Cikkek
Cikkek
Hitelből fizetné hiteleit a BKV
Privátbankár.hu | 2009. április 21. 11:39
Hatmilliárd forint rulírozó folyószámlahitelt venne fel a BKV, amelyet a cég többek között a hamarosan lejáró hiteleinek refinanszírozására használna fel - közölte a cég gazdasági vezérigazgató-helyettese. Bolla Tibor elmondása szerint a hatmilliárd forint a működési költségek fedezetéül is szolgálna.
Mivel az összeg nagy részét hitel refinanszírozás céljából veszi fel a cég, még a teljes keret kimerítésekor is mindössze 1,5 milliárd forinttal nő majd a hitelállomány - hangsúlyozta a gazdasági vezérigazgató-helyettes, hozzátéve, hogy a teljes összeg lehívásakor a hitelállomány 66,5 milliárd forintra, az adósságállomány pedig várhatóan 72 milliárdról 73,5 milliárd forintra emelkedik.
Az európai nyílt közbeszerzési eljárásokat összesítő honlapon is szereplő adatok szerint a BKV három részben venné fel a 6 milliárd forintot. Bolla Tibor szerint így a BKV kedvezőbb feltételekkel juthat hozzá a hitelekhez.
Még drágább lesz a fővárosi parkolás
4-es metró: nem enged a főváros a zsarolásnak
Kirúgták a BKV főtanácsadóit
MTI
Cikkek
Oszkó: muszáj adót csökkenteni
Privátbankár.hu | 2009. április 21. 10:41
Oszkó Péter szerint a versenyképesség javítása érdekében elkerülhetetlen az adórendszer átalakítása, az adóterhek csökkentése
Cikkek
Száz éve nem volt ilyen alacsony a svéd alapkamat
Privátbankár.hu | 2009. április 21. 10:29
A svéd központi bank az eddigi felére, 0,50 százalékra csökkentette az alapkamatot. Ilyen alacsonyan azóta nem állt, hogy 1907-ben kezdték megszabni az alapkamatot. A szakértők azzal számoltak, hogy a kamatszint 0,25 százalékra gyengül.
A jegybank keddi döntése után jelezte, hogy tovább gyengítheti a kamatot, mivel a globális pénzügyi válság hatással van a svéd gazdaságra. Közleményében a bank rámutatott arra, hogy érezhetően romlik a munkaerőpiaci helyzet, miközben lanyha a lakossági fogyasztás. A jegybank szerint 2011 kezdetéig marad az alacsony kamatszint.
Erős valuták is zuhanni kezdtek
Mentőcsomag kellett a svédeknek is MTI
Cikkek
Obama is töltené az IMF kasszáját
Privátbankár.hu | 2009. április 21. 10:02
Az Egyesült Államok százmilliárd dollárral járulna hozzá a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hitelkeretének bővítéséhez Barack Obama elnök javaslata szerint. Washingtoni kongresszusi vezetőknek címzett levelében Obama azt javasolta, hogy a nemzetközi pénzintézetet hitel formájában támogassák. Az ajánlott megoldással elkerülhető, hogy tovább növekedjenek a költségvetésre rakódó terhek - írta az elnök.
Obama azt követően indítványozta a hitelnyújtást az IMF számára, hogy a legnagyobb ipari és fejlődő országokat tömörítő G20 csoport április elején tartott csúcstalálkozóján a résztvevők elhatározták, hogy együtt összesen félezer milliárd dollárral - a jelenlegi háromszorosára - növelik a pénzintézet azonnal mozgósítható tőkekészletét.
A megnövelt hitelkeretet az IMF a súlyos finanszírozási problémákkal küszködő fejlődő gazdaságok megsegítésére fordítja. Obama szerint ez kulcsfontosságú az Egyesült Államok számára is, mert "az egyre romló körülmények azzal fenyegetnek, hogy még súlyosabb lesz a recesszió ezekben az országokban, és devizaválságok is kialakulhatnak. Ezek a tényezők tovább csökkenthetik a globális növekedést, ami amerikai munkahelyek megszűnéséhez, az export és a hazai gazdaság további visszaeséséhez vezethet" - indokolta a 100 milliárd dolláros kezdeményezést Barack Obama.
A csehek nem kérnek, adnak az IMF-nek
Még rosszabbra számít az IMF
Bokros szerint érthetetlen az IMF-felvetés
IMF: a válság tartós leszMTI
Cikkek
Megbukott a 4-es metró Brüsszelben?
Privátbankár.hu | 2009. április 21. 09:52
A múlt hét csütörtökig bizonyosan nem döntött az Európai Bizottság a budapesti 4-es metró építési projektpályázatának támogatásáról - közölte az MTI-vel a kérdésben illetékes brüsszeli bizottsági szóvivő, hozzátéve, hogy az esetleges legfrissebb információknak még utána kell néznie.
A Magyar Nemzet című lap keddi számában megjelent - Pelczné Gáll Ildikóra, a Fidesz országgyűlési képviselőjére hivatkozó - információk szerint az Európai Bizottság visszadobta a főváros és a kormány által benyújtott pályázati anyagot, mert abban egyebek mellett 1996-os forgalomszámlálási adatok szerepelnek, a hivatalos költség-haszon elemzés pedig megalapozatlan.
Dennis Abbot európai bizottsági szóvivő az MTI érdeklődésére elmondta: a brüsszeli testület tud arról, hogy projekt megvalósítását illetően vita van a kivitelezővel. Hozzátette, hogy amennyiben a vita és a késlekedés az eredeti megvalósítási tervek megváltozásához vezet - akár a munkálatok ütemezését, akár azok várható költségeit illetően -, akkor a magyar féltől azt várják, terjessze elő a pályázati kérelem módosítását.
4-es metró: nem enged a főváros a zsarolásnak
Metróépítés: még nincs veszve minden?
4-es metró: kéthetes ultimátumot kapott a Bamco
Magyar Nemzet
Cikkek
Januártól jön az ingatlanadó
Privátbankár.hu | 2009. április 21. 09:47
Elkészült a Bajnai-kormány válságkezelő programja, amely a "Válságkezelés és bizalomerősítés" címet viseli, és több olyan intézkedést is tartalmaz, amelyek eddig csak részben vagy egyáltalán nem kerültek nyilvánosságra. Új elem például, hogy a kormány a rászorultsághoz kötné az utazási kedvezményeket.
Cikkek
Ömlik a pénz a Tescóhoz
Privátbankár.hu | 2009. április 21. 09:41
Ellenállt a globális gazdasági válságnak a brit Tesco kiskereskedelmi cég, amely tavaly közel 9 százalékkal 3 milliárd font fölé növelte profitját. A növekedésben jelentős szerepet játszott a folytatódó ázsiai terjeszkedés, továbbá a kedvező brit teljesítmény.
Az adózás előtti, valamint egyszeri tételek nélküli profit rekord nagyságú, 3,128 milliárd font lett. Ez 8,8 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest. A szakértők kisebb, 3,04 milliárd font nyereségre számítottak. Az adózott eredmény 2,12 milliárd fontról 2,16 milliárd fontra nőtt.
