 százalékkal csökkenjen a hivatalos külföldi utak napidíja; emellett új szabály lesz az is, hogy a jövőben nem lehet pénzben megváltani a ki nem vett szabadságot.
Az MTI úgy tudja, ez az állami vezetőkre vonatkozik. A jelenlegi szabályok szerint azoknak az állami vezetőknek is meg kellene váltani pénzben a szabadságát, akik tovább folytatják munkájukat az új kormányban. A kormány ezért olyan módosítást terjeszt elő, amely szerint a továbbszolgálók szabadságát nem lehet pénzben megváltani, ugyanakkor a ki nem vett szabadságok nem vesznek el: azokat továbbra is kivehetik az állami vezetők.
Magasabb áfa: Bajnaiék még rátesznek két lapáttal?
Elkötelezett miniszterekre számít Bajnai
MSZP: fizessenek a gazdagok!
Barátibb adókat akar Bajnai
Járai: 2 év alatt 10% felett lesz a GDP-visszaesés
Őszre derül ki, mennyit ér az új kormány
A megszorítás az utolsó reményünk
"Orbán nyugodtan hátradőlhet"
Magyarország "bukott angyallá" lesz?
MTI
Cikkek
Nem gyerekjáték: hatalmas veszteség a Mattelnél
Privátbankár.hu | 2009. április 17. 15:33
A vártnál nagyobb veszteséget szenvedett el az idei év első negyedében a Mattel. Az Egyesült Államok legnagyobb játékgyártó cége elsősorban a tengeren túli eladások csökkenése, és a válság miatt egyre óvatosabban rendelő kereskedők miatt került nehéz helyzetbe.
A márciussal végződött negyedben 51 millió dollár, részvényenként 14 cent volt az adó utáni veszteség, egy évvel korábban 46,6 millió dollár, 13 cent volt a negatívum. Elemzők 13 centet vártak. A bevétel 15 százalékkal csökkent, 785,6 millió dollárra 919,3 millióról, elemzők 795,8 millió dollárral számoltak. A bevétel az Egyesült Államokban 6 százalékkal, a csoport forgalmát adó külföldi érdekeltségeknél 23 százalékkal esett vissza. Hozzájárult az árbevétel eséséhez az erős dollár, valamint a készletcsökkentés is.
Mibe fektessünk ilyen viharos időkben?
Több száz embert kirúg a Saab
Kihúzták a gyufát a cégvezetők MTI
Cikkek
Zártvégű ingatlanalapok a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2009. április 17. 15:14
Két, nyíltvégűből zártvégűvé alakult ingatlanalapot vezetnek be áprilisban a Budapesti Értéktőzsdére - tudta meg szerkesztőségünk a BÉT által kiadott közleményből. A Raiffeisen Ingatlan Alap és az Európa Ingatlanbefektetési Alap zártvégűvé alakulását a tavaly novemberben elfogadott törvénymódosítás tette lehetővé. A törvénymódosításra tavaly az után került sor, hogy a felügyelet két hétre felfüggesztette az ingatlanalapok forgalmazását. A vonatkozó jogszabály értelmében a zártvégű alapok befektetési jegyeit be kell vezetni a szabályozott piacra.
Nézze meg, hogyan állnak részvényei!
A megváltozott gazdasági és ingatlanpiaci körülmények között - függően az adott alap likviditási helyzetétől - a befektetéseiket hosszabb távon az alapban megtartani kívánó befektetők érdekeit jobban szolgálhatja egy zártvégű formában működő ingatlanbefektetési alap, ahol a kezelt vagyon nagysága és az alap likviditása nem függ a befektetők befektetésijegy-vételi vagy -visszaváltási szándékától. Zártvégű alap esetében a befektetési jegyek visszaváltására csak a futamidő lejártával, az alap megszűnésével kerülhet sor. Az alapok tőzsdei kereskedése ugyanakkor biztosíthatja a befektetők számára a folyamatos kiszállási lehetőséget - olvasható a közleményben.
A korábban szintén nyíltvégű alapként működő MAG Ingatlan Alap már márciusban zártvégűvé alakult, ennek jegyeivel is kereskednek a Budapesti Értéktőzsdén.
Ne dőljünk be a szárnyaló árfolyamoknak?
Privátbankár
Cikkek
Újraindítják a rendszeres államkötvény aukciókat
Privátbankár.hu | 2009. április 17. 15:05
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) újraindítja a rendszeres államkötvény aukciókat, így április 23-ra három államkötvény aukciót hirdet meg - közölte az ÁKK pénteken az MTI-vel.
Az ÁKK egy-egy 3, 5, illetve 10 éves hátralévő futamidejű államkötvényt kínál fel értékesítésre, a meghirdetésre kerülő mennyiségek az indulásra tekintettel 5-5-5 milliárd forint összegűek.
Brit államkötvények csúfos kudarc után
Kelet-Európa bedönti az euróövezetet?
Nem folytatódik a kötvényaukció MTI
Cikkek
Citigroup: már el is felejtették a válságot
Privátbankár.hu | 2009. április 17. 15:05
A vártnál jobb eredménnyel zárta az idei első negyedévét az amerikai Citigroup pénzügyi csoport. Mint pénteken közölték, adózott eredménye 1,6 milliárd dollár lett, az elsőbbségi részvények utáni osztalékveszteség figyelembevételével azonban mínusz 966 millió dollárral zárhatja a nevezett időszakot.
Egy évvel ezelőtt még 5,1 milliárd dollár, a tavalyi negyedik negyedévben pedig 17,2 milliárd dollár volt a csoport vesztesége, így az idei első negyedévi a pénzügyi válság kitörése, 2007. második negyede óta a legkedvezőbb eredmény. Mindezt 24,8 milliárd dolláros bevétel mellett sikerült elérni, ami kétszerte nagyobb a 2008. első negyedévi bevételnél.
A Citigroup egyike volt a pénzügyi válság legnagyobb amerikai "sérültjeinek", az amerikai államnak garanciavállalás mellett egy 20 milliárd dolláros pénzügyi mentőövet kellett dobnia a megmentéséhez, az idei tőzsdei fellendülés azonban nyereségessé tette számára már az év első két hónapját.
Lapátra tehetik a két gigavállalatot
Újra pluszban a Citigroup MTI
Cikkek
OTP kötvényéből 6,259 milliárdot jegyeztek
Privátbankár.hu | 2009. április 17. 14:59
Az OTP Bank Nyrt. által kibocsátott OTP 2010/III fix 9 százalékos kamatozású kötvény harmadik sorozatából 6,259 milliárd forintnyit jegyeztek le a befektetők - közölte a bank a BÉT honlapján pénteken. Az OTP Bank Nyrt. minden jegyzést elfogadott az április 17-ig tartó jegyzési időszak végén, így a sorozat össznévértéke 18,415 milliárd forint.
