Cikkek
Cikkek
Előveszi a rendőröket a Fidesz, ha győznek
Privátbankár.hu | 2009. április 15. 08:27
A Fidesz hatalomra kerülése utáni biztos és várható jogi felelősségre vonásról nyilatkozott a Magyar Demokrata hetilap legfrissebb, szerdán megjelent számában Balsai István fideszes képviselő, aki szerint rendőrségi vezetőket biztosan felelősségre fognak vonni.
"A 2006 őszén, főleg az október 23-án történt bűncselekmények tekintetében a rendőri vezetőket és azokat a parancsnokokat, akik lehetővé tették a rendőröknek az azonosító szám nélküli brutalitásokat, felelősségre fogjuk vonni" - ígérte az Antall-kormány volt igazságügyi minisztere.
Balsai István szerint meg kell vizsgálni "a nemzeti vagyon állapotát", "a felelőtlen eladósodást". Úgy fogalmazott "könnyen lehet, hogy ezeknek az ügyeknek a következetes végig vitele is büntetőeljárásokat von majd maga után". A fideszes parlamenti képviselő ezzel kapcsolatban említette, hogy "jelenleg is mintegy tucatnyi szocialista politikus, fővárosi polgármester, országgyűlési képviselő van börtönben, vagy várja gyanúsítottként az ítéletet". Szerinte sok esetben a büntetőeljárások megindításának kizárólagos akadálya az, hogy a parlamenti képviselő mentelmi jogát nem függeszti fel az Országgyűlés. Ha a Fidesz többséget kap az új Országgyűlésben, a mentelmi jog felfüggesztése után ezek az eljárások megindulnak - mondta.
Arra a kérdésre, hogy Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök ellen tervez-e jogi lépést, azzal válaszolt: erre a választások után kell visszatérni. Balsai István 2006 októberében Áder Jánossal együtt büntetőfeljelentést tett, ezt azonban a Központi Nyomozó Főügyészség elutasította.
A feljelentést arra alapozták, hogy a Gyurcsány-kormány olyan közérdekű adatokat hallgatott el, amelyek - szerintük - a 2006-os parlamenti választások eredményét alapvetően befolyásolták volna, lehet, hogy meg sem alakult volna a második Gyurcsány-kormány. "A választók tudatos félrevezetésével és dezinformálásával szereztek szavazatokat, ez a cselekedet büntetőjogi kategória" - hangsúlyozta a volt igazságügyi miniszter.
Orbán fegyelmezettséget kért
Beolvastak egymásnak a frakcióvezetők
Bajnai: a válságot kell legyőzni, nem a többieket
Kiss Péter lesz az MSZP Mikola Istvánja?MTI
Cikkek
Pénzt szimatol az Opel
Privátbankár.hu | 2009. április 15. 07:41
Biztos abban az Opel járműgyártó vállalat üzemi tanácsának vezetője, a cég felügyelő tanácsának társelnöke, hogy hamarosan befektetőt talál a vállalat túlélése érdekében, miután az anyavállalat, az amerikai General Motors gyakorlatilag csődbe jutott. Németországban szívesen vennék, ha az Opel tőle független vállalkozásként működhetne tovább.
A német állam egyelőre nem hajlandó a zsebébe nyúlni az Opel egyedüli megmentőjeként, jóllehet a vállalat 3,3 milliárd eurót szeretne kapni ahhoz, hogy ne kelljen üzemeket bezárnia és munkások további ezreit elbocsátania.
Ugyanakkor a német sajtó értesülése szerint az állam, jelen esetben Észak-Rajna Vesztfália, az Opel fő bázisául szolgáló tartomány keres befektető partnert és ilyenként találkozik miniszterelnöke Abu Dhabi arab olajsejkség magas rangú képviselőivel a héten. Az Opel vezető illetékese a Westdeutsche Allgemeine Zeitung (WAZ) című lapnak azt mondta, hogy a pénzügyi szektoron kívüli befektetők érdeklődnek, de megnevezni nem kívánt egyet sem.
Abu Dhabi egy másik nagy német járműipari konszernben, a Daimlerben már részvényes 9,1 százalékkal, korábban illetékese azt jelezte, hogy egyelőre nem tervez további részesedésszerzést a német járműiparban.
Több száz embert kirúg a Saab
Négynapos munkahét az Opel-gyárban
A roncspénz megdobta az Opelt
MTI
Cikkek
Kudarcba fulladt az ötpárti
Privátbankár.hu | 2009. április 15. 07:37
Csakúgy, mint a múlt héten, kedden is meghiúsult a fővárosi önkormányzat ez évi költségvetési tervezetéről meghirdetett ötpárti frakcióegyeztetés, a városvezetés és az ellenzék kölcsönösen egymást okolja a kudarcért.
Az MTI városházi információi szerint a találkozót formálisan Demszky Gábor főpolgármester mondta le, miután Bagdy Gábor, a Fidesz-KDNP frakciószövetség társelnöke jelezte, hogy elfoglaltsága miatt nem felel meg nekik az időpont.
A külföldön lévő Tarlós István Fidesz-frakcióvezetőt is képviselő KDNP-s politikus nehezményezte, hogy a meghívottakkal előzetesen nem egyeztetve hirdette meg a főpolgármester a múlt pénteken ezt a találkozót kedd délutánra. Kifogásolta azt is, hogy kedden a főpolgármester munkatársától napközben telefonon értesültek arról, hogy délután egy órával később lenne a találkozó. Az ellenzéki politikus azt indítványozza a főpolgármesternek, hogy az újabb tárgyalási időpont kitűzése előtt egyeztessen a meghívottakkal.
Bagdy Gábor rámutatott, hogy sok még a nyitott kérdés a költségvetés tervezetében, amelybe az ellenzék véleményét is célszerű lenne belefoglalni. Megjegyezte, hogy az egyeztetéseket megkönnyítené az előzetesen kitűzött időpontok tiszteletben tartása.
Steiner Pál MSZP-frakcióvezető szerint az ellenzék időt húz az egyeztetésekkel. Mint mondta: Hock Zoltán MDF-es frakcióvezető társával együtt kedd délután a parlamenti szavazásokon vett részt. A találkozó módosított időpontjára azonban - mint a szocialista politikus elmondta - már visszaért a Városházára. Hock Zoltán az MTI megkeresésére nem reagált.
Az MTI városházi információi szerint az MSZP-SZDSZ-koalícióban arra számítanak, hogy Hunvald György e héten reagál a szocialisták azon kezdeményezésére: mondjon le fővárosi képviselői mandátumáról. Steiner Pál közölte, hogy ez esetben két hét alatt új képviselővel egészülhet ki a szocialista frakció, s így ismét egyfős többsége lenne az MSZP-SZDSZ-koalíciónak a Fővárosi Közgyűlésben. A főpolgármester a következő ötpárti egyeztetést péntekre hívta össze.
Büdzsé nélkül Budapest: az MSZP is beintett
A kormány elzavarná a képviselők felétMTI
Cikkek
Kiárusítják az egyetemeket?
Privátbankár.hu | 2009. április 15. 07:31
Felháborítónak tartják az oktatók és a hallgatók Magyar Bálint törvényjavaslatát, amely külföldi egyetemek magyarországi letelepedését szolgálja
Cikkek
A gyenge forint kiütheti a tévécsatornákat
Privátbankár.hu | 2009. április 15. 07:26
A kábeltévé-szolgáltatók számára nagy a kísértés, hogy kitegyék műsorkínálatukból azokat a csatornákat, amelyekért devizában meghatározott árat kell fizetniük - írta a Világgazdaság.
A lap szerdai számában megjelent cikk szerint egyes kisebb szolgáltatók már meg is tették ezt a lépést. A nagyobbakat azonban visszatartja, hogy az élő szerződésekhez hozzányúlni kényes ügy.
Így szakértők szerint az általában az év végéig tartó szerződéses időszak végén várható változás, feltéve, hogy a társaságok nem tudnak megállapodni az árak forintosításáról.
Az adatok szerint Magyarországon 353 kábeltévé-szolgáltató volt 2007-ben, valamivel kevesebb mint egy évvel korábban. Az előfizetők száma is hasonlóan alakult, 2007-ben 2,128 millió volt. Az egy előfizetőre jutó műsorok száma 2007-ben 40-re csökkent, az előző évi 48-ról. Az összes műsor száma is csökkent 514-ről 483-ra.