A világ harmadik legnagyobb kiskereskedelmi cége 14 országban 4 ezer üzletet tart fenn és mintegy 440 ezer embert foglalkoztat. A február 28-án záródott pénzügyi évben a Tesco forgalma 15,1 százalékkal 59,4 milliárd fontra bővült. A cég közlése szerint jól indult az új év is: a teljes forgalom 9,2 százalékkal nőtt az első hat hétben és 12 százalékkal benzineladás nélkül számolva.
Esnek a szlovák árak a hipermarketekben
Ha az áruházakon múlik, nem lesz banánköztársaság
A Tescót nem lehet lenyomni
MTI
Cikkek
Bevándorlók nélkül nem lennénk 10 millióan
Privátbankár.hu | 2009. április 21. 09:27
Kevesebb gyermek született és több ember halt meg az év első két hónapjában; a népesség becsült lélekszáma február végén 10 millió 26 ezer volt
Cikkek
MÁV: szó sincs korrupcióról!
Privátbankár.hu | 2009. április 21. 09:04
A MÁV Zrt. vezetése visszautasítja azokat a korrupciós rágalmakat, amelyeket az egykori vasúti hivatal volt vezetője fejtett ki az egyik napilapban; a cég jogi lépéseket tesz Antal Dániellel szemben - közölte a vasúttársaság.
Antal Dániel, a Reformszövetség szakértői anyagának alkotója, a megszüntetett Magyar Vasúti Hivatal egykori elnöke a Magyar Nemzet hétfői számában azt nyilatkozta, hogy évente 11 milliárd forint közpénz folyik ki korrupciós csatornákon a MÁV költségvetéséből. A MÁV Zrt. közölte: a vasúttársaság Antal Dániellel szemben jogi lépéseket tesz a tendenciózus és valótlan kijelentések miatt.
Az egykori hivatali vezető felelőtlen és hamis kijelentései arról tanúskodnak, hogy egyáltalán nem rendelkezik valós ismeretekkel a MÁV működéséről, ellenséges hozzáállása pedig nemhogy segítené, éppen ellenkezőleg, akadályozza a magyar vasút korszerűsítésének ügyét - áll a MÁV Zrt. közleményében.
A vasúttársaság menedzsmentje különösen furcsának tartja, hogy a hivatal volt vezetője felelőtlen, tényeket nélkülöző állításaival éppen akkor állt a nyilvánosság elé, amikor a gazdasági válság nyomán a vállalatcsoport működésével kapcsolatban fontos döntések előkészítése zajlik.
Gaskó egyedül maradt a sztrájkkal
A MÁV megint szabadulna palotájától
A MÁV-ot is leminősítették
MTI
Cikkek
Így számolnak Bajnaiék - részletek
Privátbankár.hu | 2009. április 21. 08:33
Idén a lakosság fogyasztása 7-8 százalékkal, a reáljövedelmek jelentősen csökkennek, a beruházások 10 százalékkal esnek vissza, az export pedig 12-14 százalékkal zsugorodhat, az infláció éves szinten 4,5 százalék alatt marad - ezekkel a makroadatokkal számol a Bajnai-csomag
Cikkek
A HospInvest cáfolja a rémhíreket
Privátbankár.hu | 2009. április 21. 07:54
Kollányi Gábor, a HospInvest elnöke elmondta: az elmúlt napokban több, teljességgel alaptalan rémhír kapott szárnyra a HospInvest Zrt. és az általa működtetett kórházcsalád intézményei kapcsán. Híresztelések jelentek meg többek között az egri kórházban állítólagosan elmaradt létfontosságú kemoterápiás kezelésekről, illetve a cég csillagászatira rúgó adósságáról.
Ezt a majd 20 milliárd forintos, légből kapott összeget - a hitelezők számára kiadott közbenső mérlegből kiragadott számok alapján - éppen azok terjesztik, akik korábban már világosan bebizonyították, hogy képtelenek egy társaság pénzügyi mérlegét helyesen értelmezni - mondta Kollányi.
Hozzátette: a HospInvest Zrt. határozottan visszautasítja a felelőtlen rágalmakat, amelyek egytől egyig kizárólag a HospInvest lejáratását szolgálják, és a továbbiakban is határozottan, a jog minden eszközével fel fog lépni azokkal szemben, akik ilyen és ehhez hasonló rágalmakat terjesztenek. Az egri kórházban nem maradtak el sem kemoterápiás, sem egyéb létfontosságú kezelések, nem beszélve arról, hogy a cégcsoport jelenlegi tartozásai nagyságrendileg a tizedét teszik ki a rémhírterjesztők által hangoztatott összegnek.
A HospInvest jelenleg is tárgyal beszállítóival és partnereivel a tartozások átütemezéséről. Mindez a HospInvest kórházcsalád intézményeiben a folyamatos ellátást nem veszélyezteti, a műtétek és beavatkozások továbbra is a megszokott ütemben folynak - mondta a HospInvest elnöke.
17 milliárddal tartozik a HospInvest
Lesz fizetés a HospInvestnél
Vészhelyzet? Csődvédelmet kért a HospInvestPrivátbankár
Cikkek
Az euró működteti az ingatlanpiacot
Privátbankár.hu | 2009. április 21. 07:38
Az ingatlanprojekteket euró alapon finanszírozzák a fejlesztők, így az árfolyamkockázat akkor kerül ki a bérleti díjból, ha azt is euróban határozzák meg
Cikkek
Két tűz között az óvodák
Privátbankár.hu | 2009. április 21. 07:27
Az óvodák több mint fele megsérti a jogszabályokat a felvételi során: túllépik a megengedett létszámot, nem tájékoztatják írásban a szülőket, vagy túl fiatal gyermekeket vesznek föl
Cikkek
Globális agrárpiacot akarnak
Privátbankár.hu | 2009. április 21. 07:15
A nemzeti agrárpiacok megnyitását és világszintű összekapcsolását sürgeti, egyúttal elutasítja a protekcionizmust a világ hét legfejlettebb ipari államát és Oroszországot tömörítő G8 csoport - áll a Nyolcak agrárminisztereinek hétfőn befejezett tanácskozásán elfogadott nyilatkozatban.
A dokumentum szerint a csoport még igen távol áll attól, hogy teljesítse az éhezők számának 50 százalékos csökkentését 2015-re előirányzó ENSZ-célkitűzéstől. A világszervezet adatai szerint jelenleg közel egymilliárdan éheznek a Földön.
A bolygó valamennyi lakójának megfelelő mennyiségű és minőségű élelmiszer és ivóvíz biztosítása érdekében le kell számolni a protekcionizmussal, meg kell nyitni a nemzeti agrárpiacokat és globális, közös teret szükséges teremteni a mezőgazdasági termékek kereskedelmének - áll a nyilatkozatban. A jövőbeni világpiacon folytatott kereskedelmet ugyanakkor szabályozni kell egyebek között az árak vad ingadozása és a spekuláció megakadályozása érdekében.