A kötvénysorozat negyedik részletét április 20-24. között lehet jegyezni a névérték 98,76 százalékán, a bruttó hozam (EHM) 11,0 százalék. A 10 ezer forint névértékű, a kamatot lejáratkor, egy összegben fizető kötvényekből a természetes személyeken kívül kizárólag az OTP Bank jegyezhet, a legkisebb jegyezhető mennyiség 100 ezer forint. A sorozatot nem vezetik be a Budapesti Értéktőzsdére, a kötvényekre az OTP Bank vételi és eladási árfolyamot jegyez.
Mibe fektessünk ilyen viharos időkben?
Jól ment a Diákhitel-kötvény
ÁKK: 34 milliárdért vett vissza kötvényeket MTI
Cikkek
Magasabb áfa: Bajnaiék még rátesznek két lapáttal?
Privátbankár.hu | 2009. április 17. 14:54
A két héttel ezelőtt felvázolt megszorító csomagnál is többre van szükség: az új kormány már 25%-os áfával számol és a magánnyugdíjpénztári tagokat is elengedné
Cikkek
A szociális tárca menti meg a tarnabodi üzemet?
Privátbankár.hu | 2009. április 17. 14:25
A Szociális és Munkaügyi Minisztérium 9,2 millió forint összegben, azonnali egyedi támogatási döntéssel, segítséget nyújt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat "Befogadás" Szociális és Foglalkoztató Nonprofit Kft.-nek, hogy tovább folytathassa tarnabodi hulladékbontó üzemében közhasznú tevékenységét.
A támogatással további egy évig lehetővé válik 33, korábban tartósan állást kereső továbbfoglalkoztatása - áll a szaktárca pénteki közleményében. A non-profit szervezet a Befogadó falu program keretében ad munkát dolgozóinak, akik korábban Budapesten élő hajléktalanok voltak. Ők öt évvel ezelőtt kaptak állást és házat a Heves megyei településen a szociális tárca, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Hajléktalanokért Közalapítvány és a helyi önkormányzat összefogása nyomán.
Az üzem működése azért került veszélybe, mert a gazdasági válság hatására harmadára csökkent a bontásból származó, úgynevezett másodlagos nyersanyagok ára, és a szervezet számára támogatási lehetőség a pályázati kiírás szerint nem volt biztosítható.
A minisztérium az egyedi támogatással biztosítja, hogy még a világgazdasági válság közepette is megmaradjon a társadalmilag elesett, nehéz helyzetben lévő emberek esélye a munkavégzésre - áll a közleményben.
Nem kapott pénzt a hulladékbontó - pedig megérdemelné? MTI
Cikkek
Megvan, ki lép Oszkó Péter helyére
Privátbankár.hu | 2009. április 17. 14:19
A Deloitte Gion Gábor vezető partnert nevezte ki a Deloitte Magyarország új vezérigazgatójává. Gion Gábor (41) Oszkó Péter helyébe lép, aki pénzügyminiszterként folytatja pályafutását.
Gion Gábor széleskörű szakmai tapasztalattal rendelkezik, 2007 decembere óta a Deloitte könyvvizsgálói üzletágának vezetője, ahol az üzletág fejlesztése mellett a szakma legtehetségesebb fiataljainak felkutatása is a feladatai közé tartozott. A 41 éves, angolul, horvátul és szerbül is beszélő, matematikus végzettségű szakember számos nemzetközi és hazai társaság auditjáért, vállalatfelvásárlások, illetve vállalatok tőzsdére lépésének (IPO) előkészítéséért, valamint vállalati átvilágítások irányításáért volt felelős. Az energia- és termelőipar nemzetközi szakértőjeként Gion Gábor vezeti az Energia és energiahordozók szektor iparági csoportját Deloitte-nál.
A Deloitte Adóosztályának vezetését dr. Kövesdy Attila, a Deloitte nemzetközi adótanácsadásért felelős partnere veszi át Oszkó Pétertől.
"Oszkónál fennáll az összeférhetetlenség"
Elmondta terveit az új pénzügyminiszter
Bajnai: a válságot akarom legyőzni, nem a többieketPrivátbankár
Cikkek
Már 23 párt készül az EP-választásokra
Privátbankár.hu | 2009. április 17. 13:48
Újabb pártot vett nyilvántartásba pénteken az Országos Választási Bizottság (OVB) a június 7-ei európai parlamenti választásra, a Pajzs Szövetséget. A testület korábban már döntött 22 párt nyilvántartásba vételéről. Eddig - a kérelmezés sorrendjében - a Magyar Kommunista Munkáspárt, a Magyar Republikánus Politikai Párt, a Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt, a Magyar Szocialista Párt, a Szociáldemokrata Párt, a Független Kisgazda-, Nemzeti Egység Párt, a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Magyarországi Kisebbségek Pártja, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, a Magyar Szociális Zöld Párt, a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt vetette magát nyilvántartásba.
Múlt héten vették nyilvántartásba a Magyar Demokrata Fórumot, a Szabad Demokraták Szövetségét, a Zöldek Pártját, az MCF Roma Összefogás Pártot, a Magyar Igazság és Élet Pártját, a Lehet Más a Politika nevű pártot, a Humanista Pártot, a Centrum Összefogás Magyarországért nevű pártot, a Megújult Magyarországi Roma Összefogás Pártot és ezen a héten kedden az Internetes Demokrácia Pártját.
A Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt bejelentette, hogy közös listát kívánnak indítani, és szintén közös listát állít a Lehet Más a Politika és a Humanista Párt. Így összesen eddig 23 pártot vettek nyilvántartásba. A nyilvántartásba vétel jelentőségét az adja, hogy csak azok a pártok gyűjthetnek ajánlószelvényeket, amelyek az OVB-nél regisztráltatták magukat.
Az ajánlószelvényeket és az értesítőket a több mint nyolcmillió választópolgárnak április 6-10. között kellett megkapnia. A választáson listát állítani szándékozó pártoknak 20 ezer érvényes ajánlást kell összegyűjteniük május 8-áig. A szelvények gyűjtését az adatvédelmi biztosnál is be kell jelenteniük.
EP-kampány: szabadon költekezhetnek a pártok
Érdektelenségbe fulladhat az EP-választás
El lehet-e adni az EP-választásokat?
EP-választás: nyaralni fog, de szavazna?
MTI
Cikkek
Kiss Péternek külön rendeletet írtak
Privátbankár.hu | 2009. április 17. 13:41
Bajnai Gordon kormányában is négy kabinet működik, hasonlóan mint elődjénél, Gyurcsány Ferencnél - derült ki a Magyar Közlöny legutóbbi számból. Az erről szóló rendeletet Bajnai Gordon írta alá húsvét hétfőn - még a miniszterelnök helyetteseként. Négy kabinet működik Bajnai Gordon miniszterelnöksége alatt: a kormánykabinet, a gazdasági, a nemzetbiztonsági és a társadalompolitikai kabinet.