Mobil magyarok: szabadulunk a vezetékektől
Vezeték nélkül élvezzük igazán az életet
Digitális világ: van képünk hozzá Világgazdaság
Cikkek
Bajnaitól kapott erőre a forint
Privátbankár.hu | 2009. április 15. 07:20
Szerdán nem sok mozgásra lehet számítani a forint piacán, miután az új kormányfő keddi megválasztása már megtette jótékony hatását a magyar valutára
Cikkek
Dörzsölik a tenyerüket a spekulánsok
Privátbankár.hu | 2009. április 15. 07:07
A pénzügyi válság jó lehetőséget kínál a szervezett bűnözői köröknek és a spekulánsoknak - hívta fel a figyelmet a Nemzetbiztonsági Hivatal
Cikkek
Olaszliszka óta izzik a cigánygyűlölet
Privátbankár.hu | 2009. április 15. 07:00
A Nemzetbiztonsági Hivatal szerint el kell kerülni, hogy erőszakspirál alakuljon ki "az egyre élesedő romaellenes aktivitással kapcsolatban"
Cikkek
Szétkapkodják a balatoni nyaralókat
Privátbankár.hu | 2009. április 15. 06:54
Húsvétkor több balatoni ingatlanirodában is meghosszabbított műszakban dolgoztak, mert a gyenge forint lökést adott a jó ideje agonizáló tóparti ingatlanpiacnak
Cikkek
Veres is kapott ajánlatot
Privátbankár.hu | 2009. április 15. 06:43
A posztjáról távozó Veres János pénzügyminiszternek a keleti kapcsolatok kormánybiztosi posztját ajánlotta fel Bajnai Gordon - írta a Népszava. A lap szerdai számában megjelent értesülés szerint Veres János még nem adott választ az ajánlatra.
A lap úgy tudja: több vezető szocialista politikus is lobbizott az elmúlt hetekben Veres János mellett. Bajnai éppen a rá nehezedő nyomás miatt ajánlotta fel neki az államtitkári besorolású kormánybiztosi posztot.
Ön szerint meddig lesz miniszterelnök Bajnai Gordon? Szavazzon!
Bajnai Gordon a miniszterelnök
Szollár Domokos lesz az új kormányszóvivő?
Beolvastak egymásnak a frakcióvezetők
Bajnainak még meggyűlhet a baja Gyurcsánnyal
Bajnai: a válságot akarom legyőzni, nem a többieket
Gyurcsány: Bajnai megérdemli, hogy támogassuk
Az MDF tartózkodik
Bent lesz a Fidesz, de nem nyomnak gombot
Az SZDSZ igent mond a Bajnai-kormányra
Népszava
Cikkek
Egyre több cég, egyre többel tartozik
Privátbankár.hu | 2009. április 14. 19:34
A magas hozamú kockázati kategóriába sorolt nyugat-európai cégadósok közel 30 százaléka is hátralékba kerülhet törlesztéseivel a következő két évben
Cikkek
Újra felpezseg a carry trade
Privátbankár.hu | 2009. április 14. 19:19
A befektetői bizalom visszatértének legújabb jele, hogy újra megjelent a hozamelőnyjáték a felzárkózó gazdaságok devizapiacán
Cikkek
Kihúzták a gyufát a cégvezetők
Privátbankár.hu | 2009. április 14. 19:04
Az európaiak és az amerikaiak nagy többsége megveti az üzleti vezetőket, túlfizetettnek tartja őket, és visszavenné tőlük a nagyvonalú nyugdíj- és prémiumjuttatásokat
Cikkek
Obama már látja a végét
Privátbankár.hu | 2009. április 14. 18:26
Még nem ért véget az amerikai gazdaság válsága, de már érzékelhetők a javulás jelei - mondta Barack Obama elnök keddi beszédében a washingtoni Georgetown Egyetemen.
Első ízben kezdenek látszani a reménysugarak a jelenlegi, több évtized óta legsúlyosabb válságban - mondta Obama, és elsorolta, hogy január 20-i hivatalba lépése óta milyen lépéseket tett kormánya a gazdasági krízisből való kilábalás érdekében. Mint hangsúlyozta, a 787 milliárd dolláros élénkítő program, a bankok tőkefeltöltése, továbbá a hitelpiacok kiolvasztására, az ingatlanpiac stabilizálására, valamint a gyengélkedő autóipar megerősítésére irányuló intézkedések mind a felépülés szükséges elemei. Mindezek következtében megjelentek a gazdasági haladás első jelei, mondta.
Hangsúlyozta, kormányának nem volt választása: minden fronton egyszerre kellett lépni, hogy megakadályozzák súlyosabb krízis kialakulását.
A kormányzásának 100. napja felé közelítő Obama azt mondta, hogy az idei év végig nehéz lesz. Az amerikaiak fájdalmas időszak elé néznek, mielőtt befejeződik a válság, újabb munkahelyek fognak megszűnni, és a jelzálogpiaci krízisben további lakóházakat foglalnak majd le. - Kétségtelen, hogy továbbra is kemény időket élünk, szó sincs róla, hogy már túl lennénk a nehezén - mondta.
Hiába esnek az árak, senki sem vásárol
Autókat vesz Obama, hogy mentse a gyárakat
G20: Obamát kellett volna követniMTI
Cikkek
Orbán fegyelmezettséget kért
Privátbankár.hu | 2009. április 14. 18:14
Orbán Viktor az MTI információi szerint fegyelmezettséget kért a Fidesz és a KDNP frakciószövetség képviselőitől a keddi parlamenti ülés előtt. A pártelnök a Fidesz és a KDNP délelőtti közös frakcióülésén mondott beszédet, amelyben fegyelmezettséget kért a frakciótagoktól, hangsúlyozva, hogy a két pártnak kormányképes erőként kell megjelennie.
Az MTI fideszes körökből származó információi szerint ugyanis a frakcióülésen ötletként felvetődött például, hogy Hajdú-Bét ügyre utalva gágogjanak, mialatt Bajnai Gordon beszél, vagy fordítsanak hátat, de az is felmerült, hogy esetleg ne vegyenek részt az eskütételen. Havasi Bertalan, a Fidesz sajtófőnöke az MTI-nek azt mondta: tekintettel arra, hogy zárt ülés zajlott, nem kívánják kommentálni az értesülést.
A frakciószövetség végül úgy döntött, hogy a Fidesz és a KDNP képviselői nem nyomnak gombot a konstruktív bizalmatlansági indítvány keddi szavazásán, de bent lesznek az ülésteremben, és a vitában is részt vesznek.
Navracsics Tibor frakcióvezető a képviselőcsoport ülése után ezt azzal indokolta, hogy az alkotmányos alapintézmények, a jogállam és a demokrácia iránti tiszteletből részt vesznek a vitában, felszólalnak, és elmondják érveiket, ugyanakkor a konstruktív bizalmatlansági indítvány ilyen módon való alkalmazását olyannyira méltatlannak tartják a jelenlegi helyzetben, hogy szavazni nem fognak.
Ehhez tartották magukat a fideszes és KDNP-s képviselők, akik bent maradtak az ülésteremben az új kormányfő eskütételén, és előzőleg nem vonultak ki Gyurcsány Ferenc leköszönő miniszterelnök beszédéről sem. Navracsics Tibor azt is elmondta, hogy Bajnai Gordon beszédeiről sem vonulnak ki.
Bajnai Gordon a miniszterelnök
Beolvastak egymásnak a frakcióvezetők
Bajnainak még meggyűlhet a baja Gyurcsánnyal
Bajnai: a válságot akarom legyőzni, nem a többieket
Gyurcsány: Bajnai megérdemli, hogy támogassuk
Az MDF tartózkodik
Bent lesz a Fidesz, de nem nyomnak gombotMTI
Cikkek
Milliárdos osztalékot kap a főváros
Privátbankár.hu | 2009. április 14. 18:11
Tavalyi eredménye alapján a Fővárosi Gázművek Zrt. 6 milliárd forintos, a Fővárosi Vízművek Zrt. pedig 2,9 milliárd forintos osztalékot fizet; ebből 5,2 milliárd a fővárosé lesz - nyilatkozta Székely Gábor, a Fővárosi Közgyűlés gazdasági bizottságának alelnöke a testület ülését követően.
A Főgáztól 3 milliárd forint, a vízművektől csaknem 2,2 milliárd forint osztalékhoz jut a fővárosi önkormányzat, tulajdoni részesedése alapján - mondta a szabad demokrata politikus.