A G8 csoport agrárminiszterei most üléseztek első alkalommal. A háromnapos tanácskozáson - amelyet a soros G8-elnök Olaszország egy kastélyban rendezett Treviso közelében - részt vettek a feltörekvő országok G5 néven ismert csoportjának - Brazília, Kína, India, Dél-Afrika, Mexikó - képviselői, valamint több ENSZ-ügynökség és az Európai Bizottság küldöttsége. A megbeszélések eredményeit a G8 júliusi csúcstalálkozóján tárgyalják az állam- és kormányfők.
A zárónyilatkozat szerint ösztönözni kell az állami- és a magántőke bevonását a fenntartható mezőgazdaság, a vidékfejlesztés és a környezetvédelem területén, növelni szükséges a biomassza-alapú energiatermelést, és támogatni kell az újgenerációs bio-üzemanyagok kifejlesztését és piaci bevezetését.
Gráf: az agrárium egyre nagyobbat harap a GDP-ből
Zuhant a gyümölcs, a tej és a gabona ára
Nem kell rettegnünk a drága búzától MTI
Cikkek
A csehek nem kérnek, adnak az IMF-nek
Privátbankár.hu | 2009. április 21. 07:03
Több mint egymilliárd eurót kölcsönöz a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) a Cseh Köztársaság. Az 1,03 milliárd eurós ügyletet hétfőn hagyta jóvá a prágai kormány.
"Egyes EU-tagállamok hitelért folyamodnak az IMF-hez, míg mások kölcsönökkel segítik a nemzetközi pénzintézet munkáját" - mondta Miroslav Kalousek pénzügyminiszter. Hozzátette: "Csehország egy a kevés közép- és kelet-európai állam közül, amely megengedheti magának, hogy felszabadítson forrásokat az IMF számára."
A kölcsönt a Cseh Nemzeti Bank (CNB) biztosítja a devizatartalék terhére. A megoldás révén nem növekszik a cseh államadósság. Az IMF szükség esetén haladéktalanul visszafizeti a teljes összeget.
Prága az követően határozott a kölcsönről, hogy az EU-országok vezetői márciusban egyezségre jutottak az IMF támogatási keretének bővítéséről. A megállapodás alapján a huszonhetek összesen 75 milliárd euróval járulnak hozzá a hitelkeret növeléséhez. Lettországtól Szerbiáig a térség számos állama kért hitelt tavaly ősz óta az IMF-től. Legutóbb - a múlt héten - a gazdasági válságban viszonylag kevéssé érintett Lengyelország jelentkezett be a pénzintézetnél. Varsó egy bő 20 milliárd eurós hitelkeretről tárgyalna.
Még rosszabbra számít az IMF
Bokros szerint érthetetlen az IMF-felvetés
IMF: a válság tartós lesz
MTI
Cikkek
A közszférában marad az ötnapos munkahét
Privátbankár.hu | 2009. április 21. 07:01
Az új kormány nem tervezi a négynapos munkahét bevezetését a közszférában - közölte a munkaügyi tárca államtitkára a Népszabadsággal
Cikkek
Nem lesz Fidesz-Jobbik összeborulás
Privátbankár.hu | 2009. április 21. 06:41
Répássy Róbert szerint nem lesz együttműködés a jövő évi választásokon a Fidesz és a Jobbik között; a Fidesz frakcióigazgatója erről az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt hétfőn.
"Nem látja, hogy mi történik a közéletben", aki szerint a Jobbik és a Fidesz szövetségesként, nem pedig ellenfélként tekint ma egymásra - mondta a frakcióigazgató. A 2006-os együttműködésekről szólva pedig arról beszélt, hogy akkor egy "radikális jobboldali szervezetnek tűnt", de mostanra minden megengedhető határt átlépett a Jobbik.
"Attól, hogy valakinek ilyen vagy olyan nézetei vannak, az nem biztos, hogy az egész pártra igaz" - válaszolta arra a kérdésre, egyetért-e Gusztos Péter szabad demokrata politikus azon kijelentésével, hogy "a Jobbik egy neonáci párt".
Répássy Róbert kérdésre válaszolva azt mondta, hogy valószínűleg kizárás lenne a következménye, ha valaki a Fideszben antiszemita nézeteket vallana.
SZDSZ: politikai terrorizmus van az országban
Már 23 párt készül az EP-választásokra
Orbán Viktor a legnépszerűbb MTI
Cikkek
Plázastop: építkezés elhalasztva
Privátbankár.hu | 2009. április 21. 06:38
Teljes a plázastop Európában; Magyarországon is több budapesti és vidéki beruházást elhalasztottak a válság miatt
Cikkek
Idén is elzavarnak több tízezer bankárt
Privátbankár.hu | 2009. április 21. 06:24
Valós fordulat jelei látszanak az egyelőre mély recessziótól szenvedő brit gazdaságban a hatalmas pénzügypolitikai és költségvetési ösztönzők hatására
Cikkek
A bérlők diktálják a bérleti díjakat
Privátbankár.hu | 2009. április 21. 06:16
Drasztikusan csökkennek a rossz helyen lévő üzletek bérleti díjai a válság hatására - olvasható a Colliers International elemzésében
Cikkek
Start kártya és szakképzési hozzájárulás
Privátbankár.hu | 2009. április 21. 06:02
Hogy kell szakképzési hozzájárulást fizetni a Start kártyával rendelkező alkalmazottak után?
Cikkek
Idén "nem téma" a cafeteria
Privátbankár.hu | 2009. április 20. 18:32
Oszkó Péter szerint bevezethető az ingatlanadó, az ekho pedig akár már 2010-ben megszűnhet
Cikkek
Elfogadták a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényt
Privátbankár.hu | 2009. április 20. 18:25
Elfogadta az Országgyűlés a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényt, valamint az ezzel összefüggő és az élettársi viszony igazolásának megkönnyítéséhez szükséges módosításokat.
A képviselők 199 igen, 159 nem és 8 tartózkodás mellett hozták meg a döntést. A szavazásnál az MSZP 183 és az SZDSZ 16 képviselője szavazott igennel, míg a Fidesz, a KDNP és hat független képviselő nemet nyomott.
A törvény szerint bejegyezett élettársi kapcsolatot két, tizennyolcadik életévét betöltött, azonos nemű személy létesíthet anyakönyvvezető előtt. Az elfogadott szabályozásban a házassághoz képest különbség például, hogy az azonos nemű bejegyzett élettársak közösen nem fogadhatnak örökbe gyermeket.
Az Alkotmánybíróság (Ab) 2008. december 15-én kihirdetett határozatában semmisítette meg a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényt, így a törvény nem lépett hatályba január 1-jén. Az Ab akkori indoklása szerint az egy évvel korábban elfogadott törvény homogén csoportként kezelte a különböző és azonos nemű emberek párkapcsolatait, és tartalmazott egy olyan szabályt, amely a bejegyzett élettársi kapcsolatot a lényeges tartalom tekintetében azonossá tette a házassággal.
Az Ab emlékeztetett rá: az alkotmány védi a házasságot, a bejegyzett élettársi kapcsolat pedig a férfi és a nő között létesíthető, az alkotmány által védett házasság megkettőzésének tekinthető. Ezért az Ab a törvényt megsemmisítette.
Az Ab határozatában ugyanakkor hangsúlyozta: az azonos neműek tartós párkapcsolata számára az elismerés és védelem igénye levezethető az emberi méltósághoz való jogból, így az azonos nemű emberek számára a bejegyzett élettársi kapcsolat jogintézményének létrehozása nem alkotmányellenes.