A korábbiakhoz képest változás, hogy Kiss Péter, aki eddig a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) vezetőjeként irányította a társadalompolitikai kabinet, ezt most a társadalompolitika összehangolásáért felelős tárca nélküli miniszterként teszi.
A többi kabinet ugyanabban az összetételben működik tovább. A kormánykabinet közreműködik a kormány általános politikájának meghatározásában, és állást foglal, irányt mutat a kiemelkedő jelentőségű szakpolitikai kérdésekben, vitás ügyekben. Ez a testület hetente ülésezik, lényegében előkészíti a kormány üléseit. A kormánykabinetet a miniszterelnök vezeti, rajta kívül tagja a másik három kabinet vezetője, és két miniszter, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető Molnár Csaba, illetve a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter, akinek személyét még "keresik". Egy kormányrendelet szerint őt addig a Hónig Péter közlekedési tárcavezető helyettesíti.
A gazdasági kabinetet Oszkó Péter pénzügyminiszter, a nemzetbiztonsági kabinet pedig a titkosszolgálatotokat irányító Ficsor Ádám vezeti. A kormánykabinetnek az MSZP-frakcióvezetője is állandó meghívottja, miután azonban Lendvai Ildikó távozott a képviselőcsoport éléről, ő kikerült ebből az egyeztető testületből.
Az ezzel egy időben megjelent másik kormányrendelet azt rögzíti, hogy az új, a társadalompolitika összehangolásáért felelős tárca nélküli miniszter - azaz társadalompolitikai miniszter - milyen feladatokat lát el. Kiss Péterhez tartozik e rendelet szerint a társadalompolitikai, a kormányzati társadalmi kapcsolatok összehangolása, a nemzetpolitika és a kisebbségpolitika.
Ön szerint meddig lesz miniszterelnök Bajnai Gordon? Szavazzon!
A tárca nélküli miniszter javaslatot tesz a kormánynak a társadalmi partnerekkel való egyeztetés programjára, összehangolja a társadalmi párbeszéd intézményrendszerében a kormányzati álláspontot, s kapcsolatot tart kormány társadalmi partnereivel. Kiss Péter a munkatársaival a Miniszterelnöki Hivatalból már át is költözött a Földművelésügyi Minisztérium épületébe. A miniszteri kabinet Molnár Károly korábbi kutatás-fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter irodáit foglalta el. Ez a poszt az új kormányban megszűnt.
A Magyar Közlöny legfrissebb, csütörtöki száma rögzíti, hogy a kormányfő négy államtitkárt nevezett ki a Miniszterelnök Hivatalba: Csizmár Gábort - aki a MeH államtitkára volt, Szigetvári Viktor kabinetfőnököt, Baja Ferencet, a korábbi infokommunikációért felelős kormánybiztost és Tordai Csabát.
Elkötelezett miniszterekre számít Bajnai
MSZP: fizessenek a gazdagok!
Barátibb adókat akar Bajnai
Járai: 2 év alatt 10% felett lesz a GDP-visszaesés
Őszre derül ki, mennyit ér az új kormány
A megszorítás az utolsó reményünk
"Orbán nyugodtan hátradőlhet"
Magyarország "bukott angyallá" lesz?
Bajnai igazságosan tolná a fűnyírót
MTI
Cikkek
A Ganz különalkut ajánlott a hitelezőknek
Privátbankár.hu | 2009. április 17. 13:34
Több mint 200 hitelező várja a pénzét, a Ganz Acél tartozása összesen 3,6 milliárd forint. A székházért kapott pénznek már csak az ötöde van meg
Cikkek
GE: 36%-os veszteség, 26 centes részvény
Privátbankár.hu | 2009. április 17. 13:20
A General Electric adózott eredménye 36 százalékkal csökkent az év első negyedében - jelentette be a konszern pénteken. Elsősorban a csoport pénzügyi ágazatát sújtotta a globális recesszió, az ipari részlegekhez befutó rendelésállomány stabilnak mutatkozott.
A világ első számú repülőgép hajtómű és erőművi turbina gyártójának adózott eredmény 2,74 milliárd dollárt tett ki, részvényenként 26 centet, szemben az egy évvel korábbi 4,3 milliárd dolláros, részvényenkénti 43 centes eredménnyel.
A hívás megszakadt: 90%-ot vesztett a Nokia
Még nincs vége a banki kirúgásoknak
Nem fizet osztalékot az OTP
Tíz százalék pluszt hozott a Citibank MTI
Cikkek
Írországot vizsgálják - újabb pofon?
Privátbankár.hu | 2009. április 17. 13:10
Leminősítési felülvizsgálat alá vette pénteken az euróövezeti alapító tag Írország "Aaa" szintű kormánykötvény-adósi besorolását a Moody´s Investors Service, amely szerint az ír gazdaság állapota már nincs azonos szinten az e lehetséges legjobb adósosztályzattal ellátott többi országéval.
Az elmúlt néhány hétben a másik két nagy hitelminősítő, a Fitch Ratings és a Standard & Poor´s már megvonta Írországtól ezt az elit adóskockázati besorolást, a súlyos recesszióra és az adósságráták meredek emelkedésére hivatkozva. Írország a második euróövezeti alapító tagállam, amely elvesztette a lehető legjobb minősítést: az S&P nemrég Spanyolországtól is megvonta az "AAA" adósosztályzatot.
A Moody´s az ír negatív figyelőlista bejelentéséhez fűzött pénteki londoni elemzésében azt írta: az ír gazdaság súlyos mértékű kiigazításon megy át, ami az alacsony adószintre és a pénzügyi szolgáltatásokra épülő gazdasági modellt veszélyezteti. A hitelminősítő szerint a kormányzat adósi pozíciói valószínűleg tartósan károsodnak.
Írország ugyan nem az egyetlen olyan ország, amelynek meredeken romlanak az adósi mutatói, a szintén "Aaa" besorolású, hasonló szerkezeti problémákkal küszködő nagyobb gazdaságokkal összehasonlítva azonban hátrány az ír gazdaság kis mérete és a fő szektorok eddigi dinamikájának eróziója, áll a Moody´s elemzésében.
Magyarország "bukott angyallá" lesz?
Kirobbanó formában a magyar államadósság
Fekete napja volt a baltiaknak
Még a legdurvább forgatókönyv is optimista MTI
Cikkek
Vészhelyzetben van-e Ausztria?
Privátbankár.hu | 2009. április 17. 13:00
Ausztria állítólagos pénzügyi vészhelyzetének lehetőségéről robbant ki vita a héten. Az IMF vezérigazgatója szerint nem ad okot különösebb aggodalomra, hogy az alpesi ország bankjainak erős a kelet-európai kitettsége.
Dominique Strauss-Kahn igen jónak minősítette Ausztria gazdasági helyzetét az osztrák rádiónak nyilatkozva. A helyzetet védték előtte már osztrák pénzügyi vezetők, a tárca és a jegybank feje is, akik vitába szálltak a Nobel-díjas közgazdász, Paul Krugman minap hangoztatott nézetével, miszerint Ausztria gondokkal terhelt helyzetbe kerülhet jelentős kelet-európai gazdasági-pénzügyi elkötelezettsége miatt, és ezért bankjait is meg kell majd menteni. Krugman egyenesen Izland és Írország mögé sorolta a bajban lévő országok listáján Ausztriát. Abszurd ez az elképzelés - kommentálta Josef Pröll pénzügyminiszter.
Az IMF vezetője szerint is a kelet-európai indíttatású gondok nem csak Ausztriára hatnak ki, hanem épp úgy érinthetik Olaszországot, Belgiumot, Franciaországot, Németországot. Ezeknél Ausztriának sem lehetnek súlyosabb gondjai, viszont az, hogy számos országra hatnak Kelet-Európa nehézségei, jelzi, hogy milyen fontos a kelet-európai térség - mondta.
Az osztrák cégek nem szakadnak bele a válságba
Az osztrákok nem engednek a banktitokból
A Fitch nem félti Ausztriát MTI
Cikkek
Áprilisban már nem lesz meg a budapesti büdzsé
Privátbankár.hu | 2009. április 17. 12:44
Várhatóan áprilisban sem lesz költségvetése a Fővárosi Önkormányzatnak. A büdzsé tervezetéről tartott pénteki frakcióvezetői egyeztetésen ugyanis az MSZP, az SZDSZ és az MDF egyetértett azzal, hogy egy hónappal hosszabbítsák meg az önkormányzatnak az átmeneti finanszírozásról szóló rendeletét, amely a hó végéig érvényes - tudta meg az MTI a találkozó részvevőitől.
Az önkormányzatnak március 15-éig kellett volna elfogadnia a költségvetését. Hunvald György (MSZP) előzetes letartóztatása miatt azonban megszűnt az MSZP-SZDSZ egyfős önkormányzati többsége. Így azóta hosszabbítják az átmeneti finanszírozásról szóló rendelet érvényességét, és egyeztetnek az ellenzék által javasolt módosításokról. Költségvetés hiányában ötmilliárd forint körüli összeggel kevesebb pénzt kap havonta a főváros az államtól, és ezért számos megszorítás történt a városházán. A dolgozók például március óta nem kapják a maximum 30 százalékos bérkiegészítéseket, eltérítéseket és a ruhapénzt sem.
Steiner Pál MSZP-frakcióvezető a találkozó egyetlen pozitívumának azt tartja, hogy ha április végéig nem fogadják el a költségvetést, akkor egy hónappal meghosszabbítják az átmeneti finanszírozást. Mint mondta, a találkozón a Fideszt is képviselő Bagdy Gábor KDNP-frakcióvezető, számára érthetetlen módon, az átmeneti finanszírozásról szóló rendelet érvényességének meghosszabbítását annak tételes felülvizsgálatához kötötte. Hozzátette, úgy tűnik számára, hogy Tarlós István különböző indokok alapján, de gyakorlatilag felfüggesztette a részvételét ezeken a megbeszéléseken. Bagdy Gábor érveléséből, tárgyalási magatartásából pedig azt szűrte le, hogy a Fidesz-KDNP-nek nem fontos a város, az intézmények működése, a munkahelyek biztosítása. Kizárólag az a fontos, hogy minél nagyobb instabilitást teremtsenek, és nem kívánják megszavazni a költségvetést - tette hozzá.
Káosz Budapesten - merre ne menjen vasárnap?
4-es metró: kéthetes ultimátumot kapott a Bamco MTI
Cikkek
Ingyen adják a Saabot, csak vigyék
Privátbankár.hu | 2009. április 17. 11:54
Ingyen túladna a Saab svéd autógyáron a tulajdonos, a csőd szélén álló General Motors (GM), írta pénteki számában a Financial Times.
A londoni gazdasági napilap szerint a fizetésképtelen svéd társaságért 20 komoly érdeklődő jelentkezett. Vannak köztük pénzügyi befektetők és "nemzetközi autógyárak is" - mondta a lapnak Jan-Ake Jonsson, a Saab Automobile AB ügyvezető igazgatója.
A tervek szerint tíz kiválasztott érdeklődővel részletesen áttekintik a cég helyzetét, majd tovább szűkítik a listát és végül két-három partnerrel kezdenek konkrét tárgyalásokat - mondta Jonsson. A cél az, hogy május végére, június elejére befektetőt találjanak. Az ügyvezető igazgató arról nem beszélt, hogy mekkora összegért cserélhet gazdát a cég.
Egy név nélkül nyilatkozó, az ügyet közelről ismerő forrás szerint a GM akár "ingyen is megválna" a Saabtól - írta a Financial Times. A svéd társaság nem kommentálta a lap értesülését.
Hátramenetben az autópiac
Pénzt szimatol az Opel
Több száz embert kirúg a SaabMTI
Cikkek
Bokros ellátta tanácsokkal Bajnait
Privátbankár.hu | 2009. április 17. 11:50
Bokros Lajos szerint az új kormánynak a rövid távú válságkezelő intézkedésekkel párhuzamosan meg kell alapoznia a hosszú távú szerkezeti reformokat is
Cikkek
24 százalékot zuhant az eurózóna exportja
Privátbankár.hu | 2009. április 17. 11:46
Az eurózóna 16 tagországának exportja 24 százalékkal csökkent februárban az egy évvel korábbi szinthez képest, és 99,2 milliárd eurót tett ki, az import pedig 21 százalékkal 101,2 milliárd dollárra csökkent - jelentette az Eurostat.
A gazdasági válság globális kereskedelmet érintő hatását tükrözi az is, hogy az eurózóna külkereskedelmi mérlege - szezonális hatásokkal - 2,0 milliárd eurós hiánnyal zárt februárban az egy évvel korábbi 1,7 milliárd eurós többlettel szemben. A szezonális hatásokkal kiigazítva a passzívum 4 milliárd eurót ért el, szemben a januári 5,4 milliárd eurós mérleghiánnyal.
Januárhoz viszonyítva a kivitel 0,5 százalékkal 103,3 milliárd euróra, a behozatal 0,8 százalékkal 1076,2 milliárd euróra mérséklődött.
Magyar mélységben a szlovén ipar
Jövőre kezd lábadozni az euróövezet
Mélyebb az euróövezeti recesszió
Külker: 100 millió eurót pakoltunk rá a hiányra!
