A vártnál jobban nőttek az amerikai jövedelmek
A vártnál erőteljesebben nőttek a személyi jövedelmek az Egyesült Államokban idén januárban, miközben a személyi kiadások alakulása is meghaladta a várakozásokat.
A kereskedelmi minisztérium adatai szerint januárban 1százalékkal nőttek a személyi jövedelmek, egy éven belül a legnagyobb mértékben, a tavaly decemberi 0,5 százalékos emelkedéssel, és az elemzők által várt 0,3 százalékkal szemben.
A személyi kiadások 0,5 százalékkal nőttek januárban, elemzők 0,4 százalékra számítottak. Tavaly decemberben még 0,7 százalékkal emelkedtek a személyi kiadások.
A vártnál kisebb lett az amerikai gazdasági növekedés (hanganyag)
Kezdenek körvonalazódni az amerikai-iráni megállapodás részletei.

„Nem hiszem, hogy a vagyonadó akkora veszteség lenne a gazdagoknak” – az utca emberét kérdeztük
Korábban soha nem látott elköteleződés kell a magyar euróhoz – Interjú
Eljött a nők ideje az egyik legférfiasabb szakmában




