Az iPod csúcsra járatta az Apple profitját
Az iPod készülékek forgalma a második negyedévben szökött fel óriási mértékben. Az előző évivel összevetve 558 százalékkal többet, 5,3 millió darabot sikerült értékesíteni. A Macintosh számítógépek forgalma 43 százalékkal 1,1 millió darabra emelkedett. Ezen belül nem mutatták ki a Mac mini gépek forgalmát. Ez volt a cég történetének eddigi legjobb második negyedéve. Az első negyedévhez viszonyítva egy kissé csökkentek ugyan az értékesítési adatok, de ez a periódusba foglalt karácsonyi szezonnak tudható be.
A második negyedév forgalma 70 százalékkal emelkedett éves összevetésben és elérte a 3,2 milliárd dollárt. A negyedéves adózott eredmény 290 millió dollárra, részvényenként 34 centre szökött fel az előző évi 46 millió dollárról, részvényenként 6 centről. A féléves adózott eredmény négyszeresére, részvényenként 15 centről 69 centre ugrott. Steve Jobs az Apple vezére "hihetetlen" újdonságok bemutatását jelentette be a jövő évre. Ennek bevezető fázisa a Mac OS X Tiger operációs rendszer megjelentetése lesz a jövő hónapban.