A Fidesz szerint a kormány miatt nő a benzin ára
A kőolaj világpiaci ára csak részben ok a benzin árának emelkedésére, ebben a forint árfolyamának mélyrepülése is szerepet játszik, hiszen a környező országokban, még Ausztriában is olcsóbb a tankolás, mint Magyarországon - hangsúlyozta Szijjártó Péter annak kapcsán, hogy a benzin ára elérte a 300 forintot. Révész Máriusz, aki ebben a témában hétfőn interpellációt intézett a kormányfőhöz, hozzátette: Gyurcsány Ferenc egy nyilatkozata nyomán június 10-től kezdett drámaian gyengülni a forint. Mint mondta, a forintárfolyam gyengüléséhez hozzájárult a kormány felelőtlen gazdaságpolitikája, amelynek következtében a Fitch hitelminősítő intézet nemrégiben megállapította, hogy a világon Magyarországon van a legnagyobb GDP arányos hiány. Ha ezt lefordítjuk, akkor azt jelenti, hogy a Gyurcsány-kormány a világ legfelelőtlenebb és legpopulistább kormánya - jegyezte meg.
Rámutatott: az olaj világpiaci ára valóban tartósan magas, azonban ebben a pillanatban nem nő, ezért nem változik a környező országokban sem a benzin ára. Véleménye szerint ezért Magyarországon esetében az üzemanyagár emelkedésének egyetlen oka a forintárfolyam gyengülése.
Benzináremelés: a feketeles java még hátravan
Forint/euró-árfolyam: a pillanatnyi állás