Az önkormányzat gazdasági és városüzemeltetési bizottságának együttes ülésén az MSZP-SZDSZ többség elvetette azt a fideszes javaslatot, hogy ha van mérleg szerinti vesztesége a Főgáznak, akkor csökkentsék azzal az osztalékot. Hutiray Gyula (Fidesz) a Főgáz Gázkereskedelmi Kft.-jének 1,8 milliárd forintos veszteségére célzott, ami az előterjesztésben szerepelt.
Szabadai Viktor (SZDSZ) elmondta, hogy helyszíni javaslatra zártkörű pályázatot írt ki a gazdasági bizottság az Europlakát Kft.-ben lévő 32 százalékos fővárosi tulajdonrész eladására. A többségi tulajdonosnak ugyanis gyakorlatilag vétójoga van az új tulajdonostárssal kapcsolatban, s ezért nem lenne értelme egy nyílt pályázatnak - jegyezte meg.
A politikusok közölték azt is, hogy a gazdasági bizottság elnapolta a döntést az Átrium Mozi eladásáról. Az önkormányzat jogi részlege ugyanis a helyszínen kiosztott anyagában komoly észrevételeket tett, aggályokat fogalmazott meg.
Osztalékok: megtette tétjeit az Elmű és az Émász
Nem fizet osztalékot az OTP
74 forintos osztalékot fizet a Magyar Telekom MTI
Cikkek
Szollár Domokos lesz az új kormányszóvivő?
Privátbankár.hu | 2009. április 14. 18:01
Szollár Domokos, a Budapest Airport szóvivője lehet az új kormányszóvivő Budai Bernadett mellett - értesült kormányzati forrásból az MTI. Szollár Domokos az MTI megkeresésére erről nem kívánt nyilatkozni.
A távirati iroda úgy tudja, több emberrel tárgyalnak, végleges döntés még nem született az ügyben. Az MTI-nek korábban már megerősítették az új kormányfő környezetéből, hogy Budai Bernadett a miniszterelnök-váltás után is kormányszóvivő marad.
Daróczi Dávid múlt szerdán jelentette be, hogy távozik a kormányszóvivői posztról, és a továbbiakban magánszférában folytatja tevékenységét.
Budai Bernadett kormányszóvivő marad
Daróczi nem marad kormányszóvivő MTI
Cikkek
Amerika berántotta a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2009. április 14. 17:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 379,79 pontos, 2,99 százalékos csökkenéssel, 12.303,21 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 27 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta: a budapesti tőzsdén "húsvéti semmittevéssel" kezdődött a kereskedés kedden, ami a kedvezőtlen amerikai makrogazdasági adatok délutáni nyilvánosságra kerülése után csapott át erős zuhanásba. Az amerikai kiskereskedelmi forgalom váratlanul 1,1 százalékkal esett márciusban, a februári felülvizsgált 0,3 százalékos növekedés után. Az elemzők 0,3 százalékos emelkedést vártak a forgalomban az év harmadik hónapjában.
Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője szerint is a tengerentúlról érkező, rossz kiskereskedelmi forgalomról szóló adatok rántották negatív tartományba az addig "lapos" magyarországi kereskedést. Hangsúlyozta: délutánra az egész világ "lefelé vette az irányt", ám a budapesti tőzsdének a fejlett-, illetve a régiós piacoknál is nagyobb veszteségeket kellett elkönyvelnie.
A Concorde elemzője kiemelte: a magyar börze négy meghatározó papírja közül egyedül az OTP maradt ki az esésből, ugyanakkor a magyar bankpapír 1 százalékosnál is kisebb emelkedése eltörpül a globális bankszektor szárnyalásához képest. Az osztrák bankok például mintegy 10 százalékot erősödtek kedden a bécsi tőzsdén - fűzte hozzá.
A Mol 515 forinttal, 4,63 százalékkal 10.605 forintra csökkent, 1,3 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 20 forinttal, 0,77 százalékkal 2.620 forintra erősödött, forgalmuk 22,5 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 19 forinttal, 3,23 százalékkal 569 forintra esett, forgalma 1,3 milliárd forint volt.
A Richter papírok árfolyama 1700 forinttal, 6,07 százalékkal 26.300 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.
Szektortársa, az Egis 67,9 millió forintos forgalom mellett 275 forinttal, 2,29 százalékkal 11.725 forintra csökkentette értékét.
A BUMIX 1.401,63 ponton zárt kedden, ez 13,20 pontos, 0,93 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!MTI
Cikkek
Nem látszik, hogy dolgozunk
Privátbankár.hu | 2009. április 14. 17:30
A Reformszövetség februári javaslatainak egy részét már meghaladta az idő, az azonban továbbra is érvényes, hogy az állami kiadásokat nagymértékben kell lefaragni, 2011 végéig mintegy 1.300 milliárd forinttal kell csökkenteni az állami költekezést - mondta Palócz Éva, a Kopint-Tárki vezérigazgatója, a Reformszövetség munkájában résztvevő közgazdász kedden Budapesten a Gazdasági és Szociális Tanács ülésén (GSZT).
A Reformszövetség ugyan április elején megszüntette tevékenységét, a GSZT azonban kedden tűzte napirendjére a szövetség javaslatait.
Chikán Attila, az Orbán-kormány volt gazdasági minisztere, a Corvinus Egyetem professzora, a Reformszövetség szakembere elmondta: pénzügyileg tarthatatlan az államháztartás jelenlegi kiadási szintje, de legalább ekkora gond az, hogy a magyar gazdaságot a teljesítményhiány jellemzi. Hozzátette: ugyan a magyar foglalkoztatottak jelentős számú órát töltenek el munkával, az elavult struktúrák miatt a magyar termelékenység fele a nyugat-európai átlagnak.
Nálunk két évvel később lesz vége a válságnak
MGYOSZ: kellenek a megszorítások, de...
A Reformszövetség befejezte MTI
Cikkek
Az Országgyűlés elrendelte a költségtérítésről szóló népszavazást
Privátbankár.hu | 2009. április 14. 17:07
Az Országgyűlés elfogadta a Seres Mária által kezdeményezett, a képviselői költségtérítésről szóló népszavazás elrendelésére vonatkozó határozatot. A képviselők 360 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, három tartózkodás mellett fogadták el a határozati javaslatot.
A népszavazásra feltett kérdés a következőképpen hangzik: "Egyetért-e Ön azzal, hogy az országgyűlési képviselőknek csak bizonylattal alátámasztott elszámolható kiadásai után járhat költségtérítés?"
A szavazáson jelen volt a kezdeményező Seres Mária is. Tartózkodott Borenszki Ervin (MSZP), Géczi József Alajos (MSZP) és a független Pettkó András.
Kedden kora délután az Országgyűlés alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságát Gyenesei István önkormányzati miniszter írásban arról tájékoztatta, hogy az országos ügydöntő népszavazással kapcsolatos feladatokra 3,9 milliárdot "szükséges" biztosítani a költségvetésből. Répássy Róbert (Fidesz) javaslatára a bizottság a "legfeljebb" kiegészítéssel módosította a határozat összegre utaló szövegét. Az ellenzéki képviselő szerint meg lehet találni azokat a lehetőségeket, amelyekkel olcsóbbá tehető az országos ügydöntő népszavazás. Ezzel összefüggésben rámutatott, hogy a 3,9 milliárd forintos népszavazás annyiba kerül, mint a képviselők négyéves költségtérítése.
Az országos ügydöntő népszavazás kiírását egy magánszemély kezdeményezte; Seres Mária az Országos Választási Bizottság megállapítása szerint mintegy 530 ezer érvényes aláírást gyűjtött össze.
A gazdagoktól többet venne el az MSZP
Karsai József a 0 forintos képviselő
Az MDF eltörölné a képviselők kiváltságait
MTI
Cikkek
A kormányváltás jót tett a forintnak
Privátbankár.hu | 2009. április 14. 17:02
Az euró árfolyama 290 és 291 forint körül ingadozott nap közben, majd az új kormány alakulásával kapcsolatos híreket követően hirtelen erősödésnek indult és fél öt körül 288 forintnál járt.
Az eurót 290,57 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben kedden délután négy órakor, szemben a hosszú hétvége előtti utolsó kereskedés nap délutánján tartott 290,71 forinttal. A jegyzés a nap folyamán 290 környékén járt, de kora délután 291 fölé is emelkedett egy rövid időre.
A kereskedők alacsony forgalomról számoltak be. A hosszú hétvégét követő piaci nyitás nem hozott kedvezőtlen hangulatot a térség devizái számára, mindössze a cseh korona szenvedte meg a vártnál rosszabbnak bizonyult ipari termelési és kiskereskedelmi forgalmi adatokat.