MTI
Cikkek
Elkötelezett miniszterekre számít Bajnai
Privátbankár.hu | 2009. április 17. 11:39
Bajnai Gordon szerint az új kormány felelőssége a rövid ideig tartó mandátuma ellenére is nagyon nagy, ezért a kormánytagoktól ehhez illő elszántságot, komolyságot, őszinteséget, együttműködést és helyenként önfeláldozást vár el
Cikkek
Nem nyúlnak az alapkamathoz
Privátbankár.hu | 2009. április 17. 11:32
A monetáris tanács nem változtat a jegybanki alapkamat 9,5 százalékos szintjén hétfőn a Reuters felmérése szerint
Cikkek
Nyárra talán lesz büdzséje Budapestnek
Privátbankár.hu | 2009. április 17. 11:01
Várhatóan áprilisban sem lesz költségvetése a Fővárosi Önkormányzatnak.
Cikkek
Kétezer dolgozótól megválik a telefongyár
Privátbankár.hu | 2009. április 17. 10:39
A várakozásoknak megfelelően, 370 millió euró adózás előtti veszteséggel zárta az idei első negyedévet a világ negyedik legnagyobb mobiltelefon-gyártója, a Sony-Ericsson, amely az üzleti eredmények mellett kétezer fős elbocsátást is bejelentett.
A svéd Ericsson és a japán Sony Corp. közös vállalatának első negyedévi veszteségét 371 millió euróra várták az elemzők. A cég bevétele 1,74 milliárd euróra esett vissza az egy évvel korábbi 2,7 milliárd euróról.
A vállalat világszerte 14,5 millió készüléket adott el, ami 35 százalékkal kevesebb, mint 2008 első három hónapjába. A Nokia, a Samsung és az LG után a negyedik helyen álló mobiltelefon-gyártó piaci részesedése így 8-ról 6 százalékra zsugorodott a tavalyi negyedik negyedévhez képest. A készülékek átlagára egy euróval 120 euróra csökkent. (A Nokia tegnap közölte, hogy átlagára 71 euróról 65-re csökkent).
Anders Runevad, a Sony-Ericsson alelnöke szerint főként a latin-amerikai, indiai és afrikai piacon veszítettek teret, ahol az olcsó készülékek a népszerűek, cég azonban a piaci részesedés helyett a bevétel növelésére koncentrál.
A társaság a korábban bejelentett 480 millió eurós takarékossági program mellett tovább farag a költségekből és megválik kétezer, részmunkaidőben foglalkoztatott dolgozótól. A Sony Ericsson előrejelzése szerint a mobiltelefonok világpiaca idén legkevesebb 10 százalékkal szűkül. A cég bevétele a tavalyi negyedik negyedévben 23 százalékkal 2,9 milliárd euróra mérséklődött az egy évvel korábbi 3,8 milliárdról. Az adózás utáni nyereség az év egészében 73 millió euró volt, a 2007-ben elért 1,1 milliárd után.
Nem ad ingyen laptopot az Ericsson
Már 12 milliónál is több mobilunk van
Ötezer dolgozóját kirúgja az EricssonMTI
Cikkek
Nem bír feltámadni az építőipar
Privátbankár.hu | 2009. április 17. 09:23
Az építőipari termelés volumene februárban a kiigazítatlan és a munkanaptényezővel kiigazított adatok szerint is 5,9 százalékkal csökkent
Cikkek
Kevesebbet keresünk, mint tavaly
Privátbankár.hu | 2009. április 17. 09:08
A reálkeresetek 4,3 százalékkal csökkentek január-februárban - 3,1 százalékos fogyasztóiár-index mellett - az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Cikkek
Az elemzőcégek is húznak a nadrágszíjon
Privátbankár.hu | 2009. április 17. 08:55
Bár a zavarossá vált belpolitikai helyzetben mind több cég rendel politikai analízist a hazai műhelyektől, az elemzőcégek megszenvedik a válság hatásait. Több műhely is elbocsátásokra kényszerült, illetve átszervezést hajtott végre - írta a Napi Gazdaság.
Erőteljesen megérzi a válságot a Vision Consulting. Az intézet már 2006 óta teljes egészében a gazdasági szereplők számára nyújtja szolgáltatásait, politikai vagy állami szervezetnek nem dolgozik, így a megrendelések száma szükségszerűen csökkent - mondta a Napinak Török Gábor politológus, az intézet igazgatója. Eddig a költségcsökkentés miatt a nyolc elemző munkatárs közül kettőt kellett elbocsátani, más jellegű megszorításra nem volt szükség - tette hozzá.
A politikai kockázatokkal kapcsolatos elemzések tekintetében a bel- és külföldi megrendelések növekvő trendjéről számolt be a Political Capital Institute igazgatója. A válságra a Political Capitalt is magában foglaló cégcsoport megelőző ésszerűsítésekkel reagált, ezek keretében történtek személyi átszervezések is, de összességében a dolgozói létszám nem csökkent - mondta.
A válság kedvezőtlen hatásait a közelgő választások által generált megrendelések ellensúlyozzák a Nézőpont Intézet Zrt. esetében is - mondta Milován Orsolya, a közvélemény-kutatással, elemzéssel és tanácsadással foglalkozó cég sajtófőnöke. A válság miatt eddig egyetlen munkatárstól sem kényszerültek megválni.
A Századvég Alapítványt eddig elkerülte a válság, a józan gondolkodás persze prioritás lett - mondta az alapítvány kutatási igazgatója, G. Fodor Gábor.
Rosszabb helyzetben van viszont a Méltányosság Politikaelemző Központ. Itt a válság következtében kiiktatódtak a fő finanszírozási pontok, vagyis több támogató is elpártolt - mondta Antal Attila, az intézet elemzője. A bevételkiesés a személyi állomány átstrukturálódásával járt, két munkatárstól is megváltak, az "elemzői mag" ugyanakkor megmaradt.
Fél év múlva véget érhet a recesszió
"Bajnai hozzáértő figura, sikerülhet neki"
Bajnai visz be minket az euró előszobájába? MTI
Cikkek
A következő negyedévben sem lesz kötvényaukció
Privátbankár.hu | 2009. április 17. 08:45
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) a következő negyedévben, május és július között, nem folytatja az októberben felfüggesztett kötvényaukciókat, a diszkont kincstárjegyek aukciói ugyanakkor a megszokott rendben folytatódnak, és az eddig heti rendszerességgel tartott visszavásárlási aukciók is csak lehetséges időpontokkal szerepelnek a tervezetben - derül ki az ÁKK honlapján nyilvánosságra hozott három hónapos kibocsátási tervből.
Az ÁKK május és július között 760 milliárd forint értékben tervez diszkont kincstárjegy aukciót, miközben ebben az időszakban 860 milliárd forint értékben jár le diszkont kincstárjegy. Az időszakban csupán egyetlen kötvény, a 2009/C jár le - 244,8 milliárd forint értékben. A lakosságnak szánt kamatozó kincstárjegyek lejáró és eladni tervezett összege megegyezik, 68,9 milliárd forintot tesz ki.
