1p
Szerdán nem sok mozgásra lehet számítani a forint piacán, miután az új kormányfő keddi megválasztása már megtette jótékony hatását a magyar valutára
Szerdán nem sok mozgásra lehet számítani a forint piacán, miután az új kormányfő keddi megválasztása már megtette jótékony hatását a magyar valutára.

A következő napokban a forint várhatóan 287-293/euró között marad, miközben a befektetők figyelik, nem vizezik-e fel további viták Bajnai Gordon programját, ami ártana a magyar piacnak, írta elemzők véleményét idézve a Dow Jones hírügynökség szerda reggel.

Ha a zloty még tovább erősödik annak nyomán, hogy a lengyel kormány kedden 20,5 milliárd dollárt kért a Nemzetközi Valutaalap (IMF) új, rugalmas hitelvonalából, akkor a térségi valuták is szilárdak maradhatnak, kivéve esetleg a cseh koronát, amelynek alacsony hozama újabban hátránynak tűnik. A zlotyt az is erősítheti, ha a szerdán megjelenő, márciusi lengyel inflációs adat magasabb lesz a vártnál, mert az valószínűsítheti, hogy a Lengyel Nemzeti Bank egy időre abbahagyja a kamatcsökkentést.

A kedden megjelent, márciusról ismét visszaesést jelző amerikai kiskereskedelmi adat kedvét szegte a hozamelőnyjátéknak a magas hozamú kelet-európai valuták piacán, amennyiben azt jelezte, hogy messze még a világválság vége - ezért sem tud a forint különösen sokat előretörni a közvetlenül belátható jövőben, az elmúlt egy-két hétben elért eredmények után -, azonban e valuták számára megnyugtató, hogy a kis hozamú, menedékhely-valuták vonzereje sem túl nagy az utóbbi időben: az ilyen valutákban jegyzett eszközök értékállóságát kétségek érik, óriási és mind nagyobb kínálatuk miatt, tekintettel az amerikai és a japán gazdaságélénkítő kormányprogramok növekvő finanszírozási szükségletére.

A londoni bankközi piacon a forint szerda reggel, 289,60-90/eurón, 0,13 százalékkal rosszabb volt a kora hajnalinál, és 9,88 százalékkal gyengébb az euróval szemben, mint év végén. Kedd este 289,22-52/euró volt.

Szerda reggel a cseh korona, 26,633-703/eurón, 0,45 százalékkal erősebb (kedd reggel 1,49 százalékkal erősebb), a lengyel zloty, 4,2703-53/eurón, 3,77 százalékkal gyengébb (kedd reggel 5,35 százalékkal gyengébb) volt az euróval szemben, mint év végén.

Ugyanakkor a forint 218,18-219,04/dollár volt, 0,28 százalékkal rosszabb a kora hajnalinál, 15,87 százalékkal gyengébb, mint év végén.

Szerda reggel az euró 1,3253 dollár volt vételi oldalon, 0,0005 dollárral olcsóbb a keddi későinél, 0,0083 dollárral olcsóbb, mint kedd reggel.

Legfrissebb devizaárfolyamok a Privátbankáron

MTI

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG