A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 152,43 pontos csökkenéssel, 21.940,13 ponton zárt. Az előző napi záró értékhez képest ez 0,69 százalékos gyengülés. A részvénypiaci forgalom 17,7 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama vegyesen alakult a tegnapi záráshoz képest.
Farkas Róbert, a Magyar Takarékbank üzletkötője elmondta: a Mol kiváló eredményeiről közzétett gyorsjelentés ellenére lényegében stagnált az olajpapír árfolyama, és ez rányomta a bélyegét a többi részvényre is. A BUX napi minimumon zárt, a napot "masszív" külföldi eladások jellemezték. Mindez annak tükrében is meglepő, hogy a régió tőzsdéi emelkedtek, és az egész nemzetközi piacra az optimizmus jellemző - hangoztatta az elemző. Példaként említette, hogy a lengyel tőzsde 2,5 százalékkal, a török pedig 2,8 százalékkal emelkedett.
Nemcsak a Mol árfolyama, hanem a forgalma is elmaradt a piaci várakozásoktól. Hiába adta a teljes BÉT-forgalom felét az olajpapír, mégis a várt alatt maradt jócskán - jegyezte meg Farkas Róbert.
A Mol 0,02 százalékkal drágult. Az OTP 0,97 százalékkal zárt alacsonyabban, mint
tegnap. A Richter 2,47 százalékkal gyengült. Szektortársa, az Egis 0,67 százalékkal erősödött. A Magyar Telekom tartotta tegnapi árfolyamát.
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Csúnya bukfenc a tőzsdétől, nem így indult ez a nap
11 perce
-
Fekete csütörtök, halálspirál – már megint vége a bitcoinnak
22 perce
-
Nem panaszkodhat a magyarok kedvenc autómárkája
41 perce
-
Kiderült, hogy milyen árakon tankolhatunk a hétvégén
körülbelül 1 órája
-
Figyelmeztetést adott ki az Egyesült Államok Iránra
körülbelül 1 órája
-
Merénylet történt egy orosz katonai vezető ellen Moszkvában
2 órája
-
Már Kínával üzletel leginkább Németország
2 órája
Mfor.hu Top24
- Most figyeljen, jöhet az újabb fordulat: ez vár az aranyra
- Nem jött be a kormány terve az önkéntes nyugdíjpénztárakkal
- Még 5 milliárdot oszt ki a kormány
- Zoknik helyett élményeket vásároltunk decemberben, és ez a számokon is látszik
- Piacvezető kínai cég beruházása 450 új állást hoz Magyarországra
- Négy-hat év alatt lehetne euró Magyarországon, megingott a dollár vezető szerepe – Klasszis Podcast
- A kormány rendelete felülírja a bírókat – tiltakozik az ügyvédi kamara
Cikkek
Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek
Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek
Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek
Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek
A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek
Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek
A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke.
Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.
Privátbankár
Cikkek
A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek
Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
Heti top
- Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása 2026. február 2. 09:11
- Eredmény született az orosz-ukrán tárgyalásokon 2026. február 5. 12:42
- Zuhan a benzin ára, évek óta nem volt ilyen olcsó az üzemanyag 2026. február 3. 10:55
- Minél több félretett pénze van valakinek, annál jellemzőbb, hogy állampapírokat vásárol 2026. február 3. 10:11
Havi top
- Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása 2026. február 2. 09:11
- Eredmény született az orosz-ukrán tárgyalásokon 2026. február 5. 12:42
- László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat 2026. január 15. 10:10
- Váratlan bejelentést tett Zelenszkij 2026. január 26. 06:48
Friss
Vállalat
Nem panaszkodhat a magyarok kedvenc autómárkája
Az autóértékesítés nagyon jól pörög.
41 perce
MBH Bank elemzés
-
Befektetésnek sem utolsó az Otthon Starttal vett ingatlan2025. november 27. 13:26 -
Az arany és a mesterséges intelligencia mellett idén van még egy nyertes2025. november 13. 14:45 -
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
Piac&Profit cikkei
-
Padlón a fogyasztás: zuhanni kezdett a japánok költése
11:29
-
Rekordot döntöttek a békéltető testületek
11:07
-
Történelmi létszámcsökkentés, 108 ezer ember veszítette el állását
10:11
-
Megindulnak a nyugdíjkifizetések, mától csenget a postás
09:41
-
Csendes adózási reform: alapjaiban változik a kapcsolt ügyletek dokumentálása
09:16
Turizmus Online cikkei
-
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről
09:46
-
Srí Lanka egyre népszerűbb a turisták körében
09:20
-
Súlyhatár, szabályok és extra felár – ilyen a kutyabarátság egyes itthoni szállás- és pihenőhelyeken
09:19
-
Síbiztosítás: ennyit fizetnek a külföldre indulók
08:47
-
Etiópiában épül Afrika legnagyobb légikiötője
08:18
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása
2026. február 2. 09:11
-
Eredmény született az orosz-ukrán tárgyalásokon
2026. február 5. 12:42
-
László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat
2026. január 15. 10:10
-
Váratlan bejelentést tett Zelenszkij
2026. január 26. 06:48
-
Zuhan a benzin ára, évek óta nem volt ilyen olcsó az üzemanyag
2026. február 3. 10:55
top 24
-
Eredmény született az orosz-ukrán tárgyalásokon
2026. február 5. 12:42
-
Újabb 165 milliárd forintot gyűjtött be a magyar kormány
2026. február 5. 12:22
-
Mészárszék után brutális fordulat: nézze, mi vár az aranyra a profik szerint
2026. február 5. 14:39
-
Nem lesz boldog, ha meglátja, mennyit ér egy forint
2026. február 6. 07:25
-
Macron Putyin keze után nyúlt? A Kreml hallgat
2026. február 5. 13:24
Fordult a kocka. 