A kereskedők szerint a zloty kedvező "hátszelet" kapott a februárban váratlanul pozitívba fordult folyó fizetési mérleg adattól, valamint egy újabb flexibilis IMF hitelkeret lehetséges megnyitásának hírétől.
A forint esetében árfolyam kilengésekkel tarkított enyhe erősödésre számítanak a kereskedők rövid távon a 285-ös küszöb irányába, amennyiben nem következik be negatív fordulat a javulásnak indult kockázatvállalási hajlandóságban a nemzetközi piacokon. A forint gyengülésével szemben erős ellenállás jelentkezhet a 298-300 forintos tartományban, az erősödés pedig 284 környékén nyerhet új lendületet.
A megalakuló kormány költségvetési szigort növelő intézkedései a forint erősödését támogatják, a kormány mozgásterének szűkülésére utaló jelek pedig gyengíthetik a forintot.
A dollárt 218,98 forinton jegyezték délután négy órakor, a pénteki 221,52 forint után. Az eurót 1,3266 dolláron jegyezték délután a nemzetközi devizapiacon a hajnali 1,335 feletti jegyzés után. Az euró/dollár árfolyam lényegesen nem változott a hosszú hétvége alatt, az EKB keddre 1,3276 dollárban állapította meg az euró referencia árfolyamát az előző heti utolsó, csütörtöki 1,3273 dollárhoz képest.
A svájci frank jegyzése 192,08 forint kedden délután a péntek délutáni 190,86 forinttal szemben. A japán jent (100 jen) 220,82 forinton jegyzik a pénteki 220,99 forint után.
Az ÁKK keddi 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukcióján mérsékelt érdeklődés mellett 16 bázisponttal 9,63 százalékra csökkent az átlaghozam. Az állampapírok másodpiacán a 3 hónapos lejárat ÁKK referencia hozama 9,40 százalék, 5 bázisponttal magasabb az előzőnél. A referencia hozamok a hosszabb lejáratokon 40 bázisponttal is emelkedtek. Az egy éves lejárat hozama 9,88 százalék (+13 bázispont), az 5 évesé 10,66 százalék (+33 bp), a 10 évesé 10,34 százalék (+40 bp).
Legfrissebb devizaárfolyamok a PrivátbankáronMTI
Cikkek
Nem hagyják a gazdaságban a milliárdokat
Privátbankár.hu | 2009. április 14. 16:52
Az amerikai szövetségi tartalékbankrendszer (Fed) már a válságkezelés válságokozó hatásainak leküzdésére is gondol: hosszabb távon nem hagyja a gazdaságban a belepumpált hatalmas összegeket, nehogy inflációs veszély keletkezzék.
Mindenkit biztosíthatok afelől, hogy a pénzügypolitikai döntéshozók készek szükség szerint és fokozatosan visszavonni a gazdaságnak jelenleg adott rendkívüli támogatást, és biztosak vagyunk képességünkben, hogy ezt meg is tudjuk tenni - mondta a Fed elnöke, Ben Bernanke kedden egy atlantai előadásában.
A múlt hónapban a Fed bejelentette, hogy 1,15 billió dollárral növeli az amerikai állam- és magánkötvények felvásárlását. Ezt nem hitelből teszi, így nem terheli, nem szűkíti a hitelpiacot, ellenben ténylegesen - habár nem készpénzformában, hanem elektronikus módon - hígítja a pénzt, gyakorlatilag elektronikus "bankóprést" működtetve növeli a pénzkínálatot. Ennek inflációs hatása egyértelmű, azonban ezt ellensúlyozza a gazdasági hanyatlás, a deflációs kockázat. Hasonló, "mennyiségi enyhítésnek" nevezett gyakorlatot folytat egy ideje a brit és a japán központi bank is, az Európai Központi Bank (EKB) vezetői pedig májusra ígértek döntést arról, hogy alkalmaznak-e efféle "nem hagyományosnak" is nevezett módszereket.
Egyebekben Bernanke úgy vélte, az amerikai gazdaságban már látszanak a visszaesés lassulásának jelei.
Devizát cserélhetnek a nagy jegybankok
A G20 kinyírja a hedge fundokat?
MTI
Cikkek
Bajnai Gordon a miniszterelnök
Privátbankár.hu | 2009. április 14. 16:33
Megszavazta a bizalmatlansági indítványt és Bajnai Gordont miniszterelnökké választotta a parlament. A döntést 204 igen szavazattal, nem szavazat nélkül, 8 tartózkodással hozták meg
Cikkek
Leállt a 4-es metró építése
Privátbankár.hu | 2009. április 14. 16:11
A munkálatok folytatására szólította fel a Bamco konzorciumot a DBR Metró Projekt Igazgatóság; közleményük szerint jogszerűtlen az újabb leállás
Cikkek
Bajban vannak azok is, akik Ausztriában vettek fel hitelt
Privátbankár.hu | 2009. április 14. 16:04
Tatabánya után további vidéki irodák nyitását tervezi a Banki Hitel Károsultjainak Egyesülete (BHKE) - tájékoztatta az MTI-t Lénárd Mariann, a BHKE főtitkára. Hamarosan Győrben, Gyulán, Debrecenben és Miskolcon is fogadhatják az ügyfeleket a BHKE munkatársai. A panaszosok száma a fejlettebb régiókban jelentős, miután a szegényebb területeken sokan hitelhez sem juthattak - közölte az egyesület főtitkára.
Az öt éve működő szervezet budapesti irodája a válság óta már nem képes egyedül kezelni a problémákat. A sürgős segítségre szorulókat leszámítva május végére tudnak időpontot adni az ügyfeleknek. A vidéken élők számára az utazási költségek is gondot okoznak - mondta el Lénárd Mariann.
Hozzátette: az egyesület már értesítette az önkormányzatokat irodanyitási terveiről, és kérte támogatásukat, ám vegyes a fogadtatás. Van, ahol - segítség híján - önerőből kénytelenek megoldani a helyiség fenntartását.
A regionális szinten működő tatabányai iroda vezetője, Laurencsik Kálmán az MTI-nek elmondta: a februári nyitás óta közel négyszázan fordultak hozzájuk. Eddig öt ügyfelet mentettek meg a kilakoltatástól, házuk vagy ingóságuk elárverezésétől. Új jelenség, hogy Ausztriában felvett hitelek miatt kerülnek bajba az ingatlantulajdonosok - tette hozzá.
A BHKE az egyesület honlapja szerint 2004-ben, társadalmi szervezetként kezdte meg működését. Munkáját hitelügyekben jártas szakemberek, gyakorló és kezdő jogászok segítik. Tevékenységük között szerepel tájékoztatás, tanácsadás, érdekképviselet, hitelkiváltások intézése, előnyös konstrukciók felkutatása.
Bedőlés szélén a devizahitelek kétharmada
A kisember nem kap annyi haladékot, mint az OTP
Egyre többen kerülnek bajba a hitelük miattMTI
Cikkek
Hiába esnek az árak, senki sem vásárol
Privátbankár.hu | 2009. április 14. 15:32
Váratlanul 1,1 százalékkal esett márciusban az amerikai kiskereskedelmi forgalom, a februári felülvizsgált 0,3 százalékos növekedés után. Az elemzők 0,3 százalékos emelkedést vártak a forgalomban az év harmadik hónapjában.
A márciusi erős csökkenést elemzők elsősorban a járművek és elektronikai cikkek forgalma visszaesésének tulajdonítják. A járművek és járműalkatrészek 2,3 százalékkal, az elektronikai cikkek forgalma 5,9 százalékkal csökkent márciusban.
Váratlanul nagyot zuhantak márciusban az amerikai termelői árak, és így éves szintű csökkenésük 1950 óta a legnagyobb volt. Az élelmiszer- és energiaárak nélkül számított termelői árak változatlanok voltak februárhoz képest.
A kedden közzétett adatok szerint a szezonálisan kiigazított termelői árindex 1,2 százalékkal esett februárhoz viszonyítva, a februári 0,1 százalékos növekedés után. Az elemzők a termelői árak változatlanságát várták az év harmadik hónapjában.
2008 márciushoz képest 3,5 százalék volt a termelői árak csökkenése, ez 1950 január óta a legnagyobb éves csökkenés. Az élelmiszer- és energiaárak nélkül 3,8 százalék volt az amerikai termelői árak éves szintű visszaesése márciusban.
