20 ezer pont felett zárt a BUX
Sarkadi Szabó Kornél, a Raiffeisen Bank elemzője elmondta, hogy a kelet-európai tőkepiacok pozitív hangulata jelentős mértékben befolyásolta a tőzsdei kereskedést, holnap azonban kisebb negatív korrekcióra lehet számítani az amerikai szövetségi bank várható kamatemelése miatt.
Az elemző kiemelte, hogy a nap nyertese több mint 6 százalékos erősödéssel az OTP volt. A banki papír túladott pozícióba került az utóbbi időben, s a tegnapi 5 százalék, illetve a mai 6 százalék után továbbra is pozitív korrekciójára lehet számítani.
A nap folyamán bejelentett energiaár-emeléseknek nem volt jelentős hatásuk az energiaszolgáltató vállalatok papírjaira, mivel a beszerzési árak ismerete nélkül nem tudható, milyen hatást váltanak ki a cégek eredményében. Az állampapírpiaci hozamemelkedés azonban nem hat jól az osztalékpapír típusú részvényekre.
Az OTP árfolyama 6,38 százalékkal emelkedett. A Mol 0,94 százalékkal erősödött. A Magyar Telekom papírok ára 0,75 százalékkal emelkedett. A Richter 0,16 százalékkal erősödött. Az Egis árfolyama 1,63 százalékkal emelkedett az előző záráshoz képest.
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!