Amerika elsősorban diplomáciai megoldást szorgalmaz Irán ügyében
Dick Cheney amerikai alelnök szombaton Syndeyben megerősítette, hogy az iráni válság diplomáciai megoldását támogatja, de figyelmeztetett: minden megoldás továbbra is nyitott annak megakadályozására, hogy Irán atomfegyverre tegyen szert.
"Úgy ítéljük meg, hogy súlyos hiba lenne, ha egy olyan ország, mint Irán atomhatalom lenne" - jelentette ki Dick Cheney John Howard ausztrál kormányfővel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
"Valamennyi megoldás továbbra is nyitott" - mondta az amerikai alelnök, aki pénteken az ABC amerikai televíziós állomásnak nyilatkozva az esetleges katonai fellépésre utalva háromszor is hangsúlyozta, hogy "semmilyen megoldás sem zárható ki".
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa decemberben elfogadott határozatában szankciókat rendelt el Irán ellen, és 60 napos határidőt szabott meg arra, hogy Teherán felfüggessze a békés célú energiatermelésre és atombomba gyártására egyaránt alkalmas urándúsítást. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség csütörtöki jelentése szerint Irán nem tett eleget az ultimátumnak.
Kezdenek körvonalazódni az amerikai-iráni megállapodás részletei.

„Nem hiszem, hogy a vagyonadó akkora veszteség lenne a gazdagoknak” – az utca emberét kérdeztük
Korábban soha nem látott elköteleződés kell a magyar euróhoz – Interjú
Eljött a nők ideje az egyik legférfiasabb szakmában




