Az MSZP a spórolás miatt nem rendezne népszavazást
Az MSZP arra szólítja fel a Fidesz politikusait, hogy vonják vissza a népszavazási kezdeményezést, spóroljanak meg az országnak egy újabb, vélhetően elmérgesedő kampányt, spóroljanak meg ötmilliárd forintot és őrizzenek meg egy fontos, demokratikus intézményt - jelentette be Simon Gábor, az MSZP választmányi elnöke pénteken, Budapesten.
Nem lehet több milliárd forintot az adófizetők pénzéből erre elkölteni, csak azért, hogy a Fidesz és Orbán Viktor "visszaigazolást kapjanak a mozgósítási potenciálról" - mondta sajtótájékoztatóján a szocialista politikus.
Simon Gábor hangsúlyozta: el kell fogadni, hogy a népszavazás nem azonos az országgyűlési választással, amely legközelebb 2010-ben lesz.
Halált okozó gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt indult a nyomozás.

„Nem hiszem, hogy a vagyonadó akkora veszteség lenne a gazdagoknak” – az utca emberét kérdeztük
Korábban soha nem látott elköteleződés kell a magyar euróhoz – Interjú
Eljött a nők ideje az egyik legférfiasabb szakmában