A három hónapos diszkont kincstárjegyek tervezett aukciós értékesítésének értéke 520 milliárd forint, a lejáró papíroké 490 milliárd forint; a tizenkét hónapos diszkont kincstárjegyek esetében a tervezett kibocsátás összege 240 milliárd forint, a lejáró papíroké pedig 370 milliárd forint.
A tervezetből az derül ki, hogy kötvényaukcióra minden második csütörtökön kerülhet sor, visszavásárlási kötvényaukciót pedig májusban és júniusban hetente, júliusban kéthetente tarthatnak.
Az ÁKK a pénzügyi válság miatt - és az IMF hitelcsomagjának odaítélése után - függesztette fel a rendszeres kötvényaukciókat; azóta csak februárban tartottak egy kísérleti jellegű aukciót. A diszkont kincstárjegyek aukciói ugyanakkor szünet nélkül folytatódtak.
Március közepe óta heti rendszerességgel folynak a visszavásárlási aukciók - lehetőséget nyújtva az állampapírok eladására a másodlagos piac kiszáradása mellett is. Az Econews számításai szerint az ÁKK az év eleje óta mintegy 376 milliárd forint értékben vásárolt vissza magyar államkötvényeket.
A kincstárjegyek iránt csak az érdeklődés nőtt
Államkötvények: megugrottak a hozamok
Kincstárjegy: jelentős hozamnövekedés
Sikeresen éledt újra a kötvénypiacMTI
Cikkek
Újraírják a befalapok szabályait
Privátbankár.hu | 2009. április 17. 08:39
A BAMOSZ szerint az alapokat érintő szabályozás megérett a változtatásra, a szövetség kiküszöbölné például az ingatlanalapokkal kapcsolatban fölmerült problémákat
Cikkek
Biztosítás: felejtse el a papírmunkát!
Privátbankár.hu | 2009. április 17. 08:34
Megkezdte működését az AEGONdirekt.hu, amely az interneten keresztül már indulásakor is biztosítási szolgáltatások széles körét kínálja
Cikkek
Nem hagyhatnak magunkra az anyabankok
Privátbankár.hu | 2009. április 17. 08:30
A nyugat-európai EU-bankok szükség esetén támogatni fogják stratégiai jelentőségű befektetésnek számító kelet-európai érdekeltségeiket
Cikkek
Megjósolhatatlan a forint árfolyama
Privátbankár.hu | 2009. április 17. 08:04
A forint mozgását nem lehet előre jelezni most, hogy a gazdaságiminiszter-jelölt visszalépésével folytatódik a politikai bizonytalanság, és gyatra a külföldi befektetők érdeklődése
Cikkek
Veres kigolyózza Mesterházyt?
Privátbankár.hu | 2009. április 17. 07:46
Abba a generációba tartozom, amelyiknek már folyamatosan versenyezni kellett, az én életemben ez természetes - mondta Mesterházy Attila annak kapcsán, hogy Veres János személyében kihívója akadhat az MSZP frakcióvezetői posztjára.
Az MSZP frakcióvezető-helyettese a csütörtöki frakcióülés után újságíróknak hangsúlyozta: eddigi politikai pályája is arról szólt, hogy minden pozícióját versenyben nyerte el, így történt az alelnökké válása is.
"Egy demokratikus pártban ez természetes, örülök, hogy nálunk nem úgy történik ez, mint a legnagyobb ellenzéki pártban, ahol a pártelnök kijelölheti, hogy kit tart alkalmas frakcióvezetőnek" - fogalmazott Mesterházy Attila.
Az MTI több szocialista politikustól csütörtökön megtudta, hogy Mesterházy Attila mellett Veres János is kapott jelölést az MSZP frakcióvezetői posztjára a munkacsoportoktól.
Lendvai Ildikó többek között azzal a feltétellel vállalta a pártelnöki felkérést, hogy ha a frakcióvezetői posztról leköszön, akkor helyette Mesterházy Attila jelenlegi frakcióvezető-helyettest választják meg a képviselőcsoport vezetőjének.
Az MTI úgy értesült, hogy a leköszönő frakcióvezető kongresszusi bejelentésének ellenére, a frakció több munkacsoportja is jelölte a tisztségre Veres János távozó pénzügyminisztert. Az információk szerint egyes munkacsoportok csak Mesterházy Attilát, mások csak Veres Jánost támogatják, míg vannak olyanok, amelyek mindkét politikus jelölésére javaslatot tettek.
Ön szerint meddig lesz miniszterelnök Bajnai Gordon? Szavazzon!
MSZP: fizessenek a gazdagok!
Járai: 2 év alatt 10% felett lesz a GDP-visszaesés
Őszre derül ki, mennyit ér az új kormány
A megszorítás az utolsó reményünk
"Orbán nyugodtan hátradőlhet"
Magyarország "bukott angyallá" lesz?
MTI
Cikkek
Bokros nem gombot nyomni megy Brüsszelbe
Privátbankár.hu | 2009. április 17. 07:43
Az MDF olyan embert juttat az Európai Parlamentbe Bokros Lajos személyében, aki nemcsak gombnyomogató lesz, hanem meghatározó szereplője a válság megoldásának
Cikkek
Gaskó egyedül maradt a sztrájkkal
Privátbankár.hu | 2009. április 17. 07:32
Nem csatlakozik a Mozdonyvezetők Szakszervezete és a Vasutas Szakszervezet a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének szervezetei által április 30-ára hirdetett sztrájkhoz
Cikkek
Részvényeket cserélt a Mol és az OTP
Privátbankár.hu | 2009. április 17. 07:27
Az OTP Bank Nyrt. (OTP) a Mol Nyrt.-vel (Mol) megkötött részvénycsere-szerződés és részvényswap-megállapodás keretében 24 millió darab OTP törzsrészvényt idegenített el 5.010.501 darab Mol "A" sorozatú törzsrészvény ellenében - közölte a pénzintézet a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
A részvényswap-megállapodás lejárata 2012. július 11., eddig az időpontig bármelyik fél kezdeményezheti az ügylet pénzbeli vagy fizikai elszámolását. Ennek keretén belül az OTP vételi joggal rendelkezik legfeljebb 24 millió darab OTP törzsrészvényre. A törzsrészvények elidegenítésével az OTP magyar előírások szerint számított egyedi tőkemegfelelési mutatója 125 bázisponttal emelkedik.
A tranzakció következtében a bank saját tulajdonában lévő OTP törzsrészvények állománya 3.621.602 darabra változott. A csoporttagoknál lévő részvények darabszáma a 2009. március 30-i állapot szerint 2.098.560 darab. A saját részvény állomány összesen 2,04 százalék.
