A visegrádi négyek lakosait nem nagyon érdekli az euró
A négy visegrádi országban az euró várható bevezetésének évével kapcsolatban némiképp megoszlanak a vélemények, azonban az euró 2010-es bevezetését a legtöbben Magyarországon és a Cseh Köztársaságban vélelmezik, de a lengyelek körében is ez a vélemény dominált 2006 májusában. A megkérdezettek többsége egyetért az euró bevezetésével, de nem jólétük rovására - áll a felmérésben.
A visegrádi országok lakosainak megtakarításai, illetve banki hitelei között elhanyagolható mértékben van csak jelen az európai valuta, eltérően a magyar helyzettől. Magyarországon ugyanis - feltehetően a devizaalapú lakásvásárlási hitelfelvétel lehetősége miatt - a többi közép-európai országnál jelentősebb az európai valuták súlya a háztartások hitelállományában.
A megkérdezettek zöme - a lengyelek 66 százaléka, a szlovákok 81 százaléka, a magyarok 72 százaléka és a csehek 68 százaléka - biztosra veszi az euró bevezetését, de hogy mikor, abban eltér a négy ország lakosainak véleménye.
Az euróért a jólét romlásával való áldozatra is hajlandók aránya mind a négy országban alacsony, csak Magyarországon haladja meg a megkérdezettek egytizedét - áll a felmérésben.
Forint/euró-árfolyam: a pillanatnyi állás
Az összes lakáshitel összehasonlítása