Az új törvényjavaslat idén március elején került újból a Ház elé. A javaslat általános vitájában Avarkeszi Dezső, az igazságügyi tárca államtitkára emlékeztetett arra, hogy az azonos neműek partnerkapcsolatának elismerése a legtöbb európai országban elfogadott, több országban pedig még a házasság is nyitva áll az ilyen párok előtt. A vitában a Fidesz képviselői közölték: alkotmányellenesnek tartják a bejegyezett élettársi kapcsolatról szóló új törvényjavaslatot.
Boldog házasságok márpedig vannak
Dobrev Klára: Maradiak vagyunk
Megsemmisítették a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényt
MTI
Cikkek
Overdose lett a remény jelképe
Privátbankár.hu | 2009. április 20. 18:14
Overdose a magyar Seabiscuit, az amerikaiaknak a 30-as évekbeli gazdasági válság idején reményt adó legendás versenyló - írta a hétfői The New York Times, amely címlapján közölt cikket és képet a magyar csodalóról
Cikkek
Idegen kezekbe kerül az Opel?
Privátbankár.hu | 2009. április 20. 17:36
Összesen hat társaság érdeklődik a túlélésért küzdő Opelért, a csőd szélén álló amerikai General Motors (GM) leányvállalatáért, közölték a német autógyár körüli ügyeket ismerő források.
A hatból csupán két érdeklődő érkezett a járműiparból, és egyik sem a FIAT, pedig elemzők szerint az olasz autógyár és az Opel összeolvadásból jelentős előnyök származhatnának mindkét fél számára. A lehetséges szakmai befektetőkről ezen kívül még annyit tudni, hogy egyik sem németországi.
A négy pénzügyi befektető között vannak ismert holdingok, amelyek a hitelválság miatt az utóbbi hónapokban egyetlen nagyobb üzletet sem tudtak nyélbe ütni.
Az anyavállalat, a GM úgy próbálja vonzóbbá tenni a portékát, hogy nem vételárat kér, hanem azt várja a lehetséges befektetőktől, hogy tegyenek bele legkevesebb 500 millió eurót a létrehozni tervezett új vállalkozásba. Az Opel túléléséhez szükséges 3,3 milliárd euró fennmaradó részét a GM tervei szerint bankok adnák össze német állami garanciavállalás mellett, és beszállnának a gyár munkavállalói és az Opel-márkakereskedők is - mondta egy bennfentes, aki szerint "jelentős állami áldozatvállalás nélkül nem biztosítható az Opel jövője".
Újabb márkáktól szabadul a GM
Hátramenetben az autópiac
Pénzt szimatol az Opel MTI
Cikkek
Eltűnnek az éttermekből a vendégek
Privátbankár.hu | 2009. április 20. 17:26
A turizmus visszaesése riasztóan magas, kétszámjegyű lehet, az éttermek bevételének csökkenése pedig eléri a 30-40 százalékot
Cikkek
Még drágább lesz a fővárosi parkolás
Privátbankár.hu | 2009. április 20. 17:20
A fizetős parkolási övezetek kiterjesztése, a díjak átlagosan 50 százalékos emelése és a lakossági engedélyek kiadásának szigorítása várható
Cikkek
Ilyen durva visszaeséssel eddig nem számoltak
Privátbankár.hu | 2009. április 20. 17:09
Eltérő véleményeket fogalmaztak meg londoni elemzők a további magyarországi pénzügypolitikai pálya irányával kapcsolatban a kamatdöntés után
Cikkek
A zloty rántotta mélybe a forintot
Privátbankár.hu | 2009. április 20. 16:52
Árfolyamvesztéssel követte a forint a zloty által vezetett negatív régiós trendet hétfőn, a bankközi devizapiacon. Az eurót 299,69 forinton jegyezték délután négy órakor a bankközi kereskedelemben. Péntek délután még 294,68 forint, hétfőn délelőtt fél tízkor pedig 296,93 forint volt a jegyzés. Az árfolyam alacsony forgalom és nagy volatilitás mellett két alkalommal is érintette a 300 forintos euróárfolyamot, de a határt nem törte át.
A forint nap közben folyamatosan gyengült, követve a zloty által vezetett régiós trendet. A zloty elveszítette az előző héten az új IMF hitelkeretnek köszönhetően szerzett nyereségét. A térségbeli devizák gyengülő trendje a nemzetközi piacon fokozódó és egyben a dollárt erősítő kockázatkerülésnek köszönhető. A német jegybank adatai szerint mélyült az első negyedévben a gazdasági recesszió, ami egyértelműen hátrányos a térség exportorientált gazdaságainak, így devizáiknak is.
Az új magyar kormány hivatalba lépése és az MNB kamatdöntése nem volt hatással a forint árfolyamára. Az MNB kamattartása megfelelt a piaci várakozásoknak, forintgyengítő hatása egy váratlan kamatvágásnak lett volna.
A kereskedők szerint a forintárfolyam alakulását az egész régióra ható nemzetközi piaci tényezők befolyásolják továbbra is, egyedi hatása csak a tényleges költségvetési megszorításoknak (vagy azok elmaradásának) lehet.
A dollár árfolyamának kedvez a nemzetközi piacon erősödő kockázatkerülési hajlam. Az euró/dollár a múlt héten csütörtökön még 1,32 körül, pénteken pedig 1,31 körül alakult, hétfőre azonban 1,30 alá esett. Délután négy órakor 1,2917 volt az árfolyam, az EKB pedig 1,2966 dollárban állapította meg az euró referencia- árfolyamát hétfőre, a pénteki 1,3058 után.
A dollárt 231,99 forinton jegyezték a péntek délutáni 224,51 forint, illetve a csütörtök délutáni 221,45 forinttal szemben. A svájci frank jegyzése 197,84 forinton állt a pénteki 193,51 forint után, 100 japán jent 234,51 forinton jegyeznek a pénteki 228,26 forint után.
A bankközi forintpiacon az egynapos finanszírozási kamat (o/n) változatlanul a jegybanki alapkamat alatt, 9,30 százaléknál áll. Az állampapírok másodpiacon a forint gyengülésével párhuzamosan emelkedtek kissé a hozamok: a 3 éves lejárat ÁKK referencia hozama 11,01 százalék (+10 bázispont), az 5 évesé 11,18 százalék (+24 bp), a 10 évesé 10,98 százalék (+26 bp).
Legfrissebb devizaárfolyamok a PrivátbankáronMTI
Cikkek
Semmi sem kedvezett a BUX-nak
Privátbankár.hu | 2009. április 20. 16:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 379,14 pontos, 2,98 százalékos csökkenéssel, 12.323,36 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 17,6 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Králik István, a KBC Securities üzletkötője szerint a negatív hangulatot egyrészt meghatározta két külföldi befektetési cég reggel megjelent elemzése, amelyben egyikük az OTP-t, másikuk a Molt eladásra javasolta. Másrészt a nemzetközi környezet is kedvezőtlen volt: az amerikai határidős indexek esést jeleztek előre, aminek hatására a nyugat-európai tőzsdemutatók is lefelé tartottak.