A Tescót nem lehet lenyomni
A németek sem pakolják tele a szatyrot
A műanyag zacskók kivégzik a kiskereskedelmet
MTI
Cikkek
Harmincadikán sztrájkolnak a vasutasok
Privátbankár.hu | 2009. április 14. 15:27
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) április 30-án 0 órától 18 óráig általános vasutas sztrájkot tart a tervezett kormányzati megszorító intézkedések elleni tiltakozásul - jelentette be Gaskó István, a VDSZSZ elnöke sajtótájékoztatón, Budapesten.
Elmondta: elfogadhatatlannak tartják a válságkezelésre tervezett intézkedéseket, amelyek a bérből és fizetésből élő vasutasokat jelentősen sújtják. Gaskó István felszólította azokat a szakszervezeteket, amelyek nem értenek egyet a tervezett megszorító intézkedésekkel, csatlakozzanak a sztrájkhoz.
Sigulinszki Tibor, a MÁV Zrt. szóvivője a bejelentésre reagálva elmondta: a vasúttársaság bízik abban, hogy sikerül a meghirdetett időpontig a vitás kérdéseket rendezni, és nem tartja meg a VDSZSZ a sztrájkot.
VDSZSZ: Bajnai szétveri a vasutat
Orosz vasút: 250 ezren kényszerpihenőn
Fidesz: csökkentsék a fejesek fizetését!
Gazdát keresnek a MÁVDIREKT-nek
A MÁV-ot is leminősítették
Sztrájkveszély ismét
MTI
Cikkek
Beolvastak egymásnak a frakcióvezetők
Privátbankár.hu | 2009. április 14. 15:24
Az MSZP bízik abban, hogy az ellenzéknek lesz olyan része, amely legalább megnézi az új kormány javaslatait, mielőtt igent vagy nemet mond rájuk - mondta Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető a parlamentben.
A politikus azt mondta: az elmúlt hétre a szocialisták sem büszkék, de nem lehetnek rá büszkék azok sem, akik szó nélkül hagyták a szóba jött és szóba sem jött miniszterelnök-jelöltek meghurcolását, családjuk lakásuk fenyegetését, "képük sárga csillag közepén való megjelentetését".
Lendvai Ildikó - bár nem nevezte meg - élesen bírálta a Fideszt és a KDNP-t, amiért nem emelték fel szavukat mindez ellen. Emlékeztetett arra, hogy volt idő, amikor ez a norma minden parlamenti párt számára evidencia volt, és amikor senki nem akart előre elhatárolódni egy kormány még nem ismert programjától. Hangsúlyozta: bízik benne, hogy ma is lehet az ellenzéknek olyan része, amely kész osztozni a felelősségben, vagy legalábbis hajlandó megnézni a konkrét javaslatokat, mielőtt azonnal nemet vagy igent mondana. Az ellenzéktől azt kérte: ne vívják a régi csatát, mert akkor az országot teszik csatatérré.
Ön szerint meddig lesz miniszterelnök Bajnai Gordon? Szavazzon!
A jelen helyzetben csak az új választások jelenthetnek megoldást, nem pedig a konstruktív bizalmatlansági indítvány - mondta Navracsics Tibor a parlamentben. A Fidesz frakcióvezetője arra kérte Bajnai Gordon miniszterelnök-jelöltet, hogy a vita végén jelentse be az új választásokat. A politikus közölte, hogy a demokrácia a választópolgárok aktív támogatásán alapul, és a választás az a megoldás, amelynek segítségével meg lehet oldani egy válságot. Megjegyezte, hogy új választások nélkül nincsen hatékony válságkezelés.
Navracsics Tibor a Fidesz frakcióvezetője megjegyezte, hogy keddre a Kossuth teret kordonokkal hermetikusan lezárták, miközben egy konstruktív bizalmatlansági indítvány került napirendre. Véleménye szerint ez tökéletesen mutatja, hogy a kormány két dologtól fél: a választópolgároktól és a választásoktól. Közölte, hogy most a szocialisták és a szabad demokraták mindent elkövetnek, hogy meghosszabbítsák hatalmuk idejét.
A KDNP nem tárgyal Bajnai Gordonnal - szögezte le Semjén Zsolt pártelnök-frakcióvezető a parlamentben. Ezt azzal indokolta, hogy a nép kijátszására épülő paktumkormány illegitim, illetve, hogy a válságból, amelybe a Gyurcsány-Kóka-Bajnai-kormány döntötte az országot, csak erős parlamenttel, mögötte pedig erős társadalmi támogatottsággal lehet az országot kivezetni. Ehhez új politika, új parlament, új választás kell - hangsúlyozta Semjén Zsolt.
A pártelnök-frakcióvezető szerint amit "az MSZP és az SZDSZ koalíciója" művel az morálisan illegitim, ezért az így megválasztott Bajnai Gordon miniszterelnöksége is az. Hozzátette: nem pusztán azért, mert Bajnai Gordont soha senki, semmire nem választotta meg, hanem azért, "mert ami itt történik, nem konstruktív bizalmatlansági indítvány, hanem destruktív bizalmatlansági indítvány".
A Magyar Demokrata Fórum az előrehozott választások híve, ezért tartózkodni fog a konstruktív bizalmatlansági indítvány keddi szavazásán - mondta Herényi Károly független képviselő a parlamentben. Az MDF-es politikus szerint a válságnak három gyökere van: a pénzügyi, a gazdasági és a mély bizalmi válság, amire, mint kiemelte, nem tud egy szakértő kormány megoldást találni.
Hangsúlyozta azt is: Bajnai Gordon programja nem egyezik az MDF jövőképével, ezért a párt elnöksége azt javasolta az MDF képviselőinek, hogy tartózkodjanak a konstruktív bizalmatlansági indítvány szavazásánál.
Fodor Gábor szerint az SZDSZ azért támogatja a konstruktív bizalmatlansági indítványt, mert meggyőződésük, hogy a szakértői kormány válságkezelő programja az ország érdekeit szolgálja. Fodor Gábor pártelnök a parlamenti vitában arról beszélt: az SZDSZ számára dilemmát okozott, hogy az előrehozott választások, vagy a konstruktív bizalmatlansági indítvány megszavazása mellett tegyék le a voksukat, de végül az időtényező miatt az előbbi mellett döntöttek.
Az SZDSZ elnöke leszögezte: sem az egyik, sem a másik lehetőségre nem lehet az mondani, hogy demokratikusabb a másiknál, mert a törvények szerint mindkettő az. Véleménye szerint akkor kell választásokat tartani, ha nincs politikai megoldás, de jelenleg van program, ami mellé oda lehet állni.
Bajnainak még meggyűlhet a baja Gyurcsánnyal
Bajnai: a válságot akarom legyőzni, nem a többieket
Gyurcsány: Bajnai megérdemli, hogy támogassuk
Az MDF tartózkodik
Bent lesz a Fidesz, de nem nyomnak gombot
Az SZDSZ igent mond a Bajnai-kormányra
Az MSZP egy emberként áll Bajnai mögé
Kiszorítják a tüntetőket a Kossuth térről - készenlétben a vízágyú
Már ma nyilvános lehet a kormánynévsor
Az MSZP egy emberként áll Bajnai mögé
Bajnai programját is hazavághatja a népszavazás
MTI
Cikkek
Zavarosban halászni: most olcsón vehetünk cégeket
Privátbankár.hu | 2009. április 14. 15:08
Vállalatuk egy részének eladásából javítaná társaságuk likviditását a cégvezetők több mint fele - állapította meg az Ernst and Young az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
Az Ernst and Young 360 nagyvállalati felsővezető megkérdezésével készített nemzetközi felmérésében rámutatott: a cégvezetők 53 százaléka megválna társasága egy részétől annak érdekében, hogy megerősítése annak mérlegét, finanszírozza az akvizíciókat, vagy kiegyenlítse a vállalat tartozásait. A felmérés szerint a megkérdezett vállalati vezetők csaknem fele akár nem hagyományos struktúrákban is hajlandó lenne értékesíteni a cég egy részét, mivel a jelenlegi gazdasági körülmények között a vásárlók ritkán tudnak egy összegben készpénzzel fizetni.
Az Ernst and Young közleményében kiemelte: a készpénzzel rendelkező vevők most olyan üzletekre is szert tehetnek, amelyek nyugodt gazdasági körülmények között nem lennének elérhetőek.
A megkérdezett vállalatok csupán 36 százalékánál zárult elképzeléseiknek megfelelően a legutóbbi tranzakció, és 62 százalékuk szerint a jelen helyzetben a szűkös időkeret jelenti a legnagyobb akadályt egy sikeres üzletre való felkészülésre. Majdnem kétharmaduk előzetes tapasztalatai szerint legalább hat hónap felkészülésre van szükség egy sikeres üzlet véghezviteléhez, ez az időtáv azonban a jelenlegi gazdasági helyzetben sokszor nem áll rendelkezésre.
