
Bokros Lajos a vitaesten kiemelte: nincs egyetlen olyan ország sem, amelyet a gazdasági világválság ne érintene alapjaiban. Hangsúlyozta azt is: Magyarország 2001 után fokozatosan leszakadt Közép- és Kelet-Európa más országaitól. Példaként említette meg, hogy Szlovákiának már sikerült csatlakoznia az euróövezethez. Mint mondta, Magyarország a XXI. század első évtizedét elvesztegette a fejlődés szempontjából. "Kétségbeesett helyzetbe került" az ország 2008. október 23-án, az államcsőd réme sejlett fel, és azóta is válságról válságra bukdácsol az ország - mondta.
A volt pénzügyminiszter szerint nem csak az a kérdés, hogy Magyarország hogyan tud felzárkózni az Európai Unióhoz, szerinte az igazi kérdés az, hogy vajon az EU az Amerikai Egyesült Államokhoz vagy Kínához képest hol fogja megtalálni a saját helyét. Az is kérdés, hogy lesz-e az unióban munkán alapuló, élhető világ - tette hozzá.
Bokros Lajos megemlített néhány tennivalót, amely az EU előtt áll, többek között a közös mezőgazdasági politika átszabását, a nemzeti költségvetési politikák összehangolását az eurózónán belül, a munkaerőpiaci szabályozás reformját, valamint a biztonságpolitika és a környezettudatos magatartás kérdéskörét. Kérdésre válaszolva közölte: legszívesebben abban a bizottságban ülne majd, amely az EU további bővítésével foglalkozik.
Habsburg György - aki az MDF EP-listáján a második helyen áll - arról beszélt, hogy az Európai Unió nagyon sok lehetőséget ad Magyarországnak. Mint hangsúlyozta, a gazdasági világválságot az EU országai csak közösen tudják megoldani. Kérdésre válaszolva elmondta: legszívesebben a kül- és biztonságpolitikával foglalkozó bizottság munkájában venne részt az Európai Parlamentben.
Orbán Viktor a legnépszerűbb
Érdektelenségbe fulladhat az EP-választás
EP-jóslat: Orbán Bokros Lajos "főnöke" lehet
Bokros: szerencse, hogy külföldi bankjaink vannak
Jó húzás volt az összes listavezető
MTI