A kereskedő szerint a piacok csökkenéséhez hozzájárultak a bankszektorral kapcsolatban fölerősödött aggodalmak, miszerint a rossz követelések a jövőben is problémákat okozhatnak, elsősorban az amerikai pénzintézeteknek. Továbbá az elmúlt egy hónap emelkedése után megindult a részvénypiaci korrekció. A magyar piacon a negatív hangulat elsősorban az OTP árfolyamán érződött, míg a Magyar Telekom a közelgő osztalékfizetés hatására stabil maradt - mondta Králik István.
A Mol 225 forinttal, 2,05 százalékkal 10.745 forintra csökkent, 1,6 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 177 forinttal, 6,81 százalékkal 2.422 forintra esett, forgalmuk 13,0 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,67 százalékkal 594 forintra gyengült, forgalma 1,6 milliárd forint volt.
A Richter papírok árfolyama 495 forinttal, 1,75 százalékkal 27.795 forintra csökkentette értékét, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.
Szektortársa, az Egis 54,9 millió forintos forgalom mellett 210 forinttal, 1,78 százalékkal 11.600 forintra csökkent.
A BUMIX 1.390,51 ponton zárt hétfőn, ez 25,42 pontos, 1,80 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!MTI
Cikkek
Több pénzből működik az MNB
Privátbankár.hu | 2009. április 20. 16:46
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) működési költségei tavaly 14,9 milliárd forintot tettek ki, ami 2,3 százalékkal magasabb a 2007. évinél, reálértéken azonban 3,6 százalékkal kisebb - mondta Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke. Az MNB új vezetésének irányítása, azaz 2007 óta a működési költségek reálértéken 12 százalékkal csökkentek - jelezte az elnök.
Simor András közölte: a következő hetekben jelenik meg az MNB gazdálkodásának tavalyi összesítése, amely 5,5 milliárd forintos veszteséget mutat. Ez az MNB-től nagyrészt független folyamatokból adódik, például abból, hogy a jegybanknál elhelyezett forintbetétekre magas kamatot fizetett az MNB.
9,5 százalék maradt az alapkamat
Nem nyúlnak az alapkamathoz
Alapkamat: korai még a vágás
286 forintos euróval bukjuk a 3%-os inflációt?
Alapkamat: Simor emelni akart, de leszavaztákMTI
Cikkek
Oszkó: a lehető legjobb csomagon dolgozunk
Privátbankár.hu | 2009. április 20. 14:59
Azon vagyunk, hogy a lehető legjobb csomagot állítsuk össze, ezen készek vagyunk tovább dolgozni - szögezte le Oszkó Péter pénzügyminiszter, a kormány programját kritizáló fideszes napirend előtti felszólalásra reagálva hétfőn az Országgyűlésben.
A pénzügyminiszter első parlamenti hozzászólásásban a fideszes Varga Mihály napirend előtti felszólalására reagálva úgy fogalmazott: "komolyan mondom, nagyon szívesen meghallgatunk minden konstruktív javaslatot". Az ellenzéki képviselő azért kritizálta a kormányt, mert szerinte a most bejelentett csomag brutális megszorítás, amely csak a költségvetési hiány kompenzálásról szól, a gazdasági növekedési beindításáról viszont nem.
Oszkó Péter ugyanakkor hangsúlyozta: a kritikákat akkor tudja értelmezni, ha ezek mellett van alternatív javaslat. Szerinte szüksége van Magyarországnak az új munkahelyekre, ezért ezt szolgáló intézkedéscsomagot kell összeállítani. A pénzügyminiszter azt mondta: a csomag részét kell képeznie, hogy a munkára terhelt adók, közterhek csökkenjenek, e lépésnek pedig forrása lehet a vagyon és a fogyasztás magasabb adóztatása. Egy ilyen csomag "kifejezetten, együttesen, intenzíven" az aktivitásra, nem pedig a megkeresett jövedelemből való fogyasztásra ösztönöz - szögezte le Oszkó Péter.
A pénzügyminiszter azt mondta: bizonyítani szeretné, hogy nem a szavak, hanem a tettek embere, és nyitott arra, hogy kialakuljon egy szakmai párbeszéd, hogy az ország ne csak egy évre, hanem hosszabb távra is tudjon tervezni.
Ön szerint meddig lesz miniszterelnök Bajnai Gordon? Szavazzon!
Várhatóan pénteken tarja következő ülését az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT), amelyen Bajnai Gordon miniszterelnök is részt vesz, a szakszervezetek nehéz tárgyalásra készülnek.
Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke úgy értesült, hogy a kormány péntekre hívja össze az OÉT következő ülését, amelyen a miniszterelnök is részt vesz. Hozzátette: kíváncsian várják a már bejelentett intézkedések részleteit. Úgy vélte külön kellene tárgyalni a rövid távú, idei válságintézkedésekről, illetve a jövő évben, vagy azt követően hatályba lépőkről.
A szakszervezeti vezető bírálta a már bejelentett, idei intézkedéseket. Példaként említette, hogy az áfa 25 százalékra emelése elinflálja az szja-változások hozadékát. Viccesnek nevezte, hogy a kedvezményes, 18 százalékos kulcsba csak a tejtermék, pékáru és távfűtés kerülne, illetve kérdésesnek tartotta, hogy a csökkentés mértéke elégséges-e. Elfogadhatatlannak tartotta, hogy például a háztartási energia ne kerüljön a kedvezményes áfakörbe: a lakossági gáz áfájának 25 százalékra emelése, a gázártámogatás megszüntetésével együtt éppen a legrászorultabbakat sújtaná - figyelmeztetett.
A szuperbruttósítás ötletét nem vetette el Pataky Péter, sőt megjegyezte, hogy az MSZOSZ-nak is van erre vonatkozó javaslata. Kérdésesnek nevezte azonban a részleteket, megjegyezve: a minimálbér adómentessége nem önmagában érték, a nettó értéke azonban az.
Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke sürgetőnek nevezte az érdemi tárgyalások megkezdését. Hangsúlyozta: továbbra is elfogadhatatlannak tartják a munkavállalói terhek változatlanságát, és ismét szót emelt a terhek igazságosabb elosztása mellett. A jelenlegi helyzetben érdemes, sőt szükséges is a nettó keresetek emelése, amelyre az egyik - már többször javasolt - mód a munkavállalói járulék mérséklése. Borsik János igazságtalannak tartotta, hogy a munkaadói járulékok 5 százalékos idei, majd a következő években további 10 százalékos csökkentése mellett a kormány a munkavállalók terheit nem kívánja csökkenteni. Hangsúlyozta, hogy erről is tárgyalni kívánnak a kormánnyal az OÉT-en.
"Régóta vártuk már Bajnai csomagját"
Bajnai: együtt kell sírnunk!
Letette az esküt a kormány
Bajnai nyugtatója jót tesz a forintnak?
Bajnai még mindig keresi gazdasági miniszterét
Bajnai megnevezte az államtitkárokat
Szakszervezetek: nem sztrájkolni, tárgyalni!
Orbán Bajnairól: Hol él ez az ember?