Az Ernst and Young közleményében figyelmeztetett: azoknak a cégeknek, amelyeknek a szűkös időkeretek között kell eladniuk társaságuk egy részét, el kell fogadniuk, hogy a megfelelő felkészülés hiányában valószínűleg alacsonyabb értéken tudják csak értékesíteni vállalatrészüket.
Tuti munka - biztos úr
Munkahelyi szex? Jobb, ha befogja a száját!
Munkaszerződés nélkül dolgozik az emberek fele
Busás összeget kap, aki felnyomja munkáltatóját
Kozmetikáznak a cégek a túlélés miatt MTI
Cikkek
Még több fővárosi utat feltúrnak
Privátbankár.hu | 2009. április 14. 15:02
Folytatódnak szerdán az útfelújítások a fővárosban a 2005-ben indított Podmaniczky Program keretében - közölte a Főpolgármesteri Hivatal sajtóirodája
Cikkek
Bajnainak még meggyűlhet a baja Gyurcsánnyal
Privátbankár.hu | 2009. április 14. 14:37
Bajnai Gordonnak egyszerre kell szembenéznie az idő szűkösségével, a szocialista párton belüli esetleges elégedetlenkedőkkel, Gyurcsány Ferenccel, az SZDSZ megosztottságával és a megszorító programja végrehajtása miatt várható társadalmi és szakszervezeti tiltakozással - összegezte elemzésében a Nézőpont Intézet.
Cikkek
Jobb, ha nem megy autóval Ferihegyre
Privátbankár.hu | 2009. április 14. 14:12
Április végén megkezdődik a ferihegyi repülőtér 2/A és 2/B terminálját összekötő Égi Udvar (SkyCourt) új terminál építése, ezért április 16-ól várhatóan 2010-ig személygépkocsival nem lehet behajtani a Ferihegyi repülőtér 2-es terminál alsó, érkezési szintjére.
Az érkezési szintre csak a BKV buszai, a BA Minibusz járművei, a taxik és a repülőtéren üzemelő autókölcsönzők gépkocsijai hajthatnak fel. A felső indulási szint továbbra is nyitva áll, de kevés parkolóhellyel - közölte kedden a repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt.
A beruházás az első fázisa a 261 millió eurós (mintegy 65 milliárd forint) BUD Future nevű repülőtér-fejlesztési programnak.
Az Égi Udvar felépítésével a 2-es terminálon 40 százalékkal nő a beszállóterület, 10 új jegykezelő pult nyílik és 8 automata check-in berendezést telepítenek. Összesen 14 új utasbiztonsági csatornát építenek ki. Mindezek eredményeként jelentősen csökken majd az utasok várakozási ideje, és a légikikötő egyidejűleg több repülőgép kiszolgálására lesz képes. Az Égi Udvar felépítésével a kereskedelmi terület 40 ezer négyzetméterrel, a duplájára bővül.
Ferihegy: sztrájkolhatnak a megszorítások miatt
Budapest Airport: az egyik szemük sír, a másik nevet
Karnyújtásnyira a ferihegyi megállapodás
Privátbankár
Cikkek
Bajnai: a válságot akarom legyőzni, nem a többieket
Privátbankár.hu | 2009. április 14. 13:58
Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt szerint a válságkezelő kormány jobb megoldás Magyarország számára, mint az előrehozott választás
Cikkek
Gyurcsány: Bajnai megérdemli, hogy támogassuk
Privátbankár.hu | 2009. április 14. 13:48
Magyarországon ma nem az a probléma, hogy meg kell birkózni a gazdasági válság kihívásaival, hanem hogy kettészakadt az ország politikai közössége - mondta Gyurcsány
Cikkek
Az MDF tartózkodik
Privátbankár.hu | 2009. április 14. 13:41
A Magyar Demokrata Fórum (MDF) tartózkodni fog a konstruktív bizalmatlansági indítvány keddi szavazásán, de az MDF-es képviselők bent lesznek az ülésteremben, és a vitában is részt vesznek - tájékoztatta Dávid Ibolya, az MDF elnöke. A pártelnök hozzátette: az MDF továbbra is a mihamarabbi előrehozott választásban látja a nemzet jövőjét.
"A jelenlegi politikai helyzetből kiindulva azonban tudomásul vesszük, hogy az újjáalakuló MSZP-SZDSZ koalíció másképp döntött, és közösen Bajnai Gordont jelölik Gyurcsány Ferenc miniszterelnök helyére" - emeli ki a közleményben.
Az MDF szerint a leendő miniszterelnök által tervezett tűzoltó lépések három hónap alatt kivitelezhetőek, ezért a párt arra kéri Bajnai Gordont, hogy az azonnali döntéseket igénylő intézkedések végrehajtását követően az ország érdekében tegye lehetővé az őszi előrehozott választások megtartását. Dávid Ibolya szerint ugyanis Bajnai Gordon csak Magyarország jelenével foglalkozik, jövőjével nem, mert semmilyen reformba, szerkezeti változtatásba nem akar belefogni.
Hozzáteszi: Bajnai Gordon eddig ismert programja nem az MDF által támogatható program. A konstruktív bizalmatlansági indítvány szavazása során az MDF ezért azt javasolja képviselőinek, hogy a tartózkodást jelző gomb megnyomásával szavazzanak - olvasható a közleményben.
Ön szerint meddig lesz miniszterelnök Bajnai Gordon? Szavazzon!
Bent lesz a Fidesz, de nem nyomnak gombot
Az SZDSZ igent mond a Bajnai-kormányra
Az MSZP egy emberként áll Bajnai mögé
Kiszorítják a tüntetőket a Kossuth térről - készenlétben a vízágyú
Már ma nyilvános lehet a kormánynévsor
Az MSZP egy emberként áll Bajnai mögé
Bajnai programját is hazavághatja a népszavazásMTI
Cikkek
Több száz embert kirúg a Saab
Privátbankár.hu | 2009. április 14. 13:33
Elbocsátja összesen 701 dolgozóját a Saab svéd autógyár, amelyet anyavállalatához, az amerikai General Motorshoz (GM) hasonlóan csőd fenyeget.
A mintegy 4 ezer főt foglalkoztató, fizetésképtelen társaság vezetősége és a szakszervezetek bő egy hónapos tárgyalás után közel 20 százalékos leépítésről állapodtak meg - jelentette kedden a TV4 svéd országos tévécsatorna. A cégvezetés eredetileg 750 fővel kívánta csökkenteni a létszámot. Az elbocsátás a Saab trolhattani üzemét érinti. A gyártósoroknál dolgozó állományból 646 munkatársat, az irodai alkalmazottak közül pedig 55 embert küldenek el. Utoljára pénteken kell bemenniük a munkahelyükre.
Az évek óta veszteséget termelő cégcsoport adóssága 10,6 milliárd korona (283 milliárd forint). A legnagyobb hitelező az anyavállalat, a GM. A Saab februárban csődvédelmet kért. Nemhivatalos közlés szerint csupán április végéig tudják finanszírozni a gyártást. A svéd kormány többször leszögezte, hogy semmiféle segítséget nem kíván adni a bajba jutott gyárnak, amelynek jövőjéért a tulajdonos felelős.
Az anyavállalat április elején közölte, hogy már nyáron szeretnék eladni a Saabot. Mostanáig közel 20 befektető érdeklődött iránta. A GM 1990-ben szerezte meg a vállalat felét 600 millió dollárért, tízéves vételi opcióval a másik felére. Az opciót 2000-ben váltotta be az amerikai cég. A svéd autógyárnak Ausztriában is van üzeme, ott készül a Saab-kocsiknak körülbelül a negyede.
Utcára mennek az Opel-dolgozók
Több milliárd eurót ígérnek az autóiparnak
A Chryslernek nincs esélyeMTI
Cikkek
Bent lesz a Fidesz, de nem nyomnak gombot
Privátbankár.hu | 2009. április 14. 13:22
A Fidesz és a KDNP képviselői nem nyomnak gombot a konstruktív bizalmatlansági indítvány keddi szavazásán, de bent lesznek az ülésteremben, és a vitában is részt vesznek - jelentette be Navracsics Tibor frakcióvezető a két párt frakcióülése után újságíróknak.
