Budapesten erősít az Allianz
A 2007-es évben az Allianz Hungária Biztosító Zrt. egyik fő stratégiai célja a piaci pozíciójának továbberősítése lesz a budapesti és közép-magyarországi régióban - áll a társaság közleményében. Ennek egyik eszközét és a hatékony működés kulcsát a vállalatvezetés az egységes irányításban látja. Első lépésként a Társaság 2007. február 1-től Dr. Jankó Tamást az Allianz Hungária Biztosító Zrt. igazgatósági tagját bízta meg a három korábbi budapesti régió (Észak-Budapest, Dél-Budapest és Közép-Magyarország) összevont vezetésével.
Egy friss kutatás az új kormány külpolitikájának megítélésével foglalkozik.

„Nem hiszem, hogy a vagyonadó akkora veszteség lenne a gazdagoknak” – az utca emberét kérdeztük
Korábban soha nem látott elköteleződés kell a magyar euróhoz – Interjú
Eljött a nők ideje az egyik legférfiasabb szakmában