Magasabb áfa: Bajnaiék még rátesznek két lapáttal?
Bokros ellátta tanácsokkal Bajnait
MTI
Cikkek
Jóhírrel szolgált a Bank of America
Privátbankár.hu | 2009. április 20. 14:40
A legnagyobb amerikai pénzintézetek közé tartozó Bank of America az év első negyedében a háromszorosára, 2,8 milliárd dollárra, részvényeként 44 centre növelte eredményét - jelentette a bank. A pénzintézet a múlt év utolsó negyedében még veszteséges volt. A múlt év első negyedében 1,02 milliárd dollár, részvényenként 23 cent volt az adózott eredmény.
Az amerikai kormány 45 milliárd dolláros támogatását élvező bank eredményével csatlakozik a kedvező hírekkel szolgáló amerikai bankok sorához.
Az első negyedévi profit részben a Merrill Lynch eladásából származó bevételből, illetve a China Construction bank részvényeinek eladásából származott. A kedvező eredményre való tekintettel várhatóan helyén maradhat Kenneth Lewis vezérigazgató, akit heves bírálatok érték a Merrill még azelőtt történt felvásárlása miatt, mielőtt kiderült volna, milyen tetemes a vesztesége, ami miatt szükségessé vált a kormányzati beavatkozás.
A Bank of America felbosszantotta az amerikai pénzügyi hatóságokat, mivel a Merrill alkalmazottai jelentős jutalmakban részesedtek, miközben a bank részvényei a Merrill Lynch szeptemberi megszerzése után több mint a kétharmadára estek vissza.
A profit megjelenése még nem a válság vége
Citigroup: már el is felejtették a válságot
Kihúzták a gyufát a cégvezetők
MTI
Cikkek
300 forint felett az euró
Privátbankár.hu | 2009. április 20. 14:33
Gyengül a forint a bankközi devizapiacon: délután fél 3-kor 300,03 forint volt az euró árfolyama. Ugyanekkor a dollár 231,02 forinton állt.
Legfrissebb devizaárfolyamok a PrivátbankáronMTI
Cikkek
4-es metró: nem enged a főváros a zsarolásnak
Privátbankár.hu | 2009. április 20. 14:30
A fővárosi önkormányzat nem engedhet a 4-es metró alagútját fúró Bamco zsarolásának; a cég az eredeti vállalási árnál közel 60 százalékkal magasabb költséget kíván érvényesíteni - közölte Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes. A szocialista politikus elmondta, hogy a kabinetjében a városháza és a BKV vezetőivel soron kívüli egyeztetést tartottak a 4-es metró építése körül kialakult helyzetről.
A megbeszélésen egyértelművé vált, hogy a Bamco a teljesítésigazolással kapcsolatban minden kifizetésre vonatkozó, a szerződésben kikötött és rögzített feltételt felrúgott. A városháza és a BKV szakemberei szerint a közbeszerzési tender elnyerése érdekében vélhetően áron alul vállalta a Bamco az alagútépítést. Emiatt a szerződésben vállalt összkivitelezési árból esetleg már nincs a cégnek anyagi fedezete a pesti oldalon végzendő munkálatokra - jegyezte meg. Hagyó Miklós leszögezte, hogy a fővárosi önkormányzat nem engedhet a zsarolásnak.
A főpolgármester-helyettes kifejtette, hogy a Bamcóval zajló tárgyalások folytatására kérte a BKV vezetését. Ezeket az egyeztetéseket szigorúan a szerződés betűjének megfelelően kell majd folytatni. Még a látszatát is el kell kerülni annak, hogy bármilyen zsarolásnak enged a BKV. Megjegyezte, hogy egyidejűleg a szerződés felbontásának előkészítését is kérte a BKV vezérigazgatójától, ha netán mégsem vezetnének eredményre a tárgyalások. A politikus rámutatott: nem lehetséges az, hogy továbbra is fennmaradjon a fővárosiak érdekeit sértő, az építkezések környezetét veszélyeztető jelenlegi állapot.
Az MTI információi szerint kedden a Fővárosi Közgyűlés öt frakciójának és a főpolgármesternek a költségvetési egyeztetésén is szó lesz a 4-es metró építésével összefüggő kérdésekről. A találkozón várhatóan pártállástól független, egységes álláspontot alakítanak ki.
Az ügy előzménye, hogy a Bamco konzorcium irreálisan magas, közel 35 milliárd forintos többletkövetelést nyújtott be, miközben a teljes munkát a szerződés szerint hozzávetőleg 62 milliárd forintért kellene elvégeznie.
Áprilisban már nem lesz meg a budapesti büdzsé
Leállt a 4-es metró építése
4-es metró: kéthetes ultimátumot kapott a BamcoMTI
Cikkek
9,5 százalék maradt az alapkamat
Privátbankár.hu | 2009. április 20. 14:06
Nem változtatott a jegybanki alapkamat 9,5 százalékos szintjén a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa
Cikkek
Felmondanak a papírgyár dolgozóinak
Privátbankár.hu | 2009. április 20. 13:56
Megkezdték a munkaviszony 30 napon belüli megszűnéséről szóló értesítők kézbesítését a lábatlani Piszke Papír Zrt. eddig megmaradt 263 dolgozójának - tájékoztatta az MTI-t hétfőn a gyár üzemi tanácsának elnöke.
Harsányi Imre elmondta: a gyár december közepe óta nem termel. Az üzem felszámolás alatt áll, bezárásával összesen 236 ember veszítette el munkahelyét. Kimutatásai szerint az állományból 177 főnek van 25 évnél hosszabb munkaviszonya, végkielégítésre viszont csak a gyár eladása és biztosítékkal rendelkező hitelezők kifizetése után számíthatnak.
Az üzemi tanács elnöke az MTI-nek elmondta, vitájuk van a felszámolóbiztossal, mivel a hatályos törvények a közelmúltban a munkavállalók kárára változtak meg és a gyár eladásából befolyó összegből először a jelzálogjoggal rendelkező hitelezőket kellene kifizetni, utána következhetnek a dolgozói végkielégítések.
Harsányi Imre hozzátette: a felszámolóbiztos húsvét előtt kifizette a dolgozóknak a decemberben, januárban és februárban esedékes étkezési bónokat, fejenként 18.000 forintot.
Ecsédi András, az ÁFI Vagyonkezelő Zrt. felszámolóbiztosa az MTI-nek elmondta: a munkások bérét és végkielégítését az állami bérgarancia alapból próbálják fedezni, azonban a hosszú munkaviszonnyal rendelkezőknél ez nem lesz elegendő. A gyárat a vagyonértékelés után nyilvános pályázaton értékesítik. Érdeklődők vannak, de szándékaik komolysága a pályázat kiírása után derülhet ki - tette hozzá a felszámolóbiztos.
Felszámolják a Piszke Papírt
Fizetés nélkül leléptek a Piszke Papír főnökei
Piszke Papír: nem rúgtak ki senkit, de nem is fizetnek MTI
Cikkek
Bajnai: együtt kell sírnunk!