Mint mondta, úgy döntöttek, hogy az alkotmányos alapintézmények, a jogállam és a demokrácia iránti tiszteletből részt vesznek a vitában, felszólalnak, és elmondják érveiket, ugyanakkor a konstruktív bizalmatlansági indítvány ilyen módon való alkalmazását olyannyira méltatlannak tartják a jelenlegi helyzetben, hogy szavazni nem fognak. "Bent vagyunk az ülésteremben, de nem nyomunk gombot" - mondta.
Az MTI kérdésére elmondta, hogy az új kormányfő eskütételén is bent lesznek, és nem vonulnak ki Gyurcsány Ferenc leköszönő miniszterelnök beszédéről sem. "Örömmel meghallgatjuk" - jegyezte meg. Szintén kérdésre azt mondta, nem fognak kivonulni Bajnai Gordon beszédeiről sem, ha megválasztják őt miniszterelnöknek.
Ugyancsak kérdésre azt mondta, semennyire nem tartják szakértőnek a most megalakuló kormányt. Az újságírók Orbán Viktort is kérdezték a nyilvánosságra került kormánylistáról, de a Fidesz elnöke elhárította a kérdéseket.
Ön szerint meddig lesz miniszterelnök Bajnai Gordon? Szavazzon!
Az SZDSZ igent mond a Bajnai-kormányra
Az MSZP egy emberként áll Bajnai mögé
Kiszorítják a tüntetőket a Kossuth térről - készenlétben a vízágyú
Már ma nyilvános lehet a kormánynévsor
Az MSZP egy emberként áll Bajnai mögé
Bajnai programját is hazavághatja a népszavazás
Sólyom is ott lesz a ParlamentbenMTI
Cikkek
Az SZDSZ igent mond a Bajnai-kormányra
Privátbankár.hu | 2009. április 14. 13:04
Az SZDSZ ügyvivő testülete 7:4 arányban támogatta azt, hogy a szabad demokraták frakciója a keddi parlamenti ülésen megszavazza a konstruktív bizalmatlansági indítványt, illetve Bajnai Gordon szakértői válságkezelő programját és a kormánytagok névsorát - közölte a két testület ülését követően Fodor Gábor.
A pártelnök hozzátette, hogy az SZDSZ országgyűlési képviselőcsoportja is elsöprő többséggel támogatta ezt a felvetést, de az ott kialakult szavazati arányt nem említette meg. Az MTI korábban úgy értesült, 15 képviselő szavazott igennel, három nemmel, egy pedig tartózkodott.
Fodor Gábor úgy fogalmazott: Bajnai Gordon az eddig ismertté vált pontokon kívül a kormány programjának több részletét is ismertette velük. Megjegyezte, hogy a program az SZDSZ által korábban elvárt módon a Reformszövetség elképzelésein alapul, s a kiadáscsökkentésre és a gazdasági növekedés megteremtésére koncentrál. A pártelnök közölte, hogy Bajnai Gordon a kormány listáját is megmutatta nekik.
Ön szerint meddig lesz miniszterelnök Bajnai Gordon? Szavazzon!
Az MSZP egy emberként áll Bajnai mögé
Kiszorítják a tüntetőket a Kossuth térről - készenlétben a vízágyú
Már ma nyilvános lehet a kormánynévsor
Az MSZP egy emberként áll Bajnai mögé
Bajnai programját is hazavághatja a népszavazás
Sólyom is ott lesz a Parlamentben
MTI
Cikkek
170 milliárdot pumpálnak a Magyar Fejlesztési Bankba
Privátbankár.hu | 2009. április 14. 12:53
A magyar állam 170 milliárd forint hitelt folyósít a Magyar Fejlesztési Banknak (MFB) annak érdekében, hogy fenntartsa, illetve bővítse hitelezési tevékenységét - közölte a Pénzügyminisztérium. A megállapodás keretében az MFB két részletben, négy devizanemben - euróban, fontban, dollárban és jenben - kapja meg a hitelt.
A kölcsön forrása a nemzetközi szervezetektől – EU, IMF – származó 20 milliárd eurós finanszírozási csomag. Nem a pénzintézeti rendszer erősítésére elkülönített keret szolgál erre a célra - olvasható a PM közleményében. Az állam a hitelt piaci módon, piaci kamatozással nyújtja.
A közlemény szerint a kölcsön lehetővé teszi az MFB számára, hogy eleget tegyen nemzetközi törlesztési kötelezettségeinek, és vállalkozói hitelezési tevékenységét fenntartsa, bővítse. A bank vállalja, hogy a vállalkozói hitelek állományát 55 milliárd forinttal növeli.
Márciusban már hasonló megállapodás született az OTP Bankkal mintegy 400 milliárd forintos, az FHB Jelzálogbankkal mintegy 120 milliárd forintos állami hitelnyújtásról.
A bankok számára történő állami hitelnyújtás lehetőségét az teremtette meg, hogy a parlament a közelmúltban módosította az államháztartási törvényt. Ez felhatalmazza a magyar államot, hogy szabad pénzeszközeiből a Magyar Köztársaság területén székhellyel rendelkező hitelintézeteknek kölcsönt nyújthasson.
Megvenné a német kormány az óriásbankot
30 milliárdos állami segítséget kap az FHB
IMF-hitel: a kormány az FHB-t menti először MTI
Cikkek
Kiszorítják a tüntetőket a Kossuth térről - készenlétben a vízágyú
Privátbankár.hu | 2009. április 14. 12:44
Néhány tüntetőt előállítottak a rendőrök Budapesten, a Kossuth tér Alkotmány utca felőli részén kedd kora délután - jelentette a helyszínről az MTI tudósítója. Az előállítottak a rendőri intézkedésnek álltak ellen. A rendőrök többször is felszólították őket, hogy a térnek azon a részén demonstráljanak, ahol az megengedett.
Felállt a rendőrsorfal a Vértanúk terén és a Szalay utcánál, az embereket az Alkotmány utca felé szorítják. A rendőrség háromszor szólította fel a tömeget, hogy hagyja el a Kossuth teret az Alkotmány utca irányába.
A rendőrök a Vértanúk tere felől védőfelszerelés nélkül, sorfalat alkotva szorítják az embereket az Alkotmány utca felé, a rendőrsorfal mögött tucatnyi kutyás rendőr is vonul. Eközben a Szalay utca felől is megindult a rendőrsorfal az Alkotmány utca felé, itt a rendőrök rohamsisakot is viselnek. A Nagy Ignác utcában vízágyú áll készenlétben.
A téren 12 óra tájban 1.200-1.300 embert látni, árpádsávos és nemzeti színű lobogókat lengetnek, folyamatos a kiabálás, fütyülés. A tömegből többen leültek a villamossínekre, nem hajlandóak elhagyni a teret.
Közben érkeznek a képviselők a parlament plenáris ülésére, amelyen a Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel szembeni bizalmatlansági indítványról és Bajnai Gordon kormányfővé választásáról döntenek. Az Országgyűlés feloszlatását és az előre hozott választások kiírását követelő tömeg füttyögéssel, kiabálással reagál a képviselők érkezésére.
Közben megkezdődött a Civil Összefogás Fórum nagygyűlése a fővárosban, az Alkotmány utcában. A rendezvény első szónoka, Simon János a fórum szóvivője felolvasta a szervezet petícióját, amelyet a megjelentek közfelkiáltással elfogadtak.
A civilek azt követelik a parlamentben Gyurcsány Ferenc bizalmatlansági indítványát tárgyaló képviselőktől, hogy ne akadályozzák a szabad választásokat, ne szavazzák meg Bajnai Gordont miniszterelnöknek. Sólyom László államfőtől azt kérik, hogy írja ki az előrehozott választásokat. Bejelentette azt is, hogy délután motoros futárokkal küldik el petíciójukat a közszolgálati médiumoknak, közöttük a Magyar Rádiónak és Magyar Televíziónak. A tervek szerint a petíciót szeretnék bejuttatni a Parlamentbe, azt remélve, hogy azt felolvassák az ülésező képviselőknek. Makovecz Imre Kossuth-díjas építész "türelemre és kitartásra" szólította fel a jelenlévőket.
Ön szerint meddig lesz miniszterelnök Bajnai Gordon? Szavazzon!
Már ma nyilvános lehet a kormánynévsor
Az MSZP egy emberként áll Bajnai mögé
Bajnai programját is hazavághatja a népszavazás
Sólyom is ott lesz a Parlamentben
MTI
Cikkek
Az MSZP egy emberként áll Bajnai mögé
Privátbankár.hu | 2009. április 14. 12:42
Az MSZP egyhangúlag bizalmat ad az új kormányfőnek és az új kormánynak - közölte Lendvai Ildikó, az MSZP pártelnök-frakcióvezetője hétfőn újságírókkal, azt követően, hogy Bajnai Gordon kormányfőjelölt ismertette kabinetje névsorát a párt képviselőcsoportja előtt.