Friss tőzsdei árfolyamok a PrivátbankáronMTI
Cikkek
Mindegy, hogy Orbán vagy Bajnai?
Privátbankár.hu | 2009. április 17. 07:27
A Szonda Ipsos közvélemény-kutatása szerint növekszik a bizalom Bajnai Gordon válságkezelő programja iránt - írta pénteki számában a Népszabadság. Az új kormányfő megválasztása utáni napon készült felmérésből az is kiderült: a válaszadók ugyanannyira tartják alkalmasnak a kormányzásra Bajnai Gordont, mint Orbán Viktort.
A szerdán országos, telefonos, ezer ember megkérdezésével készült kutatás szerint - az április 1-jén, Bajnai Gordon hivatalos jelölése előtt készült felméréshez képest - nőtt a bizakodók aránya: a két héttel korábbi 28 százalékhoz képest most 35 százaléknyian vannak azok, akik szerint a Bajnai-kormány tevékenysége javítani fog az ország helyzetén, miközben 25-ről 18 százalékra csökkent azok aránya, akik ennek az ellenkezőjét várják - írta a napilap.
A bizonytalan szavazók meglepően nagy arányban (38 százalék) tekintenek bizakodva a felálló új kormány működése elé. Igaz, ugyanennyien vannak körükben, akik se pozitív, se negatív változásra nem számítanak - olvasható a Népszabadság megbízásából készített közvélemény-kutatásban.
A bizonytalan szavazók az új miniszterelnököt alkalmasabbnak vélik (ötfokú skálán átlagosan 2,8 pontot kapott), mint Orbán Viktort (2,4). A válaszadók összessége ugyanakkor alig lát különbséget a két politikus alkalmasságában (2,7 és 2,8) - tűnik ki az elemzésből.
A miniszterelnök első parlamenti beszédében bejelentett intézkedései közül az állami vállalatok vezetőinek bércsökkentése szinte osztatlan sikert aratott a társadalomban (4,4-es átlag egy ötfokú skálán), míg a szociális kiadások visszafogását inkább elutasítják (2,4). A megkérdezettek 79 százaléka gondolja úgy, hogy a gazdaság rendbetételéhez mindenképpen szükség van megszorításokra, és 84 százalék vélekedik úgy, hogy a Fidesz is megszorításokat vezetne be, ha kormányra kerülne - derült ki a kutatásból.
Ön szerint meddig lesz miniszterelnök Bajnai Gordon? Szavazzon!
Barátibb adókat akar Bajnai
MSZP: fizessenek a gazdagok!
Járai: 2 év alatt 10% felett lesz a GDP-visszaesés
Őszre derül ki, mennyit ér az új kormány
A megszorítás az utolsó reményünk
"Orbán nyugodtan hátradőlhet"
Magyarország "bukott angyallá" lesz?
Népszabadság
Cikkek
Barátibb adókat akar Bajnai
Privátbankár.hu | 2009. április 17. 07:22
A kormányzati válságkezelő csomag azzal számol, hogy az idén 5,5-6 százalékos lehet a gazdaság visszaesése
Cikkek
MSZP: fizessenek a gazdagok!
Privátbankár.hu | 2009. április 17. 07:03
A munkahelyek megőrzésére, a foglalkoztatás bővítésére, a válság negatív társadalmi hatásainak csökkentése, és az arányos teherviselésre tettek konkrét javaslatokat a szocialisták az MSZP-frakció csütörtök esti ülésén, amelyen részt vett Bajnai Gordon miniszterelnök is.
Cikkek
Hónig helyettesíti a gazdasági minisztert
Privátbankár.hu | 2009. április 17. 06:59
Hónig Péter közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter helyettesíti a gazdasági minisztert - mondta Budai Bernadett kormányszóvivő az ATV Egyenes Beszéd című műsorában csütörtökön.
A szóvivő arra a kérdésre válaszolt így, hogy ki interpellálható a parlamentben gazdasági kérdésekben, miután Vahl Tamás csütörtökön visszalépett a gazdasági miniszterjelöltségtől.
A kormányszóvivő hozzátette: van egy pontos helyettesítési sor, ezt egy jogszabály határozza meg. Ez alapján a mindenkori gazdasági miniszter helyettesítését a közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter hivatott ellátni - mondta. Budai Bernadett hangsúlyozta: mivel ez utóbbi poszt a kormány megalakulásával be lett töltve, Hónig Péter helyettesítheti a gazdasági minisztert.
Vahl Tamás csütörtök reggel lépett vissza a miniszterjelöltségtől. Budai Bernadett korábban azt mondta: amint Bajnai Gordon értesült arról, hogy a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) korábban három esetben is elmarasztalta kartellvétség miatt az akkor még Vahl Tamás által vezetett SAP Hungary Kft.-t, azonnal szóbeli tájékoztatást kért a GVH vezetőjétől, és jelentést kért Vahl Tamástól.
Ön szerint meddig lesz miniszterelnök Bajnai Gordon? Szavazzon!
Vahl Tamás visszalépett - ki lesz a gazdasági miniszter?
"Orbán nyugodtan hátradőlhet"
Hivatalos: megalakult az új magyar kormány
Kartellezők: e-mailek buktatták le Vahl cégétMTI
Cikkek
Havonta tízezren kerülnek BAR-listára
Privátbankár.hu | 2009. április 17. 06:54
Több mint 37 ezer lakos került három hónap alatt a Központi Hitelinformációs Rendszerbe (KHR), közismertebb kifejezéssel a BAR-listára - írta a Magyar Nemzet.
A lap pénteki számában megjelent cikk szerint az adatokból az látszik, hogy havonta 12-13 ezer főről mondható el, hogy már több mint három hónapja tartozik a minimálbérnél magasabb összeggel a bankjának.
Jelenleg több mint 654 ezer magánszemély van a listán, míg tavaly decemberben ez a szám 617 ezer volt. Ugyanakkor a nem fizetett adósságok száma meghaladja az 1076 ezret. Ez 77 ezerrel több olyan hitelt jelent, amelyet vagy késve, vagy egyáltalán nem fizetnek az adósok.
A cégek esetében már árnyaltabb a kép. A listán tavaly év végén több mint 180 ezer cég szerepelt, az idén március végén azonban mindössze 179.500. Igaz a fizetetlen hitelek száma 10 ezerrel megemelkedett ez idő alatt - írta a Magyar Nemzet.
Magyarország "bukott angyallá" lesz?
Eladják alólunk a házat - féláron
Egyre több cég, egyre többel tartozik
Magyar Nemzet
Cikkek
Megmenekült a szobi szörp
Privátbankár.hu | 2009. április 17. 06:50
Napokon belül ismét megkezdődhet a termelés a szobi szörpüzemben, miután a felszámolásra jutott gyárat megvette egy Sári Tibor érdekeltségi körébe tartozó vállalkozás - írta a Napi Gazdaság. A lap pénteki számában megjelent értesülés szerint a vevő 450 millió forintot fizetett a felszámoló Vectigalis Zrt.-nek, és már a jövő héten átveszi az üzemet.