Privátbankár.hu | 2009. április 20. 13:51
Négy pillérre épül a kormány válságkezelő programja - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök hétfői napirend előtti beszédében. Bajnai Gordon azt mondta, minden társadalmi csoporttól áldozatvállalást kérnek. Most "együtt kell, hogy sírjunk, hogy később együtt nevethessünk".
Cikkek
Kivizsgálják Sorosékat
Privátbankár.hu | 2009. április 20. 13:36
Az Országgyűlés alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottsága hétfői ülésén támogatta a Soros Fund Management LLC "magyarországi káros pénzügyi tevékenységeit feltáró" vizsgálóbizottság létrehozását. A vizsgálóbizottság létrehozásról szóló határozati javaslatot a testület egyhangúlag találta általános vitára alkalmasnak.
Az Ágh Péter (Fidesz) által benyújtott indítvány szerint a következő kérdések megválaszolása lesz a vizsgálóbizottság feladata: a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) határozatában szereplőkön kívül milyen egyéb piaci szerepelők vettek részt az OTP elleni támadásban; kinek a megbízásából járt el a Soros Fund Management LCC; ki volt és milyen szerepe volt a támadásban a PSZÁF által közelebbről meg nem nevezett londoni székhelyű befektetési szolgáltatónak; milyen formában lehet egységesen fellépni az OTP kisrészvényesei nevében, hogy a veszteségüket a Soros Fund Management LCC megtérítse; a 2008. szeptemberi időszaktól az ügyben érintett piaci szereplők részt vettek-e a hazai devizakereskedelemben, illetve milyen szerepet töltöttek be a piaci forgalom befolyásolásában; van-e összefüggés az OTP meggyengítése és a Mol Zrt. közelmúltban történt részvényeladási tranzakciója között?
Az önálló képviselői indítvány indokolásában az olvasható: a PSZÁF "által lefolytatott vizsgálat eredménye szerint a Soros Fund Management LCC állt az OTP Nyrt. elleni 2008. október 9-i támadások mögött".
Az eset kapcsán született elmarasztaló hatósági határozat és pénzbírság szükséges, de nem elégséges következménye a tőkepiacot ért támadásnak - áll az indítvány indoklásában.
A kisember nem kap annyi haladékot, mint az OTP
A kisembereket húzta le Soros
Soros György véreztette ki az OTP-t MTI
Cikkek
Rossz hír: súlyosabb állapotban Németország
Privátbankár.hu | 2009. április 20. 13:33
A német gazdaság még mélyebbre süllyedt a recesszióba az első negyedévben, a német központi bank (Bundesbank) hétfőn kiadott, áprilisi jelentése szerint. "A recessziós irányzat tovább erősödött az első negyedévben", írták a hétfőn kiadott jelentés szerzői.
A GDP első negyedévi alakulásáról május 15-én közli az első becslést a szövetségi statisztikai hivatal. Elemzők és gazdaságkutató intézetek 4-7 százalék közötti GDP-csökkenést valószínűsítenek Németországnak egész évre. Németország hazai összterméke (GDP) a tavalyi utolsó negyedévben 2,1 százalékkal csökkent az előző negyedhez képest szezonális és naptári kiigazítással, változatlan áron.
Ez volt a legnagyobb visszaesés egy negyedéven belül az ország 1990-es újraegyesítése óta, annak ellenére, hogy a foglalkoztatás a negyedik negyedévben a legnagyobb volt az újraegyesítés óta, jegyezték meg a jelentésben. A foglalkoztatottak száma 40,8 millió volt, 422 ezerrel, azaz 1 százalékkal több mint egy évvel azelőtt. A visszaesést a korábbi években gyorsan gyarapodó beruházások, a meredeken növekvő export és a legalább stagnáló, alig emelkedő lakossági fogyasztás egyidejű csökkenésével magyarázták.
A tavalyi utolsó negyedben már harmadik negyedéve csökkent a GDP negyedévről negyedévre. A megelőző két negyedévben rendre 0,5-0,5 százalékos GDP-csökkenést mértek az előző negyedévhez képest.
Még rosszabbra számít az IMF
Vészhelyzetben van-e Ausztria?
Defláció felé közelít az eurózónaMTI
Cikkek
Letette az esküt a kormány
Privátbankár.hu | 2009. április 20. 13:20
Letette az esküt a Bajnai-kormány tizennégy minisztere a parlamentben. Az ünnepélyes eskütételre az ülés kezdetén, napirend előtt került sor
Cikkek
Eltűnt 83 gigavállalat
Privátbankár.hu | 2009. április 20. 13:05
Az Exxon Mobil olajtársaság megelőzte a Wal-Mart kereskedelmi láncot a legnagyobb forgalmat lebonyolító amerikai vállalatok 500-as listájának az élén - olvasható a Fortune magazinban. A válság által alaposan átrendezett lista vezetője, az Exxon tavalyi forgalma 19 százalékkal 442,85 milliárd dollárra (339 milliárd euró) növekedett. A konszern 45,2 milliárd dollárral egyben a legnagyobb nyereségre tett szert a konszernek között.
A Fortune magazin a nagy amerikai részvénytársaságok történelme legrosszabb évének nevezte a múlt évet. Az 500-as listáról 83 vállalat került ki, köztük a Lehman Brothers, a Washington Mutual és a Wachovia. 232 helyezéssel csúszott hátrább az AIG biztosítótársaság, amely a megelőző évben még a 12. helyen állt.
A Wal-Mart (405,6 milliárd dolláros forgalom) után a harmadik helyre a Chevron olajkonszern került 263,16 milliárd dolláros forgalom). A listavezetőket sorrendben a ConocoPhillips, a General Electric, a General Motors, a Ford, az AT&T, a Hewlett-Packard és a Valero Energy követi.
24 százalékot zuhant az eurózóna exportja
Az elemzőcégek is húznak a nadrágszíjon
IMF: a válság tartós lesz MTI
Cikkek
Brutális a szlovák munkanélküliség
Privátbankár.hu | 2009. április 20. 12:53
Szlovákiában márciusban 10,33 százalékra nőtt az állástalanok aránya a februári 9,72 százalékról, közölték a szlovák országos munkaügyi hivatalban. Tavaly márciusban 7,59 százalékos volt a munkanélküliség.
Márciusban Szlovákiában átlagosan 273 779-en voltak a bejegyzett, munkára kész állástalanok, a februári 257 564 után. Tavaly márciusban 198 011-en voltak.
A korábbi években Szlovákia, időnként Lengyelországgal versenyben, listavezető volt az Európában a munkanélküliség nagyságában, de legújabban a balti államokban a legnagyobb a munkanélküliség, 13-15 százalék között.
Nem mindig az elbocsátás az első lépés
Nem rohanunk az Unióba munkáért
Fél év múlva véget érhet a recesszió MTI
Cikkek
Mesterházy a frakcióvezető, Veres a helyettese
Privátbankár.hu | 2009. április 20. 12:48
Mesterházy Attilát választották az MSZP parlamenti képviselőcsoportjának vezetőjévé - jelentette be Lendvai Ildikó, az MSZP távozó frakcióvezetője, pártelnök
Cikkek
Közeleg a szerda, nyomás a kutakhoz!