A frakcióvezető kiemelte, hogy a szocialista képviselőcsoport érdemi partneri együttműködést kíván az új miniszterelnökkel kialakítani.
Lendvai Ildikó elmondta: a frakció megvitatta azt is, hogy a képviselők által korábban tett javaslatok miként épülnek be a kormány válságkezelő programjába. Hozzátette: ezekből több minden visszaköszön a miniszterelnök-jelölt hétfő délutáni parlamenti expozéjában.
Szocialista képviselők az MTI-nek azt mondták: a kormánynévsorról vitát nem folytattak, arról nem szavaztak. Kiemelték: lényegében vita nélkül tudomásul vették a leendő kormányfő bejelentését. A Bajnai Gordon részvételével tartott frakcióülés egy órát sem tartott.
Ön szerint meddig lesz miniszterelnök Bajnai Gordon? Szavazzon!
Már ma nyilvános lehet a kormánynévsor
Bajnai programját is hazavághatja a népszavazás
Mélyben az MSZP, Európai Parlamentben az MDF?
A nyugdíjasokat és a közszférát sújtja Bajnai
Kiss Péter lesz az MSZP Mikola Istvánja?
Budai Bernadett kormányszóvivő marad
Már csak három politikust szeretünkTIMTI
Cikkek
Bajnai programját is hazavághatja a népszavazás
Privátbankár.hu | 2009. április 14. 12:15
Magyarország politikai elitjét jelentős felelősség terheli az ország gazdasági bajaiért - mutat rá keddi elemzésében a Wall Street Journal. Az MSZP elnöksége nem lelkesedett a Bajnai-kormány névsoráért - eljön a szélsőségesek ideje?
Cikkek
Átértékelték az ingatlanalapok vagyonát
Privátbankár.hu | 2009. április 14. 11:56
Az ingatlanalapok likviditási helyzetének javításán kívül sor került a kezelt ingatlanportfólió aktuális piaci értékének meghatározására is
Cikkek
Sólyom is ott lesz a Parlamentben
Privátbankár.hu | 2009. április 14. 11:31
Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke kedden délután a Parlament napirendjének függvényében részt vesz a Parlament ülésén, melyen szavaznak a konstruktív bizalmatlansági indítványról - közölte az elnöki hivatal stratégiai és kommunikációs főosztálya.
A Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel szembeni bizalmatlansági indítványról és az új miniszterelnök, Bajnai Gordon megválasztásáról dönt mai ülésén az Országgyűlés. Az MSZP-frakció tagjai által benyújtott határozati javaslat egyetlen mondatból áll: "Az Országgyűlés a miniszterelnökkel szemben bizalmatlanságát fejezi ki, egyben Bajnai György Gordont miniszterelnökké megválasztja".
Sólyom László köztársasági elnök kedden a Sándor-palotában fogadta Gyurcsány Ferenc távozó miniszterelnököt - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal. A KEH közleményében mindössze annyit ír: a találkozó Gyurcsány Ferenc kezdeményezésére jött létre.
Már ma nyilvános lehet a kormánynévsor
MTI
Cikkek
Bajnaira vár az MSZP-frakció
Privátbankár.hu | 2009. április 14. 11:23
Továbbra is a kormány tagja marad Kiss Péter, az MSZP alelnöke, kancelláriaminiszter. Ezt a politikus kedden erősítette meg az MSZP országos elnökségének ülése után újságíróknak.
Csúszással kezdődött amúgy az MSZP-frakció ülése, ahol jelenleg még szünetet is kell tartani, mert Bajnai Gordon még nem érkezett meg a frakcióülésre.
A miniszterelnök-jelölt tíz óra előtt néhány perccel érkezett meg a Parlamentbe, az SZDSZ keddi frakcióülésére. Ezután kell majd átmennie az MSZP-frakció ülésére, ahol az előzetes bejelentések szerint kormányának tervezett névsorát, illetve programját ismerteti.
Már ma nyilvános lehet a kormánynévsor MTI
Cikkek
Csődvédelmet kért az Ajka Kristály
Privátbankár.hu | 2009. április 14. 10:31
Csődvédelmet kért maga ellene az Ajka Kristály Üvegipari Kft., a Fotex Holding leányvállalata - közölte a Fotex a tőzsde honlapján. Az Ajka Kristály a Veszprém Megyei Bíróságnál 2009. április 6-i érkeztetéssel azért folyamodott csődvédelemért, mert lejárt határidejű tartozásait és a korábbi kötelezettségeit átmeneti likviditási gondok miatt nem tudja kiegyenlíteni - olvasható a Fotex közleményében.
A Fotex magyarázata szerint a világgazdasági válság miatt 2009 elején jelentős mértékben visszaestek a megrendelések, mivel az Ajka Kristály vevőkörének jelentős része 2008 végén csődbe, vagy csőd közeli állapotba jutott. A közlemény hozzáfűzi: az Ajka Kristály mintegy 90 százalékban hagyományosan exportra termel, legfontosabb vevői közé tartozik a Faberge, a Tiffany, a Polo Ralph Lauren, a Waterford, a John Jenkins, a Rosenthal Ag., a Richard Ginori Crystal Saint Louis.
Csődgondnokságra szorul az Ajka KristályMTI
Cikkek
Változó betétbiztosítás
Privátbankár.hu | 2009. április 14. 10:06
A kártalanítás értékhatára 50 ezer eurónak megfelelő összegre módosul, míg a kifizetés ideje 3 hónapról 20 munkanapra csökken a javaslat szerint
Cikkek
Obama részt kér a General Motorsból?
Privátbankár.hu | 2009. április 14. 09:48
Tulajdonrészt szerezne az amerikai állam az Obama-kormányzat legújabb terve szerint a csőd szélére került General Motors autógyárban - jelentette a Bloomberg amerikai hírügynökség. Az autógyár helyzetét ismerő források szerint a kormány ideiglenesen, a korábban biztosított állami segély egy részéért cserébe szerezne tulajdonrészt a GM-csoportban, amelynek adósságállománya 28 milliárd dollárra rúg. A GM korábban 13,4 milliárd dolláros állami segítséget kapott.
Autókat vesz Obama, hogy mentse a gyárakatMTI
Friss
Makro / Külgazdaság
Varga Mihály jövő héten húz egyet a sakktáblán
A jövő héten kamatdöntő ülést tart a jegybank.
14 órája
MBH Bank elemzés
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
-
A biztató munkaerőpiaci adatok mellett inflációs veszélyre figyelmeztet az MBH Bank2024. június 28. 10:16
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Caramel politikai tartalmú koncertbeszédben szúrt oda Fidesznek, Hoppál Péter reagált
18:39
-
Sior: levelek haza - 20.
08:45
-
Elindult a végső visszaszámlálás – Magyar Péter Nagyváradon szólalt fel
15:58
-
Új vásártér jöhet létre a Petőfi téren – ha kitessékeli a városvezetés a Régiségvásárt a mostani helyéről
10:42
-
Megújuló infrastruktúra várja a Supermoto-világbajnokság mezőnyét Visontán
09:07
legolvasottabb
-
Itt vannak az első adatok Romániából, az első fordulóhoz képest hatalmas a változás – frissítve, megvan a győztes?
2025. május 18. 08:18
-
Megjöttek a 13 órás román adatok, továbbra is durvák a számok
2025. május 18. 13:03
-
Ennyi pénz kell egy nyugdíjasnak, hogy biztonságban érezze magát
2025. május 17. 14:40
-
Rózsaszín füst szállt fel a Vatikánnál
2025. május 8. 16:21
-
Bejelentették: az Egyesült Államok kilép a béketárgyalások közvetítéséből
2025. május 2. 14:42
top 24
-
Újraválasztották Orbán Viktor egyik fontos szövetségesét
2025. május 25. 12:16
-
Európaivá válna a Lockheed Martin?
2025. május 25. 10:16
-
Ismét végigfertőzheti a fél világot néhány alattomos kórokozó: ezekről a helyekről támadhatnak
2025. május 25. 14:21
-
Szakértő: nem lesz béke, borzalmas nyár várhat Ukrajnára
2025. május 25. 16:01
-
Egy orvos kilenc gyerekét ölte meg egy izraeli légicsapás
2025. május 25. 11:18