A Szikrai Borászati Kft.-ben is érdekelt Sári Tibor a Napinak elmondta, hogy 30-50 fővel indul újra a termelés a Szobi Italgyártó Kft.-nek elnevezett gyárban; magyar árut termelnek majd - hangsúlyozta az új tulajdonos -, nem importtermékek forgalmazására rendezkednek be. Jövőre már több mint egymilliárd forintos forgalmat terveznek.
A Szobi az egyik legismertebb hazai márkának számít, értékét 150-200 millió forintra teszik. Az egykori piacvezető szörpcéget 1967-ben hét észak-magyarországi termelőszövetkezet alapította, 1990-től részvénytársasági formában működött tovább. A kilencvenes évek végén a francia Teisseire cég vette meg a Szobi Szörp Gyümölcsfeldolgozó Rt.-t, majd 2005-ben eladta két magánszemélynek. A tulajdonosváltás nem járt sikerrel, a céget 2007 augusztusában bezárták: kötelezettségállománya akkor 3,6 milliárd forintra rúgott, ennek felével a Raiffeisen Banknak tartozott. A vállalkozást a kólagyártó cseh Kofola vette volna meg 2007-ben, de végül elálltak az üzlettől.
Salgótarján is elköszönhet egy nagy üzemétől
Vége a pölöskei szörpgyárnak
Senkinek sem szóltak, hogy bezár a szörpgyár?Napi Gazdaság
Cikkek
A mi bukszánk a legvékonyabb
Privátbankár.hu | 2009. április 17. 06:38
Vastagabb a szlovák buksza, mint a magyar - írta a Napi Gazdaság a Gfk Slovakia elemzése alapján, amely szerint tavaly az egy főre jutó vásárlóerő a visegrádi országok közül Szlovákiában nőtt a leggyorsabban.
A lap pénteki számában ismertetett elemzés alapján Szlovákiában 20 százalékkal, Lengyelországban 13, Csehországban 12, Magyarországon pedig csupán 2 százalékkal nőtt a vásárlóerő, azaz "lett vastagabb az átlagpolgár bukszája" 2008-ban.
Éves átlagos jövedelemben kifejezve a térség éllovasa továbbra is Csehország 6.412 euróval, a második Szlovákia 6.102 euróval, a harmadik Magyarország 5.549 euróval.
Az európai ranglista élén Liechtenstein áll, a második Luxemburg, a harmadik Svájc. Magyarországot megelőzi a három balti állam is.
Járai: 2 év alatt 10% felett lesz a GDP-visszaesés
Fél év múlva véget érhet a recesszió
Nem mi leszünk a világ sereghajtói Napi Gazdaság
Cikkek
Járai: 2 év alatt 10% felett lesz a GDP-visszaesés
Privátbankár.hu | 2009. április 16. 18:27
Járai Zsigmond volt jegybankelnök, a CIG Közép-európai Biztosító Zrt. felügyelőbizottságának elnöke szerint két év távlatában, azaz 2009-2010-ben akár 10-12 százalékos gazdasági visszaesés is lehet Magyarországon.
Az MNB volt elnöke ezt a véleményét csütörtökön Budapesten a "Mercedes fórum" című rendezvényen mondta. Járai Zsigmond szerint a költségvetési egyensúly megteremtése csak az egyik előfeltétel a gazdaság rendbetételérhez, a gazdasági fejlődés ösztönzésére azonban drasztikus és azonnali adócsökkentést kellene életbe léptetni.
Járai Zsigmond szerint Magyarországot nemcsak gazdasági- pénzügyi válság jellemzi, hanem jelen van a társadalmi és politikai válság is, ezt a négy krízist együtt kell kezelni. A volt jegybankelnök szerint olyan gazdaságpolitikára van szükség, amely a munkahelyek megvédésére, az új munkahelyek teremtésére helyezi a hangsúlyt, ezzel párhuzamosan az uniós támogatásokat ténylegesen a gazdaságba kell pumpálni, az állami bürokráciát pedig azonnal és jelentősen le kell faragni.
Őszre derül ki, mennyit ér az új kormány
A megszorítás az utolsó reményünk
A gyenge forint kikezdi az inflációt?
Bajnaival csak mélyebbre zuhanunk?
309,4 milliárd: kevesebb lett a márciusi hiány
MTI
Friss
Nemzetközi
Jó hírt kaptunk Brüsszelből
Pozitív volt Ursula von der Leyen telefonbeszélgetése Donald Trumppal.
15 perce
Makro / Külgazdaság
Varga Mihály jövő héten húz egyet a sakktáblán
A jövő héten kamatdöntő ülést tart a jegybank.
14 órája
MBH Bank elemzés
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
-
A biztató munkaerőpiaci adatok mellett inflációs veszélyre figyelmeztet az MBH Bank2024. június 28. 10:16
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Caramel politikai tartalmú koncertbeszédben szúrt oda Fidesznek, Hoppál Péter reagált
18:39
-
Sior: levelek haza - 20.
08:45
-
Elindult a végső visszaszámlálás – Magyar Péter Nagyváradon szólalt fel
15:58
-
Új vásártér jöhet létre a Petőfi téren – ha kitessékeli a városvezetés a Régiségvásárt a mostani helyéről
10:42
-
Megújuló infrastruktúra várja a Supermoto-világbajnokság mezőnyét Visontán
09:07
legolvasottabb
-
Itt vannak az első adatok Romániából, az első fordulóhoz képest hatalmas a változás – frissítve, megvan a győztes?
2025. május 18. 08:18
-
Megjöttek a 13 órás román adatok, továbbra is durvák a számok
2025. május 18. 13:03
-
Ennyi pénz kell egy nyugdíjasnak, hogy biztonságban érezze magát
2025. május 17. 14:40
-
Rózsaszín füst szállt fel a Vatikánnál
2025. május 8. 16:21
-
Bejelentették: az Egyesült Államok kilép a béketárgyalások közvetítéséből
2025. május 2. 14:42
top 24
-
Újraválasztották Orbán Viktor egyik fontos szövetségesét
2025. május 25. 12:16
-
Európaivá válna a Lockheed Martin?
2025. május 25. 10:16
-
Ismét végigfertőzheti a fél világot néhány alattomos kórokozó: ezekről a helyekről támadhatnak
2025. május 25. 14:21
-
Szakértő: nem lesz béke, borzalmas nyár várhat Ukrajnára
2025. május 25. 16:01
-
Egy orvos kilenc gyerekét ölte meg egy izraeli légicsapás
2025. május 25. 11:18