Privátbankár.hu | 2009. április 20. 12:10
Négy forinttal nő a benzin ára a hazai töltőállomásokon szerdától, a gázolaj ára változatlan marad - erősítették meg a holtankoljak.hu értesüléseit piaci forrásokból. Így a benzin országos átlagos ára várhatóan 266,80 forint lesz, míg a gázolajé 257,20 forint marad. A szerdai áremelkedést beleszámítva, a benzin ára az év eleje óta összesen 40 forinttal emelkedett, a gázolajé 17 forinttal.
Elmondta az APEH, mennyi lesz a benzin
Több gázolajat vettünk, de kevesebb benzint
Itt az olcsóbb benzinPrivátbankár
Cikkek
Lejjebb adnak a csillagokból a turisták
Privátbankár.hu | 2009. április 20. 11:58
A turistaforgalom visszaesése és az ingatlanpiac, valamint az építőipar nehézségei miatt a hotelpiacon is változásokra lehet számítani a következő években
Cikkek
Göncz Kinga: segít a lex Mol
Privátbankár.hu | 2009. április 20. 11:39
A "lex Mol" segíthet korlátozni az orosz befolyást a magyar olajtársaságban - mondta Göncz Kinga távozó külügyminiszter. "Remélem, hogy a Mol védettsége megmarad ezután a részvényeladás után is. Természetesen kérdéseket vet fel, hogy miért érte meg majdnem dupla áron megvenni ezeket a részvényeket" - mondta Göncz Kinga. A "lex Molban" megvannak azok a kitételek, amelyek megvédhetik az olajtársaságot attól, hogy bármely részvényes döntő befolyást szerezzen a cégben - tette hozzá. Göncz Kinga kiemelte: ebben az ügyben továbbra is tart az egyeztetés Magyarország és Oroszország között.
A 2007 októberében elfogadott, majd az Európai Bizottság vizsgálatát követően egy év múlva módosított "lex Mol" segítségével lehetőség nyílt jogi eszközökkel szűkíteni azon társaságok mozgásterét, amelyek magyar energetikai és vízellátó céget akarnak felvásárolni. A kormány a törvény 2007-es megalkotásával elsősorban a magyar olajtársaság részvényei OMV általi felvásárlásának kívánt gátat szabni. Az osztrák olajcég március végén jelentette be, hogy eladta a Molban lévő teljes, 21,2 százalékos részesedését az orosz Surgutneftegasnak, az ügylet értéke az OMV közleménye szerint 1,4 milliárd euró volt.
Friss tőzsdei árfolyamokMTI
Cikkek
Még rosszabbra számít az IMF
Privátbankár.hu | 2009. április 20. 10:56
A Nemzetközi Valutalap még tovább rontja a világgazdaságra vonatkozó idei prognózisát. Mint azt Dominique Strauss-Kahn vezérigazgató a Handelsblatt című lappal közölte: a globális visszaesés 2009-ben erőteljesebb lesz, mint a korábban jósolt 0,5-1 százalék közötti visszaesés. Az IMF újabb prognózisát szerdán teszi majd közzé.
Kiszivárgott hírek szerint a jövő évi növekedési ütem sem éri majd el a korábban prognosztizált tempót: az 3,0 százalék helyett 1,7-1,9 százalék között mozoghat. Az IMF vezetője szerint a világgazdasági konjunktúra még nem jutott túl a mélyponton, de azért már tapasztalni kedvező jeleket. Strauss-Kahn arra számít, hogy az élénkülés 2010 első felében veszi kezdetét.
Strauss-Kahn szerint rövid távon nem merül fel inflációs kockázat, és az szerinte a következő két-három évben is sokkal kisebb veszélyt fog jelenteni, mint a negatív gazdasági növekedés, a defláció. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a jelentős pénzügyi ösztönző csomagoknak inflációs hatással járnak majd, tehát "menekülési stratégiával" kell rendelkezni, vissza kell majd térni a költségvetési kiadások elfogadható szintjéhez.
Bokros szerint érthetetlen az IMF-felvetés
IMF: a válság tartós lesz
IMF: a németek elérik az 5%-os visszaesést
MTI
Friss
Vásárló
Drasztikus áremelésre kényszerülhet a Temu
Felére zuhant a profit az első negyedévben.
körülbelül 1 órája
Részvény / Deviza / Áru
Lassan eurót, dollárt váltana a nyaraláshoz? Ilyen árfolyamokra készülhet
402-404 forintot kértek kedden egy euróért.
2 órája
MBH Bank elemzés
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
Piac&Profit cikkei
-
Az akkumulátor-újrahasznosítás a jövő
16:04
-
Súlyos uniós kritikát kapott az átláthatósági törvénytervezet
15:03
-
Új korszak kezdődik a vállalkozók és a közszolgáltatók viszonyában
15:03
-
A bóvli szélén a táncol a magyar gazdaság, muszáj tartani az alapkamatot
15:03
-
Horvátország verhetetlen, a magyarok kedvenc külföldi nyaralóhelye
14:02
Turizmus Online cikkei
-
Kevesebben utazunk külföldre, de hosszabb ideig maradunk ott – Horvátország idén is vezet
19:07
-
Adatok, irányok, kihívások – Somlyai Zoltán elnöki beszámolója a szállodaipar helyzetéről
18:06
-
Szállodások tavaszi közgyűlése: fókuszban a hitelezés és a marketing tevékenység
12:12
-
Egy héttel később nyit a Lupa
10:10
-
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!
10:10
A vidék hírei
-
A drogügyi kormánybiztos, Horvát László kritizálta Pogány Indulót
19:58
-
Az egyház vagy a kormányközeli MCC szerezheti meg a Kepes Központot? Dobra verné az épületet az egri önkormányzat
16:02
-
Somogyi András szerint politikai okokból akadályozzák gyöngyösi fellépését
14:38
-
Nem vezethetett volna, mégis beült a kormány mögé - nem kellett volna
11:51
-
Mély fájdalommal búcsúzik tanárnőjétől az egri Tinódi iskola
08:35
legolvasottabb
-
Itt vannak az első adatok Romániából, az első fordulóhoz képest hatalmas a változás – frissítve, megvan a győztes?
2025. május 18. 08:18
-
Megjöttek a 13 órás román adatok, továbbra is durvák a számok
2025. május 18. 13:03
-
Ennyi pénz kell egy nyugdíjasnak, hogy biztonságban érezze magát
2025. május 17. 14:40
-
Rózsaszín füst szállt fel a Vatikánnál
2025. május 8. 16:21
-
Bejelentették: az Egyesült Államok kilép a béketárgyalások közvetítéséből
2025. május 2. 14:42
top 24
-
Német kancellár: „Nem fogjuk tudni elkerülni a konfliktust Magyarországgal”
2025. május 27. 15:02
-
Emelik a tétet Brüsszelben: a nukleáris opciót is bevethetik Magyarországgal szemben?
2025. május 27. 18:31
-
Keményen odaszólt a magyar kormánynak a svéd miniszter Brüsszelben
2025. május 27. 11:11
-
Meglepő helyről aggódnak Orbán Viktor hatalmáért
2025. május 27. 14:41
-
A nap képe: Szijjártó Péter drámai megvilágításban távozott
2025. május 27. 12:21
